Amikor a tavalyi E3 nagy bejelentései közt a Ubisoft levetítette az Elite Squad trailerét, sokak közt én is kiábrándultan sóhajtottam fel – íme, egy újabb játék, ahova becsempészik Sam Fishert ahelyett, hogy a veterán kém végre ismét saját történetet kaphatna. Biztos voltam benne, hogy a franciák nem ezzel a taktikai játékkal váltják majd meg a mobiljátékok kétes hírnevét, de persze ki tudja, még a Gears POP! is meg tudott lepni egy-két érdekességgel. Akárhogy is legyen, a Tom Clancy nevével fémjelzett játékhoz fűzött reményeim nagyon mérsékeltek voltak, de az Elite Squad képes volt még ezt is messze alulmúlni.
A koncepció egyszerű: a Ubisoft gondolt egyet és összeállította a saját Bosszúállóit. Ha az utóbbi húsz évben valamelyik játék borítóján ott virított a háborús regényeiről ismert Tom Clancy neve, akkor mérget vehetünk rá, hogy annak hősei az Elite Squad névsorában is feltűnnek majd. Felsorakoznak tehát a Splinter Cell kémjei, a Rainbow Six kommandósai és nem maradnak el a The Division vagy a Ghost Recon hősei sem. A francia játékóriás mobilos stúdiója, az Owlient ráadásul kénytelen volt olyan mélyen felkaparni a hordó alját, hogy még a H.A.W.X pilótáit és az Endwar tábornokait is visszarángatták a jól megérdemelt nyugdíjból.
Az igazság azonban az, hogy hiába a bőséges alapanyag, nehéz érdekessé tenni ennyi géppuskás, terepruhás katonafazont. A fejlesztők kis túlzással odáig elmentek, hogy még a 15 éves játékok legutolsó mellékszereplőit is elővették, hogy aztán alacsony rangú hősként a virtuális gachaautomatába szuszakolják őket. Mert bizony az Elite Squad nem más, mint egy tipikus, shardokra és visszatöltődő energiára építő hősgyűjtögető, melynek egyetlen valódi célja, hogy annyi fizetős loot boxot lenyomjon a játékosok torkán, amennyit csak lehet. Ezt pedig nem is rejti véka alá, hiszen még azelőtt, hogy elérnénk a főmenüt, a rendszer máris az arcunkba dobja a 10 ezer forintos kezdőcsomagot.
Gyakorlatilag minden elképzelhető erőforrást megvásárolhatunk közvetlenül, legyen szó a jobb (és egyben jóval ritkább) hősökhöz tartozó shardokról, az őket fejlesztő felszerelésekről vagy a missziók elindításához szükséges energiáról, amely alapesetben lassan visszatöltődik, ezzel mesterségesen elnyújtva a játékidőt. Na, nem mintha bármikor is túl sok időt szerettem volna önszántamból az Elite Squadra pocsékolni, hiszen maga a játékélmény és a tényleges taktikai interakció a nullával határos.
A kiválasztott hőseink minden bevetés elején pályára állnak, majd automatikusan megküzdenek a szemben álló ellenfél katonáival, időnként elsütve a saját spéci képességeiket. Alapvetően három kategóriába sorolhatjuk a karaktereinket, vagyis itt is visszaköszön az RPG-játékok szentháromsága, a tank, sebző, illetve támogató kaszt – ezekből érdemes egy hatékonyan funkcionáló osztagot összeállítani. Parancsnokként mindössze annyi dolgunk lesz, hogy a küldetésekre magunkkal hozott két támogató képességet időnként bevessük – ez lehet többek közt területre sebző légitámogatás, gyógyító drón vagy védőpajzs.
A játék a nehézségét tekintve az első néhány órában borzasztóan triviális, később azonban elérkezik az a bizonyos fal, amit csak őrült grindolással vagy a bankkártyánk mindenható erejével mászhatunk meg. A nehézség egy ponton hirtelen az egekbe szökik, ekkor pedig kénytelenek leszünk újrajátszani a korábbi missziókat, megcélozva a hőseink fejlesztéséhez szükséges alapanyagokat. Szerencsére ezt bizonyos mértékig automatizálhatjuk, a korábban már tökéletesen teljesített missziókra elküldhetjük a csapatot önállóan is (ha van ehhez is elég erőforrásunk), ezzel azonban hamar kimerítjük az energiánkat. Mindent egybevetve tehát a játék nem csak nehézségi gátat szab elénk, de egy kőkemény időkorlátot is.
A telefonunkat mégsem tehetjük félre, hiszen ilyenkor érdemes részt vennünk a kampány melletti alternatív játékmódokban, amelyek hasonló módon a saját erőforrásaikat égetik. Ilyenek az extra lootot ígérő napi küldetések, az egy-egy hősre fókuszáló időszakos kihívások, részt vehetünk a klánunk saját misszióiban is, illetve az arénában, ahol elméletileg más játékosok ellen vethetjük be a csapatunkat. Tényleg csupán elméletileg, hiszen az itt lejátszott meccsek sem élőben zajlanak – a rendszer egyszerűen összepárosít bennünket egy másik játékos csapatkonfigurációjával, de a képernyő túlfelén nem egy hús-vér ellenfél áll, itt is kizárólag a gép irányít.
Végső soron tehát nem számít, hogy milyen játékmódot választunk, mindenhol ugyanazokat az ingerszegény, szinte minden interaktivitástól megfosztott meccseket követhetjük, ahol a gép gyakorlatilag önmagával harcol. A Ubisoft tehát egy az egyben elcsente a Star Wars: Galaxy of Heroes vagy a Marvel Strike Force borzasztóan egyszerű, de óriási hasznot hajtó modelljét. Igazán kár érte, hiszen lehetett volna csavarni a formulán, esetleg egy XCOM-szerű körökre osztott harcrendszerrel vagy akár csak egy mélyebb stratégiai metajátékkal, de sajnos nem így lett – itt a bankkártya az egyetlen igazi ütőkártya.
Az Elite Squadra tökéletes mintapéldaként mutogathatnak azok, akik még ma is képtelenek komolyan venni a mobiljátékokat. A játékmenet fájdalmasan egyszerű és borzasztóan unalmas, a haladást gátló, mesterségesen generált paywall pedig annyira pofátlan, amennyire csak legális keretek közt lehet. Mindezt csak egy nagy múltú, közkedvelt széria karaktereivel lehet eladni, pontosan úgy, mint ahogy azt a Star Wars vagy a Marvel tette, de erősen kétlem, hogy a Ubisoft katonai játékai hasonlóan nagy vonzerővel hatnának a casual közönségre, mint a Disney filmóriásai.
A Tom Clancy's Elite Squad Androidra és iOS-re jelent meg. Mi a játékot egy Apple iPhone SE (2020) készüléken teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.