Crysis Remastered Trilogy teszt

„Na, de a Crysist tudja futtatni?” Mindannyian jól ismerjük ezt a bizonyos mondatot, hiszen a Crytek alkotása hosszú ideig maga volt a kvintesszenciális benchmark-játék. A 2007-es shooter és annak folytatásai sorra fektették kétvállra a kor legbrutálisabb hardvereit, cserébe viszont a látványviláguk generációkkal előzte meg a konkurenciát. Máig emlékszem az egyik hazai videojátékos magazin cikkére, amelyben a szerkesztő egy trópusi domboldalról készült fotót és az eredeti Crysis egyik screenshotját helyezte egymás mellé. Az újság fényes lapján az alig néhány centis képek szinte teljesen egyformának tűntek – ekkor biztos voltam benne, hogy a videojátékok elérték a teljes fotórealizmust.

Ma persze ezen már csak mosolyogni tudok, hiszen világos, hogy mint minden játék, úgy a Crysis felett is eljárt az idő. Habár a trilógia újabb részei PC-n még ma sem néznek ki rosszul, az első rész már bőven hagy kívánnivalót maga után, a konzolos portok pedig már a megjelenésükkor is elég rozoga állapotban kerültek a játékosok kezeibe. Éppen ezért örvendetes, hogy a szebb napokat is megélt német stúdió úgy döntött, hogy a Saber Interactive közreműködésével kikupálja a legsikeresebb szériáját, és ismét elhozza azt a jelenkor releváns platformjaira. Így született meg tavaly a Crysis Remastered, amely idén ősszel kibővült a Crysis 2 és a Crysis 3 felújított változataival.

Barackostej kollégánk egy évvel ezelőtt már mesélt nektek a Crysis Remastered Nintendo Switchre készített változatáról, de úgy gondolom, érdemes egy újabb kört menni a játék körül, szimplán azért, mert az apró hibridkonzol portja érthető módon köszönőviszonyban sincs az újgenerációs hardvereken játszható változattal. A trilógia összes epizódjáról elmondható, hogy a legerősebb nagykonzolokon dinamikus 4K felbontás és sziklaszilárd 60 fps mellett süvítenek, ez pedig már önmagában is elég indokot adhat a kollekció beszerzésére. A széria második és harmadik epizódja alatt 20 fps környékén nyögött az Xbox 360 és a PlayStation 3, az élményt pedig nem tette élvezhetőbbé a homályos 720p-s felbontás sem. Ha tehát annak idején ti is konzolon játszottak az akkor még egyértelműen PC-orientált trilógiával, készüljetek fel az alapos ablakmosásra!

Egy tisztességes remaster azonban több kell, hogy legyen a felbontás és a framerate tuningjánál. Be kell vallanom, a felújított trilógia epizódjai elsőre számomra pontosan úgy festettek, mint ahogy az emlékeimben megőriztem az eredeti kiadásokat, de ez csak a csalóka memória és a mindent megszépítő nosztalgiaszemüveg hibája. A régi és új verziókat egymás mellé téve teljesen világos, hogy jóval több erőfeszítés került a felújított részekbe, mint ahogy az elsőre feltűnhet. Gondolok itt a nagy felbontású (és néha teljesen új) textúrákra és árnyékokra, a tűéles élsimításra és a pompásan festő fényeffektekre. Kibővült továbbá a látótáv, ráadásul még ray tracinget is kapunk. Ez utóbbi egyébként a Crytek saját szoftveres megoldása, amely a hagyományos SSR-t sugárkövetéses tükröződéssel egészíti ki. Végezetül pedig egy új színfilter is került a játékokra, amelynek köszönhetően sokkal természetesebbnek hat a Crysis 2 és 3 eredetileg furcsa, kékes-narancsos színvilága.

Nézzetek csak rá a képekre, a felújított trilógia egészen pazarul fest! Ha egy kicsit hunyorítunk, a széria második és harmadik részét akár össze is téveszthetnénk egy vadiúj címmel, és az igazság az, hogy ezek az epizódok játékmenet szempontjából is nagyszerűen megállnák a helyüket. Az akció feszes, a gunplay hibátlan, a szupererőt kölcsönző nanopáncél használata pedig éppen olyan szórakoztató, mint tizenegynéhány évvel ezelőtt. Némileg kötekedve persze állíthatnám, hogy a Crysis 2 csőpályáit ma már nehezebben veszi be az ember gyomra, de erre egyből rá is cáfolt a Call of Duty: Vanguard.

Ha a Crysis-játékok érdemeiről van szó, hajlamosak vagyunk kizárólag a grafikai innovációra fókuszálni. Ez persze magától értetődik, mindig is emiatt volt igazán híres a széria, két konzolgeneráció távlatából visszatekintve azonban egyre tisztábban látszik, hogy a Crytek elhintett számos olyan játékelemet, amelyekből máig merítenek a modern FPS-ek. Erre az egyik legjobban szembetűnő példa az a fegyvermodifikációs rendszer, amit a hamarosan megjelenő Battlefield 2042 gyakorlatilag egy az egyben el is csent. Érdemes azonban ennél mélyebbre ásni: a Crytek korai játékai (az első Far Cry-t is beleértve) már kacérkodtak az olyan nyílt világú megoldásokkal, amire a Ubisoft gyakorlatilag ráalapozta az elmúlt másfél évtizedét. Igaz, az első Crysis valójában egy lineáris játék, de az opcionális mellékfeladatok és a többféleképp megközelíthető küldetések voltak azok, amik letették az open world shooterek első néhány tégláját.

Mindezek ellenére kár lenne tagadni, hogy az első Crysis már nem olyan szórakoztató, mint annak idején. Ezt részben felróhatjuk a kissé idejétmúlt látványnak vagy a gyenge mesterséges intelligenciának, de akár azoknak a technikai hibáknak is, amelyet a fejlesztők máig nem voltak hajlandók kikupálni. Az igazi ludas azonban az a nyitottabb megközelítés, ami csak a széria záróepizódjára nőtte ki magát igazán, hiszen a Crytek itt találta meg az arany középutat az első rész és a folytatás markánsan eltérő filozófiája közt. A dzsungel nyílt vadonja és a beton kötöttsége után egy olyan hibrid betondzsungelbe keveredtünk, amely egymagában ötvözte az elődjei legjobb kvalitásait.

New York omladozó romjai közt az összes pályaszakasz úgy lett megtervezve, hogy minden játékos kiélhesse a nanopáncélos csúcsragadozó power tripjét. Az öltözetünk kibővített fejlesztési rendszerét kiaknázva valódi sétáló tankká válhatunk, nyers tűzerővel megoldva az idegeninvázió apokaliptikus problémáját. Akik azonban hozzám hasonlóan képtelenek ellenállni a lopakodás csábításának, szintén megtalálhatják a számításukat, hiszen a Crysis 3 éppen abban a páréves időszakban készült, amikor egyetlen akciójáték arzenáljából sem hiányozhatott az íj. A cserélhető nyílhegyek mellett még az ideg feszességét is a kedvünk szerint állítgathatjuk, a hangtalan lövések közepette pedig attól sem kell tartanunk, hogy a prédánk kiszúrja a láthatatlanul ólálkodó főhősünket.

A maga módján tehát a Crysis-sorozat összes epizódja értékes darab, mind megérdemlik a komplett felújítást. Éppen ezért nagy kár, hogy a stúdió elfeledkezett a széria méltatlanul alulértékelt spin-offjáról, a Crysis Warheadről. Az első epizód eseményeivel párhuzamosan futó kaland számunkra különösen kedves lehet, hiszen azt a Crytek Budapest készítette, a rég bezárt fejlesztőcsapat pedig még egy teljeskörű magyar szinkront is becsempészett a játékba. A sorozat fekete bárányával tehát nem bántak kegyesen a fejlesztők, de akad még egy égető hiányosság: a multiplayer. Bizony, a remaster-trilógia sajnos kizárólag az egyjátékos kampányokat foglalja magába, így aki arra számított, hogy újra nekiugorhat a három epizód többjátékos módjainak vagy éppen a Crysis Wars online meccseinek, az mindenképpen csalódni fog a csomagban.

A Crysis Remastered Trilogy tehát egy igazán tartalmas, de messze nem hiánytalan kollekció. A látványosan felújított grafikai körítés és a konzolokon is remek teljesítmény igazán nagyszerű, aki pedig ennél nem is várt sokkal többet a restaurációtól, az végérvényben elégedett lehet a csomaggal. Én hatalmas örömmel játszottam végig ismét a trilógia epizódjait, ezt az újrázást pedig bátran ajánlom mindenkinek, aki annak idején Xbox 360-on vagy PlayStation 3-on próbálkozott a szériával. Egy kis modolással valószínű, hogy a PC-s tábor ma is ki tud hozni hasonlót az eredeti kiadásokból, aki azonban kontrollerrel a kézben szeretné átélni Nomad, Aztec és Prophet kalandját, az sosem kapott még erre ilyen nagyszerű lehetőséget.

A Crysis Remastered Trilogy PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre jelent meg, de kihasználja az újgenerációs konzolok erejét is. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékokat.

Kapcsolódó cikk

• Crysis Remastered teszt (Switch)