Leisure Suit Larry: Wet Dreams Dry Twice teszt

Sajnos a klasszikus point & click kalandjátékokat már nem méri bő kézzel az ipar. Ha fel is tűnik egy-egy cím, azok szinte garantáltan indie próbálkozások, néha több, máskor kevesebb sikerrel, gyakran kiadói hátszél nélkül. Ezért is örülhettünk sokan, mikor Larry újra felbukkant a színen az Assemble Entertainment gondozásában megjelent Leisure Suit Larry rebootjában per folytatásában, a Wet Dreams Don’t Dry-ban. A játék pedig elég szép sikert ért el, így borítékolható volt a folytatás.

A Wet Dreams Dry Twice ott folytatódik, ahol elődje véget ért, Larry a meseszép Cancúm szigetén készül megházasodni egy prófécia kedvéért. Miközben a maga sajátos stílusában készülődik a nevezetes napra, váratlanul halottnak vélt szerelme, Faith életjelet ad magáról. A rejtélyes üzenet egy szigetről, az óceán egy távoli pontjáról érkezik, így hát hősünk mindent hátrahagyva sebtiben tutajt eszkábál és megindul a... khm, szíve után.

Ennyiben foglalható össze a játék alapszituációja, innen bontakozik ki a meglepően érdekes történet. Abból is látható, hogy az alkotók komolyabban vették a sztorit az elődhöz képest, hogy már a legelső párbeszéd során kérhetünk egy alapos emlékeztetőt, hogyan jutottunk el idáig, csak hogy biztos mindenki tisztában legyen az összképpel. Megijedni azonban nem kell, ez nem azt jelenti, hogy lecserélték volna azt a könnyed és kissé perverz humort, amely a sorozatra jellemző, egyszerűen csak a kötelező altesti poénokon és modern világunk kifigurázásán túl még arra is vették a fáradságot, hogy egy izgalmasnak ígérkező kalanddal motiváljanak bennünket a végigjátszásra.

Ezúttal pedig elhagyjuk a városi miliőt, hogy egy idilli szigetcsoport partjain, dzsungeleiben és szállodájában ismerkedjünk meg a szebbik nem minél több képviselőjével. Most is színes és érdekes helyszínek várnak ránk. A változatosságot pedig a szigetcsoport három fő szigete biztosítja, amelyeket aztán kiegészítenek kisebb-nagyobb felfedezni valók a tengeren. Az utazásunk felgyorsítását egy GPS fogja biztosítani, amelyet már a játék legelején megkapunk, valamint az olykor-olykor módosítandó tutajunk. A látványvilágot pedig az apró részletek teszik igazán izgalmassá. Minden helyszín tele van a félreérthetetlenségig eltorzított berendezésekkel, tárgyakkal – néha "rosszabb" a helyzet, mint egy tinédzser facebookos privát üzeneteiben – vagy "kreatív" utalásokkal kedvenc filmjeinkre, sorozatainkra, játékainkra. A rajzolók senkinek sem kegyelmeztek.

A játék humorán pedig felváltva fogunk nevetni, esetleg az arcunkba temetkezve pirulni, netalántán rosszallóan morogni. De az sem biztos, hogy mindenkiből ugyanazokat a reakciókat váltják ki az elhangzottak, vagy megmutatottak, hisz ezúttal a polkorrektség van célkeresztben. A készítők továbbra is tudták úgy feszegetni mindennapi jó ízlésünk határait, hogy igazából egyszer sem közelítették meg vészesen, pláne nem lépték át. Amikor pedig Larry úgymond sikereivel akartak pironkodásra – vagy kiskamaszos röhögcsélésre – okot adni, megtalálták azt a határt, ami még pont passzol ehhez a rajzfilmszerű világhoz. Sosem mutatnak túl sokat, de eleget látunk ahhoz, hogy azért zárt ajtó mellett akarjuk elindítani a programot.

A játékidő alatt végig dőlnek a poénok, nincsen olyan párbeszédopció, ami ne szarkasztikus megjegyzésben vagy kétértelmű utalásban végződne. Jó kalandjátékos hagyományhoz híven ebben a folytatásban is visszatér szinte minden szereplő, mellettük pedig jó pár új ugyanannyira színes, néha kifejezetten bizarr figurával ismerkedhetünk meg. Tiszteletüket teszik a régi és új szubkultúrák képviselői is, hogy a gúnyzuhatag közepette biztos magunkra ismerjünk legalább egyszer.

Ráadásként e beszélgetések során Larry karaktere egy bizonyos fokig személyre is szabható. Igaz, a történések alakulásába továbbra sem tudunk beleszólni, de a saját ízlésünkhöz igazíthatjuk, hogy Larry egy állandóan flörtölő, "készen álló" nőcsábász, egy naiv, a modern világra még mindig rácsodálkozó balfácán, vagy meglepően jószívű és segítőkész, már-már gavallér legyen. Egy perverz gavallér, de gavallér. Egyetlen biztos pontunk a történet során Pi lesz, Larry mobiljának virtuális asszisztense. Az ő karaktere áll a legközelebb a mi világunkhoz, így remek ellensúlya és bírálója mindannak, ami elhangzik körülötte. "Normális" értékrendjével ő a legegyedibb szereplő, nem utolsósorban ezúttal komolyabb szerepet is kapott, így alkotva Larryvel egy végtelenül szórakoztató párost.

Mivel hagyományos point & click játékról beszélünk, ezért senkit sem fognak az alapok meglepni, ennek ellenére egy olyan monoton, unalmas és szájbarágós tutorialt hoztak össze a program tervezői, mintha egy, a tizenhetedik századba veszett inka néphagyományt akartak volna megismertetni velünk. Az egyedüli újdonságokat ezúttal is Pi biztosítja a PiPhonra letöltött alkalmazásokkal. Természetesen az Instacrap megmaradt, és az inventory is innen érhető el, de lehetőségünk lesz megnyitni egy Naplót, hogy nyomon követhessük a néha tömegesen ránk zúduló feladatokat. Emellett a játék során tervrajzokat fogunk találni, amelyeket ugyancsak a mobilon nyithatunk meg. Ezek ugyanolyan tárgykombinálós feladatokat rejtenek, mint amiket már megszokhattunk, azzal a különbséggel, hogy akár féltucat tárgyat is egybeépíthetünk. Érdekes extraként pedig akár Pivel is leállhatunk beszélni, hogy egy pár mondat erejéig kikérhessük szarkasztikus asszisztensünk véleményét. Higgyétek el, megéri.

Maguk a feladatok a jól ismert és szeretett tárgykeresgélésből, -kombinálásból és a dialógusok ügyes levezetéséből állnak. A játék remekül idézi meg ezt a hagyományos játékstílust, miközben a modern kényelmet biztosítja. Pixelvadászat nincs, egy gombbal kiemelhetőek az interaktív felületek, a helyszínek között dupla kattintással azonnal lehet ugrani, és a már említett Napló is sokat segít. A párbeszédekbe rejtett nyomokért minden elismerés kijár, végig nagyon természetesnek hatott a játékos terelgetése, a feladványok pedig amennyire nevettetőek, annyira logikusak tudnak lenni. Tapasztalt kalandjátékosok hamar ráérezhetnek az alkotók gondolkodására, de ez alkalommal is elkerülhetetlenek a néha feleslegesen túlbonyolítottnak tűnő megoldások, és persze akadnak komolyabb kihívást jelentő – amolyan "alszom rá egyet" – pillanatok, de hát ezekért szeretjük ezt a műfajt.

A Wet Dreams Dry Twice így nyugodtan ajánlható újoncoknak is, pláne, ha már az első rész is megtetszett nekik, a váratlanul jól összeszedett történet pedig a veteránokat is meglepheti. Újat nem mutat semmilyen téren, de a kötelezőket remekül hozza, miközben hű marad önmagához, ráadásul pár, a játékmenetet nem akadályozó grafikai bugon kívül semmilyen technikai hibája nincsen. Ez a bő tizenöt óra remek kikapcsolódást nyújthat, ha nem félünk kicsit "illetlenek" lenni, nevetni az altáji poénokon, vagy egyszerűen csak szórakozni azon, hogy ez a 80-as évekből visszatért kétbalkezes nőcsábász miként küzd meg újra korunk kihívásaival.

A Leisure Suit Larry: Wet Dreams Dry Twice PC-re és Macre jelent meg, de jövőre PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is kapható lesz.