És meg kell hagyni, sikerrel. Oka van annak, hogy a játék alig pár nap alatt már el is érte az ötmillió eladott példányt, mint ahogyan annak is, hogy néhány japán cégnél "MonHun Daynek" elnevezve szabadsággá nyilvánították a premier napját. Ezt az okot pedig a játék kipróbálása előtt nehéz volt megfejtenem, mivel a megjelenést megelőző trailerek és gameplay videók számomra egy olyan képet festettek az alkotásról, mintha a Monster Hunter World visszafogottabb és leegyszerűsített verziója lenne készülőben. Aztán alig egyórányi játék után egyértelművé vált, hogy ennél nagyobbat bizony nem is tévedhettem volna; a Capcom csapata nem egy újratextúrázott Switch-átiratot dobott össze, hanem egy merőben új játékot, mely teljes mértékben képes kilépni a Monster Hunter World árnyékából, és könnyűszerrel megáll a saját lábán.
A Monster Hunter Rise középpontjában a feudális Japán ihlette apró Kamura település áll, mely egyfajta külső védőbástyaként veszi fel a harcot az agresszív szörnyek végeláthatatlan hordáival szemben. A vadászok számára bázisként szolgáló falu méretében jóval kisebb lett, mint a franchise legutóbbi epizódjának főhadiszállása, ám hangulatában mégis jóval intenzívebb; a technológiára, tudományra és kutatásra építkező körítés helyett ezúttal sokkal természetközelibb, varázslatosabb és barátságosabb világot kapunk.
A piciny Kamurának nincs túl sok lakosa, ám a mindenfelé sertepertélő cicák, kereskedők, szakácsok és kovácsok hihetetlen mód élővé és hangulatossá varázsolják az egész falut. Mindenkinek mindig van egy-két szava hozzánk, van, aki a segítségünket kéri egy-egy mellékküldetés erejéig, más csak kedvességből ad néhány hasznos felszerelést, megint másokkal pedig kedvünk szerint cseverészhetünk. Az egész falu élete tökéletesen idomul a játékon belüli fejlődésünkhöz, melyet a remek dizájnnal és a páratlan zenével a fejlesztők egy olyan varázslatos kis világgá formáltak, amibe minden egyes küldetés után öröm hazatérni.
Ez a feeling pedig minden téren áthatja az egész játékot; több mint 20 órát töltöttem eddig a játékkal, és nem volt egyetlen pillanat sem, amit idegeskedéssel vagy bármilyen negatív érzelemmel zártam volna - na jó, leszámítva a tutorial borzalmait. Persze ebben annak is komoly szerepe van, hogy az egész alkotás olyan, mintha sosem akarná büntetni a játékost; ha véletlenül elbuknánk küzdelem közben, a legtöbbször a medikus cicánk kimenekít egy pár másodperces átvezetővel, és máris újból akcióba lendülhetünk.
A franchise-hoz híven ezúttal is az örökös farmolásról és gyűjtögetésről szól a teljes játékmenet; az egyre nagyobb szörnyektől egyre értékesebb zsákmányokat szerezhetünk, melyeknek köszönhetően egyre erősebb fegyverzetet és páncélzatot fejleszthetünk, ami aztán lehetőséget ad még erősebb szörnyek legyőzésére. Ami igazán remekké teszi a játékot, az az, hogy a fejlesztők mindent megtettek annak érdekében, hogy mindezt inkább szórakozásnak és kalandnak, mintsem monoton munkának érezzük.
A pályák komplexitásából például lényegesen visszavettek, a részletgazdag és mindenféle látványossággal teletömött helyszínek helyett ezúttal a játékosság és a szórakozás került előtérbe, ami néhol nosztalgikusan a régi arcade játékok hangulatát idézi, annak minden pozitívumával együtt. Sokkal fontosabb hangsúlyt kap például a területek vertikális tagolódása, vagyis gyakran mászkálhatunk a földalatti barlangokban, vagy kereshetünk ösvényeket, esetleg indákat, amelyeken a fennsíkokra kapaszkodhatunk fel.
Viszont ahelyett, hogy frusztrációval töltene el minket a tájékozódás és a navigáció, itt is valahogy sikerült mindent könnyedre és szórakoztatóra formálniuk a Capcom embereinek. Például az indákon hűséges Palamute (amolyan kutyaszerűség) társunk hátára felpattanva akár merőlegesen is felvágtathatunk, vagy az új wirebug-rendszernek köszönhetően Pókember módjára száguldhatunk keresztül a fél pályán egy szempillantás alatt.
De persze egy játék nem attól lesz jó, hogy egyszerűen csak nem bosszantó; nyilván szükség van egy megfelelően mély játékmeneti koncepcióra és hozzá a remekbe szabott technológiai kivitelezésre. Nos, a Monster Hunter Rise egyiknek sincs hiányában. A harcrendszer könnyen elsajátítható, mégis roppant sokszínű, a változatos fegyverarzenálnak, a cserélhető speciális kombóknak és a rengeteg egyedi szörnyeknek hála. Utóbbit egyébként külön érdemes kiemelni; a játékban a számtalan apróbb termetű fenevad mellett 35 nagyobb behemóttal küzdhetünk meg, melyek mindegyike olyan szinten megkomponált és egyedi módon támad, mintha csak egy Dark Souls-epizód bossfightjába csöppennénk.
A Nagy Wroggi például amolyan békaként tudja felfújni magát, hogy aztán a gyanútlan játékosokra ugorjon, az Aknosom a vízimadarak kecsességével és pontosságával csap le ránk hatalmas csőrével, míg a Nagy Izuchi egy furcsa gyíkként a farkával próbálja kilapítani karakterünket. Ami pedig a legszebb az egészben, hogy nem csak az ellenfelünk, hanem a céljaink is képesek küzdelemről küzdelemre teljesen új csavart vinni a harcba; teljesen más felszereléssel kell például nekiesnünk egy küldetésnek, ha a szörnyeteget élve szeretnénk elfogni, és a támadásainkat is folyamatosan kontrollálnunk kell, nehogy a gombok trancsírozása közepette túl sok sebzést vigyünk be.
Ami pedig a technológiai oldalt illeti, a Monster Hunter Rise a Switch egyik, ha nem a legszebb játéka. A másodpercenkénti képkockaszám meglepően stabil, miközben az olyan „luxusról” sem kell lemondanunk, mint a normális vonalsimítás, a korrekt mélységélesség, vagy a dinamikus árnyékok. Ráadásul a dizájnt is remekül elkapták a fejlesztők, az aprólékosan megkomponált és feldíszített Kamura, illetve a változatos környezetű pályák miatt egy rossz szavunk sem lehet a látványra. Mindehhez pedig még a töltési idők is viszonylag rövidek, a töltőképernyőkön néha még a tippek elolvasására sincs időnk.
Ami pedig a Nintendo konzolján talán még ennél is meglepőbb, az az online multi kifogástalan működése. A négyfős co-op ugyanis nem csak, hogy nem laggol, hanem még kifejezetten gyorsan képes számunkra megfelelő szervert találni, ahol aztán három újdonsült társunkkal együtt vághatunk bele a vadászatba. A történetet előregördítő falusi questek, vagy a multira szabott hubküldetések már önmagukban is mókásak, és a nehézséget is remekül skálázza a szintünkre a játék, viszont a legpörgősebb durranás egyértelműen a Rampage játékmód. Az ilyen küldetések során a kalandozás egyfajta tower defense műfajba csap át, ahol a szörnyek végeláthatatlan hullámait kell visszavernünk az NPC-k és társaink által irányított ostromgépek segítségével.
Sajnos azonban vannak olyan újítások a játékban, melyek nem a legjobban sültek el. Az például, hogy a macskaszerű Palico mellé ezúttal kapunk egy kutya formájú Palamute-ot, alapból egy jó ötlet, pláne, hogy egy rakat lehetőségünk van őket fejleszteni, és amúgy is… ki ne akarna 20 méteres behemótokra vadászni a kedvenc cicájával és kutyájával együtt? Viszont amikor a multiplayer során mind a négy játékos együtt csapkodja a szörnyeket, akkor lényegében csak annyit látunk, hogy tizenkét valami kaszabol egy nagyobb valamit, a káoszban pedig még a saját mozdulatainkat is nehéz olykor nyomon követni.
Ami viszont talán ennél is jelentősebb probléma, az a játék tutorial része. Az oktatómód ugyanis olyan, hogy egy fejlesztő számára, aki már évtizedeket töltött a franchise társaságában, annak talán logikusnak tűnik a dolgokat ilyen formán elmagyarázni… viszont a legtöbb játékos – főleg a szériába újonnan csatlakozó platform miatt – valószínűleg nem jár hasonló cipőben. Számukra lehet, hogy az órákon át felbukkanó több száz rövidke jegyzet inkább zavarba ejtő, mintsem hasznos útmutató. Igaz, hogy a craftolás, a fejlesztés és a kereskedés is rengeteg lehetőséget ad a játékos kezébe, hogy a harcrendszer összetettségéről már ne is beszéljünk, viszont amikor a tizedik órában is teljesen új mechanizmusokat próbál meg elmagyarázni nekünk a játék, az azért bosszantó tud lenni.
De ezek persze nem olyan részletek, melyek komoly mértékben csorbítanák a Monster Hunter Rise érdemeit. A Capcom legújabb címe ugyanis egy olyan epizód lett a franchise életében, mely ismét megmutatta, hogy a kevesebb néha tényleg több. Noha technológiai kérdésekben nyilván nem ér fel a Monster Hunter World magasságába, játékmenetileg mégis képes volt megújulni, és egy olyan varázslatos kalanddá változni, mellyel nem csak a széria korábbi rajongói, hanem az új játékosok is boldogan eltölthetnek jó pár órát. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a PC-s verzió érkezéséig még mennyi DLC-re és új szörnyre számíthatunk, akkor bizony nem tűnik bölcs lépésnek lemaradni erről a kalandról!
A Monster Hunter Rise jelenleg kizárólag Nintendo Switchen érhető el, melyen mi is teszteltük. A PC-s port a Capcom tervei szerint 2022 elejére várható.
Kapcsolódó cikkek
Amúgy biztos, hogy ez is nagyon jó rész. De most erre is beruházni...mármint Nintendo Switch-re. Majdnem a PS4 konzol árával vetekszik. Inkább PS5 és várom arra az újabb MH.
Azért reménykedek, hogy elgurul a gyógyszerük és kiadják PS4-re is, ha már jövőben úgy is jön PC-re.
Vannak benne a korábbi részhez képest eltérések, másképpen jut az ember a korábban megszokott dolgokhoz, ezt csak meg kell szokni.
Van még pár küldetés amit teljesíteni kell, de a "sztori eddigi része befejezve".
Várjuk a havi frissítéseket.
Azután viszont már nem volt hova menni.
1200as védelem és ugyanennyi támadást már nem volt értelme tovább tolni.
Megjött a Fatalis és onnan nincs tovább.
Kisebb lényt már kettétörtél, mint egy fogpiszkálót.
Full Iceborne páncéllal bementél segíteni a World játékosoknak és a lény a legnagyobb támadásával is hajszálnyit sebzett.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.