KARDS - The WWII Card Game teszt

A Hearthstone annak idején jött, látott és percek alatt letarolta a kártyajátékok műfaját, ami talán az egyszerűségének volt leginkább köszönhető. Ebből adódóan rengeteg olyan casual játékost bevonzott a műfajba, akik korábban idegenkedtek az efféle címekre jellemző bonyolultságtól, vagy éppen a paklikon ficegő árcédulától. Ezt a bázist kívánja most megszólítani az 1939 Games csapata is, csakhogy a Blizzarddal ellentétben ők nem a fantasyt választották hátlapnak, hanem a második világháborút.

A KARDS-ot elindítva rögvest egy kétmenetes tutorialban találjuk magunkat, ahol elég jól elmagyarázzák az alapokat, de ez ne tévesszen meg senkit, mert erre a játékra is igaz a mondás: „egyszerű megtanulni, de nehéz a mesterévé válni”. A feladatunk mindig az ellenséges főhadiszállás elpusztítása lesz, amihez bármit bevethetünk, feltéve, ha korábban a paklinkba pakoltuk. Mivel itt még a gép ellen, előre bekészített lapokkal indulunk harcba, nincs sok félnivalónk, ez pedig a kezdőcsomag kiválasztása után sem fog változni. Öt nemzet fiai sorakoztak fel, de teljesen mindegy, hogy a németek, az oroszok, az angolok, az amerikaiak, vagy épp a japánok mellett tesszük le a voksunkat (később csatlakozik további két frakció, a francia és az olasz is), mivel ezt követően a többieket is le kell győznünk, így nyerve el az ő paklijaikat. Ahogy a tutorialban, úgy itt is a gép ellen küzdünk, viszont amint letudtuk a kötelező köröket, kinyílik a játék, és akár rögvest vehetjük is az irányt az internetes harcmezők felé.

Erre amúgy is rá leszünk kényszerítve, mivel a KARDS egyelőre játékmódoknak igencsak híján van, hiszen a már említett oktatórészen, a gép elleni gyakorláson, az online PvP-n, valamint a drafton kívül nem sok mindennel tudjuk elütni az időnket. Az előbbi három nem igazán szorul magyarázatra, utóbbi viszont már annál érdekesebb, mivel ilyenkor nem a jól megszokott és már előre összerakott paklinkkal játszunk, hanem véletlenszerűen feldobált kártyákból kell összeállítanunk a nekünk leginkább tetsző kombinációt. Ha ezzel megvagyunk, már indulhatunk is a darálóba, ahol egészen hét győzelemig, vagy három vereségig masírozhatunk, természetesen egyre komolyabb jutalmakért cserébe. Ezenfelül a készítők beígérték, hogy valamikor a jövőben szeretnének egy kampánymódot is becsúsztatni a lapok közé; reméljük, nem kell rá sokat várni, mert bár a kihívásokkal elszórakozhatunk, hosszabb távon könnyedén monotonitásba csaphat át az önfeledt szórakozás.

A kihívásokra egyébként érdemes külön is kitérni, mivel ezek segítségével rengeteg extra laphoz, csomaghoz, valamint a lapok kraftolásához szükséges anyagokhoz juthatunk hozzá - igaz, ez utóbbi egyelőre igencsak fapados. A játék free-to-play modellt használ, azaz nem leszünk híján mikrotranzakcióknak sem, viszont ezek nélkül is boldogan el lehet lavírozni az ellenségek között, sajnos azonban arra fel kell készülni, hogy egyes ritkább kártyákért bizony farmolnunk kell, méghozzá nem is keveset - de hát valamit valamiért. Cserébe a jutalmazási rendszer elég baráti, szinte minden egyes megmozdulásunkért kapunk valami kis extrát, így érdemes gyakran visszatérni, nehogy lemaradjunk valamiről.

Ahogy már említettem, a játék célja minden esetben az ellenséges bázis elpusztítása, amihez különféle lapok kijátszásán vezet az út. Minden egyes egység rendelkezik támadási és védekezési értékkel, egyesek pedig különféle passzív bónuszokat is nyújtanak, sőt akár sérülteket is gyógyíthatnak. A kártyák bal felső sarkában lévő két szám közül az egyik a lehíváshoz szükséges Kredit mennyiségét, míg a másik a különféle akciók végrehajtását jelzi. A Kredit minden egyes körünkben termelődik, de csak óvatosan, mert maximum tizenkettőt kaphatunk belőle, és mivel mozgást és támadást ebből vezénylünk le, könnyedén kifogyhatunk.

A lényeg tehát az, hogy minél nagyobb csapatot pakoljunk a saját oldalunkra, majd azokat előre mozgatva megtisztítsuk, és eltoljuk a frontvonalat az ellenfél irányába, így támadva meg az ő katonáit. Mivel a kártyák nagyobbik része csak egy sáv távolságból tud tüzelni, ezért a frontvonal birtoklása kulcsfontosságú, igaz, akadnak olyan, rendszerint tüzérségi, vagy épp repülő alkalmatosságok, amikkel bármit megtámadhatunk, teljesen mindegy, hogy előttük van-e, vagy a tábla másik felén. Természetesen nemcsak egységekkel törhetünk borsot az ellenfelünk orra alá, hanem lehívható parancsokkal is, melyeket kijátszva bármikor változtathatunk egy-egy csata kimenetelén.

Persze ész nélkül rakosgatni a kártyákat és dobálni a parancsokat nem éppen célszerű, hiszen a nyers erő önmagában még nem elég az üdvösséghez. Hőseink nagyobbik része rendelkezik valamiféle extra tulajdonsággal is, melyeket bizony ki is kell használni, ha nem szeretnénk vereséggel elkullogni a csatamezőről. A tankok például két akciót is végrehajthatnak egy adott körben, de akadnak olyan egységek is, amelyek füstfelhővel válnak láthatatlanná az ellenfél számára, vagy épp kétszer támadhatnak, esetleg bevédik a főhadiszállásunkat, így nyerve nekünk értékes köröket. Ezeket a lehetőségeket okosan használva gyilkos kombinációkat hozhatunk létre, melyekkel könnyedén letarolhatjuk az online hadszínteret.

Szerencsére a szerverek stabilak, és a meccskeresés sem döcög, nagyjából 10-15 másodperc várakozás után már a kártyaasztalnál találjuk magunkat. A KARDS-ban rank rendszer működik, ennek hála szinte mindig olyan játékost dob be ellenünk a rendszer, aki nagyjából a mi szintünknek felel meg. Én még nem futottam bele olyanba, hogy pár óra háborúskodás után a nyakamba szakadt volna egy igazi karosszéktábornok.

Ki kell még emelnem a tálalást is, aminek hála a világháborús hangulat rögtön megragadja az egyszeri játékost. A zene kellemes a fülnek, a dizájn pedig szintén kiválóra sikeredett, ez pedig a különféle, kézzel rajzolt kártyákon a leginkább észrevehető. Egyszerűen öröm rájuk nézni, látszik, hogy a készítők nem kevés időt öltek beléjük, ha pedig beindul az akció, akkor aztán tényleg van miben gyönyörködni: fegyverropogás, bombázás és robbanás minden mennyiségben - a srácok bizony nem spóroltak semmin.

Ez pedig az egész KARDS-ra igaz. A fejlesztők gondoltak egy merészet, és egy egyszerűen tanulható kártyajátékot készítettek a második világháborúra építkezve. Az alapok szerencsére a helyükön vannak, a korábban emlegetett hibák pedig nem olyanok, melyeket ne lehetne javítani a későbbiekben. Új játékmódot bármikor ki lehet adni, de a hangulatot és a remek játékmenetet nem lehet pótolni semmivel. Szerencsére ezek itt mind megvannak, ráadásul pénzköltés nélkül. Habár kisebb kompromisszumokat kell kötnünk, a vásárlás csak mint lehetőség van jelen, abszolút nem éreztem kényszerítve magam a használatukra. A KARDS tehát remek kártyajáték lett, így bátran ajánlom azoknak, akik imádnak zsugázni, de egyszerűbb játékmenete révén akár kezdők is bepróbálkozhatnak vele - vesztenivalójuk úgysincs.

A KARDS - The WWII Card Game kizárólag PC-re jelent meg.