Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin teszt

Tartozom egy vallomással mindjárt a cikk elején: nem én vagyok a legnagyobb Monster Hunter-rajongó. Ugyan rendkívül érdekel a szörnyvadászok világa, valahogy a játékmenet nem fekszik az ízlésemnek, így minden próbálkozásom ellenére eddig egyetlen részt sem tudtam végigjátszani. A jó hír azonban az, hogy a Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin szempontjából ennek az égvilágon semmi jelentősége, a mellékág ugyanis csak a világot örökölte meg a sorozat korábbi részeitől, ezt leszámítva pedig mindent másképp csinál. De még hogy!

A Monster Hunter Stories ugyanis elengedi az akció-szerepjátékos vonalat, és egy klasszikus, színes-szagos JRPG-be vezeti át a szörnyek hajkurászását. Itt persze ez is egészen mást jelent, mint a sorozat fősodrát erősítő epizódokban, hiszen vadászok helyett lovasokat alakítunk, akik azóta nevelik a “szörnyikéiket”, hogy azok kikeltek a tojásaikból, továbbá képesek megülni és harcban is bevetni őket. Az egész koncepciónak van egy nagyon erős Pokémon-beütése, ami számomra abszolút telitalálat, ráadásul minden mélysége és részlete ellenére is nagyon könnyen tanulható.

Az eredeti Monster Hunter Stories még Nintendo 3DS-en debütált, majd befutott mobilokra is, a Wings of Ruin alcímet viselő folytatás pedig Nintendo Switchre és PC-re jelent meg. A második rész nagyjából pont annyira jó belépési pont a sorozatba, mint az első, sok újdonságot ugyanis nem ígér alapvetően, csak szebb, jobb és teljesebb lett, a története pedig lazán kapcsolódik az elődhöz, így tökéletesen érhető azok számára is, akiknek az kimaradt. A főszerepet egy legendás Rathalos kapja ezúttal, ami a prófécia szerint minden egyes szárnycsapásával óriási pusztulást hoz a világra; érthető hát, hogy a tojását mindenki, így a vadászok és a lovasok is biztonságban akarják tudni, ebből a harcból pedig mi is tevékenyen kivesszük majd a részünket.

Hősünk egyébként a híres lovas, Red unokája, így érhető, hogy nagy dolgokra hivatott, azonban nagyjából ennyi az előre definiált infó vele kapcsolatban, a testre szabása már teljes mértékben rajtunk múlik. Ha megvagyunk, nyakunkba vehetjük a világot: a játszóterünk központi hubokból, illetve kisebb-nagyobb nyitott világú területekből épül fel, egyetlen nagy, összefüggő térképet viszont legfeljebb csak papíron látunk majd, így aki ilyesmire számít, csalódni fog. Tennivaló és felfedeznivaló azonban így is lesz bőven: a vidék hemzseg a szörnyektől és a craftoláshoz használható alapanyagoktól, ráadásul lépten-nyomon barlangokba (vagyis véletlenszerűen generált dungeonökbe) botlunk, ahol értékes tojásokra bukkanhatunk.

A világon természetesen a fő- és a mellékküldetések húznak majd át bennünket, ezek pedig alapvetően ellátják a feladatukat, de az igazat megvallva ez az a pont, ahol a leginkább vérzik a Monster Hunter Stories 2. Noha a történet érdekes alapvetően, különösebben nem izgalmas, a mellékes tevékenységek pedig alsó polcról válogatott fetch questek. Jellemző volt, hogy nem is igazán figyeltem, hogy mit kell csinálni, ha valami menet közben, mindenféle céltudatosság nélkül teljesült, akkor örültem, de egyébként nem foglalkoztam velük különösebben. Ennek ellenére nem érdemes leírni az anyagot, hiszen ez sok szerepjátéknál előfordul, ráadásul itt is befigyel valami, ami letehetetlenné teszi a játékot: a hibátlan és elképesztően addiktív gameplay loop.

Ha végeztünk egy-egy feladattal, megkapjuk a jól megérdemelt tapasztalati pontjainkat, amelyek révén fejlődik a karakterünk, és erősödnek a szörnyeink, meg persze lootból is akad majd, aminek a tartalmát javarészt craftolásra fordíthatjuk. A Monster Hunter Stories 2-ben semmi nem megy majd kárba: lényegében alig találni olyan anyagot, ami a “nyugodtan eladható” kategóriát erősíti, ugyanis szinte minden jól jöhet valamilyen főzet vagy a harcban hasznos céleszköz elkészítéséhez, esetleg fegyverek vagy páncélok fejlesztésénél használhatjuk őket. A helyi kovács kínálatába rendszeresen bekerül valami újdonság, amihez módszeresen, egy-egy specifikus szörnyet kell felhajtanunk, így ha jobb felszerelést szeretnénk, elengedhetetlen, hogy portyázzunk egyet a környéken.

Az igazi izgalmak márpedig a harcoknál kezdődnek, itt üt el igazán a Monster Hunter Stories a sorozat fősodrától. Noha a történet a lovasok körül forog, akik jóval szelídebben közelítenek a szörnyek felé, ez nem jelenti azt, hogy ne csapnának össze velük. A valódi csavar az, hogy hősünk, a mellénk szegődött NPC-k és befogott szörnyikéik egy körökre osztott csatában mérik össze az erejüket az ellenséges lényekkel, nagyjából pont úgy, mint egy Pokémon-játékban.

A harcrendszer alapját egy kő-papír-ollóra hajazó mechanika adja, ahol az egyes támadások eltérő típusúak, így "erősek", "technikásak" vagy "gyorsak" lehetnek, amelyek körbeütik egymást. Mindegyik szörnynek más-más a specialitása, nekünk pedig az az alapvető feladatunk, hogy kiismerjük őket és a mozgásukat, így mindig tudjuk, hogy az egyes helyzetekben hogyan kell reagálnunk, milyen típusú támadást vessünk be, mikor cseréljünk szörnyikét vagy épp fegyvert - merthogy ezekből is van hatféle, és a hatékonyság szempontjából nagyon nem mindegy, hogy melyiket alkalmazzuk, vagy a szörny melyik testrészét támadjuk vele.

Az egészben az a zseniális, hogy bár a harcrendszer teljesen más alapokra épít, mint a klasszikus Monster Hunter-játékoké, visszaköszön benne az az esszencia, ami miatt mégis Monster Hunter marad. A csatákat bonyolítja továbbá, hogy különlegesebb képességeket is bevethetünk, sőt össze is hangolhatjuk a támadásunkat a szörnyikénkkel, és egyéb kiegészítőket is bevethetünk természetesen, amelyek boostolhatják a mi statisztikáinkat, ronthatják az ellenfelekét, akiket akár el is altathatunk egy jól időzített altatónyíllal.

Bármilyen szörnyike, következetesen “szörnyikézek” a cikkben, mert a játék is így tesz: így hívják azokat a szörnyeket, akiket a lovasok maguk nevelnek fel és szelídítenek meg. Ez is a pokémonos életérzést erősíti, hiszen több mint nyolcvan különböző lényt hajthatunk fel magunknak, akiket el is nevezhetünk akár. Nagy különbség persze, hogy itt nem a harcok után kell befognunk őket, hanem tojásokat keresünk a fészkek mélyén, ráadásul sosem tudjuk pontosan, hogy mire számíthatunk: a gép véletlenszerűen dobálja a tojásokat, és bár limitált ideig kereshetünk újat, csak bizonyos jelekből következtethetünk arra, hogy jól jártunk-e.

Egyrészt a tojások mintáján látszik, hogy milyen szörnyike lapul bennük, másrészt elkísér minket az utunkra a veteránok számára már valószínűleg ismerős Navirou is, aki véleményezi azokat az illatuk és a súlyuk alapján: így sejthetjük, hogy mennyire lesz erős a kikelt lény. Ez azért is nagyon fontos, mert két azonos típusú szörnyike egészen más jellemzőkkel bírhat: a genetikájuk határozza meg, hogy milyen képességeket és támadásokat vethetnek be, idővel pedig arra is képesek leszünk, hogy az egyik szörnyikéből géneket emeljünk át a másikba egy puzzle-szerű minijáték keretei között, ezzel erősítve és még inkább testre szabva azt. Így sokkal kevésbé fáj az is, ha olyan lényt dob a gép, ami már ott pihen az istállónkban, hiszen egy ritka jó gén miatt még mindig a hasznunkra lehet - ki van ez találva, na!

A játékmenetet ügyesen balanszírozták a készítők, remek tempója van, nem tűnik eszetlen grindolásnak a végigjátszás, ráadásul bármikor félbehagyható - hosszabb szünet után is kényelmesen vissza lehet elé ülni. A rajzfilmes látványvilág pont olyan, mint maga a játékmenet: elsőre talán fura lehet a sorozat rajongói számára, mégis teljesen rendben van, ráadásul pazar átvezetőket kaptunk, amelyekhez egészen vállalható angol szinkront szállítottak az illetékesek - arra az esetre, ha valaki adna egy esélyt neki, és nem választaná kapásból a japán nyelvet.

A Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin nem vállal sok rizikót, sem az előző részhez képest, sem úgy általában, viszont így is egy nagyon jó játék, amit csak ajánlani tudok - különösen Switchen, hiszen a játékmenete szinte könyörög azért, hogy magunkkal vigyük a vonatútra vagy a strandra. Teljesen más, mint egy klasszikus Monster Hunter-epizód, így azoknak is ajánlható, akik eddig kerülték a sorozatot, ugyanakkor mégis megőrizte azokat az apróságokat, amelyek arról árulkodnak, hogy mitől Monster Hunter a Monster Hunter.

A Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin PC-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi Switchen teszteltük.