A League of Legends sikerein felkapaszkodott Riot Games ismét bebizonyította, hogy a nagyoktól lopni nem mindig bűn. A Valorant fejlesztésekor bármiféle feszélyezettség nélkül másolták le a Counter-Strike központi játékmenetét és annak alapvető mechanikáit, meghintették ezt még egy kevés Overwatch-féle hero shooter-esszenciával, és voilá: a végeredmény egy jól átgondolt, iszonyatosan profi módon összerakott kompetitív FPS lett, ami már az első pillanattól az esportközönséget célozza meg. A zárt béta alatt egyedül és csapatban is volt időm jól megismerkedni a játékkal, annyit pedig nyugodt szívvel megelőlegezhetek: egész biztos, hogy sokak kedvencévé válik majd ez a betonbiztos alapokon álló lövölde.
A csapatalapú lövöldözős játékok trónján méltán ül több mint húsz éve a Counter-Strike, így nem is annyira meglepő, hogy a Riot innen merítette az ihletet a korábban még Project A munkanéven futó játékhoz, azt azonban nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy milyen kísérteties kettejük közt hasonlóság. Adott ugyebár egy bombával támadó és egy védekező csapat, akik minden kör elején új fegyvert és felszerelést vásárolnak a teljesítményükért szerzett anyagi erőforrásaikból. Ezen még bárki legyinthetne, hiszen tucatnyian kölcsönvették már defuse-játékmódot, amikor azonban először meghúzzuk az elsütőbillentyűt, egyből világossá válik, hogy a Valorant a legapróbb mechanikai furcsaságokat is átemelte a vén klasszikustól.
Gondolok itt a fegyverek egyedi, de előre kiszámítható szórására, a mozgás közben mutatkozó pontatlanságra, az elszenvedett találatokkal járó mozgáslassulásra és még egy tucatnyi olyan apróságra, ami kizárólag a Counter-Strike sajátja. Olyan elemek ezek, amik teljesen megkülönböztetik a Valve játékát az átlag lövöldéktől (hol máshol tapasztalhatunk olyat, hogy a fegyver nem a célkeresztbe lő?), de ezzel együtt elképesztően technikássá és kompetitívvé teszik azt. A tűzharcok a legtöbb esetben alig tartanak tovább néhány pillanatnál, hiszen egy-két fejlövés vagy néhány mellkasi találat minden esetben elég ahhoz, hogy az ellenfél padlót fogjon.
A CS-veteránok tehát az első perctől otthon érezhetik magukat ebben a furcsa, de mégis ismerős környezetben, sokaknak azonban kimondottan szokatlan lesz ez a sajátos fegyverhasználat. Márpedig a stukkereink intim ismeretére szükség lesz, hiszen hiába kapunk különféle szupererőket és spéci képességeket, pusztán ezekre támaszkodva sosem nyerhetjük meg a meccseket, mindig a lőfegyverek tesznek pontot az ütközetek végére. A bétában szereplő tíz hős mindegyike egy-egy visszatöltődő képességgel, két vásárolható extrával és egy ultimate-tel indulhat harcba. Ezen képességek közül csak egy maroknyi használható pusztán sebzésre. A legtöbb hasznot a csapatunk támogatásával hozhatjuk ki belőlük, legyen akár szó információszerzéssel drónok segítségével, tűzfallal vagy gázfelhővel biztosított zónakontrollról vagy akár az ellenség látószögeinek lefedéséről.
Be kell vallanom, eleinte kimondottan taszított a Valorant látványvilága, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a végtelenül letisztult környezet is valódi, kézzel tapintható funkcióval rendelkezik. A pályák nincsenek teleszórva felesleges díszítőelemekkel, a látószögek minden kanyarban tiszták, a karakterek pedig jól láthatóak. Sosem eshet meg az, hogy egy ellenfél sziluettje beleolvad a mögötte lévő háttérbe, a növényzetbe vagy a speciális effektekbe, hiszen minden tereptárgy éles, kontrasztos és megvan a saját szerepe az adott térképen. Ezt az elvet követik a különleges képességek is – habár a tökéletes gömböt formáló, jól látható éllel rendelkező füstfellegek elsőre kimondottan bizarrul festenek, funkciójukban sokkal jobban működnek, mint a konkurens játékok jóval realisztikusabb füstgránátjai.
Mindez a kompetitív játékra és az esportra való berendezkedés része, ennek az irányvonalnak azonban megvannak a nyilvánvaló hátrányai is. Ahogy azt már említettem, ez a markáns élekkel operáló, szinte képregényszerű látvány nem nyerheti el mindenki tetszését, ahogy az sem, hogy a tökéletes erőegyensúly elérése érdekében a Riot nem tervezhet igazán egyedi, emlékezetes és karakteres hősöket. Az operátorok vizuális dizájnja nem térhet el a tökéletesen azonos méretű emberi formától, hiszen minden karakter ugyanazt a hitboxot használja. A speciális képességek sem lehetnek túlontúl hasznosak, hiszen ezzel megint csak megborítanák a precíz lövöldözésre alapuló játékmenetet – a gránátokkal és rakétavetővel harcba vonuló Raze vagy az ellenséges vonalak mögé teleportáló Omen egy ügyes játékos kezében így is feszegeti néha a határokat.
Ahol azonban tényleg ráférne a játékra egy kis változatosság, az a fegyverdizájn. Minden egyes stukkernek megvan az eszköztárban való helye (így megvannak az M4-re és AK-47-re hajazó favoritok is), de még több tucat meccs után is megesett, hogy összetévesztettem egy fegyvert a másikkal. Alig túlzok, ha azt állítom: gyakorlatilag az összes fegyver teljesen egyformán néz ki. Nyilvánvaló, hogy az egy kaptafára menő, borzasztóan puritán dizájnnal a külön megvásárolható skineknek ágyaztak meg a fejlesztők, ez azonban, valljuk be, elég olcsó húzás.
Habár a Valorantet joggal nevezhetjük Counter-Strike-klónnak, muszáj leszögezni azt is, hogy a játék rengeteget újít a két évtizedes formulán az egyedi hősökön túl is. A fejlesztők egy tucatnyi apró játékelemmel tették gördülékenyebbé a mai szemmel talán kissé archaikusnak festő rendszereket, így például kapunk egy jól működő kontextusérzékeny pingelési lehetőséget, illetve közvetlenül vásárolhatunk fegyvereket a csapattársainknak. Ezek persze csupán apróságok, a legnagyobb vízválasztót a pályadizájnnál kell keresni.
A béta alatt három térképet próbálhattunk ki, ezek közül azonban csak egy követi a hagyományos háromutcás, két bombarakós felállást. Az egyik térképen a támadók három különböző helyet is megcélozhatnak a robbanóeszközükkel, így a védők csapata kénytelen a szokásosnál is jobban szétszóródni, hogy hatékonyan lefedjék a bejáratokat. Ennél is extrémebb az egyirányú teleportereket tartogató pálya – itt egy csapat elképesztő sebességgel átforoghat a pálya ellentétes oldalára, de a magányos farkasok akár meg is lephetik az ellenséges támadó csapatot, ha átosonnak a hátuk mögé vezető átjárón.
Első körben ugyan csak a média képviselői, az influenszerek és a szerencsésebb Twitch-nézők férhettek hozzá a korai változathoz, már most biztosak lehetünk benne, hogy a Valorant nagy durranás lesz a megjelenésekor, hiszen a Riot gondoskodott róla, hogy a játékukhoz gyakorlatilag bárki könnyedén hozzáférjen a jövőben. A kozmetikai extrákkal finanszírozott free-to-play üzleti modell abszolút barátságosnak tűnik, hiszen nem válthatjuk előnyre a bankszámlánk tartalmát. Hatalmas pluszpontot jelent az is, hogy a játék elképesztően jól fut még gyengébb rendszereken is, a villámgyors találatok pontos regisztrációjáért pedig 128-as tickrate-tel frissülő szerverek felelnek – ezt még a Global Offensive profijai is megirigyelhetik.
Összességében tehát hatalmas pozitív csalódást okozott a Valorant. Tény, hogy a Riot Games nem találta fel újra a kereket, a napnál is világosabb, hogy korábbi sikercímekből ollózták össze a játékuk elemeit, de ezt olyan meggondoltan, ésszerűen és profin tették, hogy lehetetlen haragudni rájuk. Bebizonyították, hogy lehet még csavarni a Counter-Strike formuláján, és habár nem számítok arra, hogy hirtelen tömegek tegyék majd le a Global Offensive-et a Valorant javára, minden adott ahhoz, hogy a közeljövő egyik legsikeresebb esportjátéka váljon belőle.
A Valorant kizárólag PC-n érhető el, jelenleg zárt bétastádiumban. A teljes megjelenés az idei év folyamán várható.
Kapcsolódó cikk
amúgy nekem is pozitív nagyon az első benyomásom, bár PC-n FPS tapasztalatom az Overwatch-ra terjed ki, ez az eredeti vagy nem vita engem hidegen hagy, totál kezdőként is nagyon fun tud lenni
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.