Superhot: Mind Control Delete teszt

2016-ban atombombaként robbant be a videojátékos köztudatba a 11 fős csapat által készített Superhot, mely képes volt egy olyan élményt kínálni a játékosoknak, amihez fogható korábban nem igazán akadt. Ahogyan az idő manipulációját a végletekig le tudták egyszerűsíteni, és a golyók közt ugráló nindzsafeelinget egy sajátos dizájnú FPS-köntösbe ültették, az nem csak nálunk, hanem szinte minden videojátékos oldalon a maximálishoz közeli pontot ért. Az addiktív módon felépített mókának azonban volt egy hátulütője; az egész alkotást mindössze egy óra alatt végig lehetett játszani.

A pár hónappal később érkező Superhot VR sem hozott igazi gyógyírt a problémára, és noha mindenki tudja, hogy a rajongóknak soha semmi nem elég, a Superhot világában tényleg jó lett volna elbóklászni még pár órát. Szerencsére a fejlesztők meghallották a nép panaszát, és már 2017-ben nekiálltak egy nagyobb DLC hegesztésének. A kiegészítő aztán szép lassan elkezdett túlnőni magán, és végül önálló játékként rajtolt el - ez lett a Superhot: Mind Control Delete.

Rengeteg példát találhatunk az elmúlt években arra a jelenségre, amikor egy fejlesztőcsapat néhány jól megcélzott játékmeneti módosítással megpróbálja drasztikus mértékben kitolni egy-egy cím játékidejét. Mivel ezek próbálkozások és ügyeskedések gyakran rosszul sülnek el - gondoljunk csak a Ubisoft RPG-s elemekkel felhígított játékaira -, így a Superhot kapcsán sem volt garantált a siker.

Sőt az, hogy a történet még inkább a háttérbe szorult, a karakterünket fejleszthetjük, és az ismétlődő pályákon procedurálisan generált kihívásokkal kell szembenéznünk, direkt vészjóslóan hangzik. Szerencsére azonban a Superhot csapata ezúttal sem hazudtolta meg magát. A roguelike-elemeknek köszönhetően a pályák ugyan ismétlődnek, ám a 32 helyszín még így is bőven elég változatosságot kínál ahhoz, hogy a történet vagy bármiféle cél elérése helyett a brutális nehézség leküzdésének adhassuk át magunkat.

Ahogyan a játékban is megfogalmazták a fejlesztők: „minél tovább jutsz, annál keményebb lesz, és a végeredmény a semmi”. Mondhatni, hogy ezúttal a cél helyett tényleg a megtett út az igazán fontos. Az út, ami spéci skillekkel van kikövezve. Minden egyes pálya során ugyanis 8-10 véletlenszerűen megválasztott helyszínen kell átverekednünk magunkat, miközben minden második helyszín előtt választhatunk magunknak egy-egy skillt.

Ezek a skillek a játék elején még nem sok izgalmat tartogatnak, többnyire csupán több életet adnak, gyógyítanak, vagy lehetővé teszik, hogy a puszta kezünk helyett automatikusan lőfegyverrel ugorhassunk a csatába. Ahogyan viszont haladunk a játékban, úgy kezdenek bedurvulni a dolgok; először felüti a fejét a megsemmisíthetetlen szuperkatana, amit jedik módjára el tudunk dobni, hogy aztán pár ellenséget keresztülszabva visszarepüljön a kezünkbe. És akkor még nem is beszéltünk az ellenséges golyók extra lelassításáról és eltérítéséről, a szupererős ütésekről, a gránátként felrobbanó teáscsészékről, vagy extrém gyorsaságról.

A lényeg, hogy a játék végére mindegy, hogy John Wickhez vagy Neóhoz hasonlítjuk magunkat, de az biztos, hogy Keanu Reeves mindegyik karaktere megirigyelné, ahogyan a golyók elől elhajolva, fegyvereket dobálva, golyókat kaszabolva számolunk le a rosszfiúkkal. Ó igen, ha már a rosszfiúknál tartunk; miközben önjelölt szuperhőssé válunk, az ellenfelek is megpróbálnak a képességeinkhez idomulni, hogy azért minden helyzetben legyen kihívás bőséggel.

Először szupergyors, így emiatt nehezen kikerülhető lövedékű fegyverrel támadnak ránk, amit aztán olyan ellenségek követnek, akiket csak bizonyos testrészeiken keresztül tudunk támadni. Az igazán nagy csavart és a sokszor vérfagyasztóan pánikszerű élményt a halhatatlan ellenfelek jelentik, akik az egyes pályákon véletlenszerűen megjelennek. Ilyenkor az egyetlen esélyünk, hogy menekülünk előlük, lehetőleg úgy, hogy közben a sebezhető társaikat ki tudjuk lőni, így teljesítve a pályát, mielőtt még elkapnának.

Talán az imént felsorolt újításokból már kiderült, hogy a Superhot: Mind Control Delete remekül sikerült, egy igazán kellemes üde színfoltja lett a nyárnak, melyet a franchise rajongóinak semmi esetre sem szabad kihagyniuk. Nagyjából ugyanazzal a látványvilággal és alapkoncepcióval van dolgunk ezúttal is, mint az eredeti Superhotban volt, így a játékmenet nyilván már nem hat az újdonság erejével, viszont cserébe ezúttal annyi időt töltünk el a játék világában, amennyit csak akarunk; a spéci képességek és a brutális nehézség garantálja, hogy nem fogunk unatkozni.

Ha nagyon szőrszálhasogatóak szeretnénk lenni, akkor negatívumként felróhatjuk azt, hogy a pályák és az ellenségek elhelyezése procedurálisan generált, ám ez nem sokat vesz el a játék hangulatából, különösen ha az újrajátszhatóságot tartjuk szem előtt. Az olyan bónuszokról pedig még nem is beszéltünk, mint a magyar felirat, illetve az ingyenesség minden olyan játékos számára, aki korábban már megvásárolta az alapjátékot.

A Superhot: Mind Control Delete Xbox One-on, PlayStation 4-en és PC-n érhető el, mi utóbbin teszteltük.