Midnight Fight Express teszt

Ő lenne Babyface, akit éppen egy szál alsógatyában vallatnak a rendőrök az elmúlt éjszaka eseményeiről. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, még több a hátrahagyott hulla, de mi egy pillanatig sem titkolózunk, hanem készségesen együttműködve igyekszünk fényt deríteni a történtekre, hátha ezáltal az amnéziánk is eltűnik. A jó zsaru-rossz zsaru felállású duó az elején ugyan kétkedve fogadja, hogy korábbi életünkből szinte semmire sem emlékszünk, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik számukra is egyértelművé, hogy valami sokkal nagyobb húzódik meg a háttérben, mint ahogy azt elsőre gondolták.

Minden egy drónnal kezdődött, amit valaki bedobott a lakásunkba, hogy aztán azon keresztül parancsokat osztogatva induljunk útnak, hogy eltüntessük azokat, akik ezt megérdemlik. Ez lenne tehát a Midnight Fight Express alapfelállása, ami egész érdekesen indul, azonban idővel kissé ellaposodik, és sajnos a kérdések zömét a játék végkifejlete után sem igazán magyarázza meg. Ettől függetlenül ellátja a célját, a bunyók közötti üresjáratot szépen kitölti, viszont sosem tolakodik túlságosan az arcunkba, helyette meghúzza magát a háttérben, így adva teret a játékmenetnek, ami bizony meg is érdemli a rivaldafényt.

A többnyire egyetlen ember által lefejlesztett játék ugyanis itt brillírozik igazán, ami leginkább az eszméletlen pörgős és piszok élvezetes harcrendszernek köszönhető. Ráadásul a folyamatos tapasztalati pontoknak és megnyitható képességeknek hála Babyface-szel együtt mi is fejlődünk, és míg a játék elején agyatlanul, egyetlen gomb püffölésével oldottuk meg a kényes szituációkat, addig később már mozdulatainkat összefűzve, igazi gyilkológépként vágjuk magunkat keresztül a szerencsétlen ellenfeleken. Elképesztően király érzés, ahogy madártávlatból irányítva hősünket folyamatosan a következő lépésen gondolkozunk, miközben próbáljuk elkerülni a felénk áramló szeretetet.

Amikor pedig már úgy érezzük, hogy miénk a világ, akkor a játék fogja magát, és bedob a darálóba egy olyan ellenfelet, aki valamilyen trükkel igyekszik túljárni az eszünkön. Szerencsére minden esetben nálunk lesz a megoldás kulcsa, csak épp rá kell jönni, hogy miképp használjuk azt, főleg, ha közben öt másik keménylegény igyekszik kiverni belőlünk a szuszt. A többnyire pár perc alatt lezavarható pályákon ennek hála akadnak majd necces szituk, főleg, ha közben a játék maga is szívat minket, akár egy mesterlövészes helikopterrel, akár egy szűkebb kialakítású liftben zajló csatával, de szerencsére a nehézségi szint szépen skálázható és a fejezetek előtt módosítható is. Ettől függetlenül a kihívás gyakran megugrik, ami nem lesz majd mindenki ínyére, de kitartással, egy kis gyakorlással és némi idővel később túllendülhetünk a legkomolyabb akadályokon is.

Ezt segíti elő a menüből elérhető gyakorlási lehetőség, ahol kedvünkre módosíthatjuk az ellenfelek fajtáját és számát, így teremtve elő olyan helyzeteket, amik előtte gondot okoztak a számunkra. Emellett visszamehetünk a korábban már lezúzott helyszínekre is, hogy továbbfejlődjünk kicsit, vagy pénzt szerezzünk a kihívásokkal, amiken különféle kozmetikai cuccokat vásárolhatunk hősünknek. Ez utóbbiak semmilyen extra erősítést nem adnak, kizárólag a megjelenésünket módosítják, de van belőlük bőven, szóval aki a bunyók irama mellett a divatot is szereti diktálni, az itt kiélheti magát. Versengésre is lesz lehetőségünk, hiszen a pályákon begyűjtött pontjaink a végelszámolásnál felkerülnek egy online ranglistára, így sarkallva minket arra, hogy egyre jobban és gyorsabban teljesítsük az adott szakaszokat.

A harcok esetében szeretném még kiemelni a különféle fegyvereket, illetve az annak látszó tárgyakat, melyeket nem csak ajánlott, de sok esetben egyenesen kötelező használni a nagyobb jó érdekében. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: kés, fabot, franciakulcs, de akár a tereptárgyakat is odasózhatjuk, ha éppen a kezünkbe akad egy szék vagy egy olajos hordó. Ezek rendszerint egy-két suhintás után eltörnek, de addig jókora sebzést tudnak okozni, ráadásul az adrenalincsíkunkra is jótékony hatással vannak, ami ha betelik, akkor pár másodpercig fejeket szétrobbantva oszthatjuk az áldást. Utóbbi számos egyéb brutális elhalálozással együtt kikapcsolható, így akár teljesen vér nélkül is bunyózhatunk, de a teljes élmény érdekében azt ajánlom, ne mondj le az efféle örömökről.

A játékban helyet kaptak lőfegyverek is, amik ugyan nagyon limitált számú tölténnyel rendelkeznek, cserébe az ellenfelek nagyobbik részét egyetlen lövéssel kivégzik, szóval érdemes megbecsülni őket és nem vaktában elpuffogtatni az egész tárat. Ha viszont mégis idő előtt kifogyna a skúló, akkor sem kell megijedni, hiszen az üres pisztolyt hozzávághatjuk az ellenfelekhez, ezáltal megtántorítva őket, így nyerve egy kis lélegzetvételnyi időt. Az már ennyiből is kitűnik, hogy rengeteg lehetőségünk lesz a testi sértés véghezvitelére, és bár messziről szemlélve csak rohanunk előre és leverünk mindenkit, ezt olyan változatos eszköztárral tehetjük meg, hogy nem igazán tudjuk megunni, főleg úgy, hogy a játék megvalósítása egyszerűen elképesztő.

A kissé elnagyolt, rajzfilmes hatással operáló látványvilág egész kellemes, a pályák és a karakterek változatosak (akadnak olykor járműves szakaszok is), ami viszont tényleg viszi a prímet, azok az animációk. A mozdulatok folyamatosak, valódinak érződnek, minden egyes ütésnek és rúgásnak érezzük az erejét, ami nagyban növeli az összecsapások élvezeti faktorát. Mindezt pedig egy olyan, direkt a játékhoz komponált zenei lista támogatja meg, amit hallgatva garantáltan ketté akarjuk majd fejelni a kukát. A synthwave stílust rockosabb elemekkel keverő dallamok hibátlan talpalávalót szolgáltatnak a verekedésekhez ,és még talán a kisebb bugokat is el tudják velünk feledtetni, mint például a nem megjelenő ellenfeleket, vagy éppen a semmibe elszublimáló fegyvereket.

Ezek azonban csak semmiségek ahhoz a lehengerlő élményhez képest, amit a Midnight Fight Express nyújtani tud. A Jacob Dzwinel által megálmodott és kisebb külső segítségekkel létrejött akcióorgia ugyanis mellőz mindenféle sallangot, és csakis a lényegre, azaz a szórakoztatásra fókuszál, méghozzá hibátlanul. A zene, a látvány és a játékmenet kohéziója egy olyan tökéletes egyveleget alkot, ami még a kisebb hibái és a nehézségi görbe időnkénti kilengése ellenére is hihetetlenül addiktív, ráadásul mindezért cserébe csupán 20 eurót kérnek (de a játék a Game Passben is helyet kapott megjelenéskor). Mi ez, ha nem egy visszautasíthatatlan ajánlat?

A Midnight Fight Express augusztus 23-án jelent meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Swtich-re, valamint PC-re. Mi az utóbbin teszteltük.