Jövőbe tekintő sorozatunk legújabb részében egy kicsit komolyabb vizekre evezünk: ezúttal az alternatív űrutazás teóriáját boncolgatjuk Chocho vezetésével.
Alternatív űrutazás – A féreglyuk?
Féreglyuk, galaxtikus utazás, hipertér… Aligha van a földön olyan ember, aki ha látott egy tudományos-fantasztikus filmet, akkor legalább ennek hatására el nem kezdett volna ábrándozni ilyen hihetetlen dolgok nagyszerűségéről. Arról már nem is beszélve, hogy ma, az űrutazás hajnalán (mely közel fél évszázada tart) ezek a kifejezések aligha vesztettek misztikumukból. Azonban én úgy éreztem, hogy ma már érdemes ennek egy „kisebb" szösszenetet szentelni, hogy legalább annak elolvasása erejéig elgondolkodhassunk azon, hol is a helyünk ebben a fantasztikus világmindenségben. Eme tudományos sorozat elkövetkezendő részének témája ugyanis nem más, mint a féreglyuknak nevezett kvantumalagút, mellyel nem csak a tér távoli zugaiba, de akár más univerzumokba is szervezhetünk fapados járatokat. Öveket bekapcsolni, kezdődik az utazás!
Az űr, mint stabil egyenes
Először is nem árt tisztázni, mit is ért a mai modern fizika a féreglyuk szó alatt. A féreglyuk olyan alagút a tér-idő kontinuum szerkezetén kersztül, mely képes a tér szerkezetének meggörbítésével összekötni egy világot egy másikkal, vagy esetleg egy adot világ két távoli pontja közötti „utazást" tesz lehetővé. A két pont között pedig nem csak a helyi koordinátákat szabad érteni, hanem magát, az időutazást is (természetesen elég korlátozott módon, de erről majd még később szót ejtünk). Szigorúan szem előtt kell tartani persze, hogy mindez a jelenben csupán elméleti szinten működik. Az egész Albert Einstein ma már teljességgel elfogadott Általános Relativitás elméletének következménye. E szerint ugyanis a tér egy teljesen stabil, sík valaminek írható le, melyen a nagy tömegű tárgyak (a bolygók vagy a csillagok pl.) mozgását nem a testek közti gravitáció maga, hanem azok tömegének a tér görbületébe ágyazott szabadsága szabja meg. Az egészet legjobban a gumilepedő model írja le. E szerint az egészet úgy kell elképzelni, mintha üveggolyókat tennénk a gumilepedőbe, és azok a súlyuk alatt behorpadt leplen grurulhatnának ide oda. Ez ugyan elég primitíven hangzik (mi tagadás, az is…), de tény, hogy ez az egyetlen olyan elmélet eddig, mely minden számításban helyt állt (a másik nagy reménység, az univerzális szuperhúr elmélet tárgyalására még viszatérünk).
Átható erő
Na már most, ha a tér egy stabil lepedő, akkor már a józan paraszti ész is felveti az abszurdnak talán nem is nevezhető lehetsőséget: mi történik, ha a lepedő kilyukad? Nos, ez az ötlet először 1916-ban, Karl Schwarzschild német csillagász fejéből pattant ki. Közvetlen azután, hogy Einstein nyilvánosságra hozta egyenletét, Schwarzschild elkészítette az első matematikai megoldását, melyet Einstein később megvizsgálva lenyűgöző felfedezést tett. Ezen felfedezés azóta fizikai valósggá lett, hisz a Hubble űrteleszkóp segítségével már láthattunk rá példát: igen, a fekete lyukról van szó. Azonnal szögezzük le viszont, hogy a fekete lyuknak önmagában még semmi köze nincs a féreglyukakhoz. Az mindössze egy olyan csillag, melyben minden nukleáris fúzió beteljesült már, és melynek tömege az összeomlás következtében akkora lett, hogy szinte belesüppedt a térbe. Ennek köszönhető, hogy gravitációs ereje elől semmi sem menekülhet. Határán, az eseményhorizonton túl beszippantja mindazt, amit mi at univerzum részének tekintünk: anyagot, fényt, elektromágneses hilláokat, sőt, még magát az időt is! Tömege ugyanis a téridő görbületét okozza. És itt jött a zseniális felfedezés. Mi van abban az esetben, ha ez a tömeg mégnagyobb? Ha pl. sokszorosa egyetlen fekete lyuknak? Nos, akkor az elmélet szerint a tér beszakad, mint egy zsebkendő. A java azonban még csak most jön, hisz a kilyukadt tér túloldalán annak görbülete ismételten csökkenni kezd, és létrejön az úgynevezett fehér lyuk, azaz a „kijárat". Ebben az esetben ugyanis pont a dolgok fordítottja történik, a belépett anyag csak kifelé áramolhat, befelé már nem. Így megszületik az átjáró, melyet e cikk témájának tekint, a féreglyuk, s melyet hivatalosan Einstein-Rosen hídnak neveznek.
A túloldalon…
A legnagyobb kérdést azonban még nem is tettük fel, történetesen azt, hogy mit is kapcsol össze ez az alagút? A válasz még a legnagyobb szaktekintélyeket is gondolkodóba ejti, de legáltalánosabban két elfogadható magyarázat lehetséges. Az egyik szerint a féreglyuk két, egymással párhuzamos univerzumot kapcsol össze. Ezt azonban nagyon sokan vonják kétségbe, több okból is. Az első az ostoba szkepticizmusnak tudható be, a másik meg annak, hogy a több dimenzió bizonyított létét egyelőre csupán a korábban említett szuperhúr elmélet tartalmazza. Mint írtam korábban, a jelenleg feltörekvő elméletek és egyenletek közül a szuperhúr elmélet az egyetlen, melyet tényleg komoly vizsgálatoknak vetnek alá. Többek közt azért is, mert ez az egyenlet talán összekapcsolhatná az elméleti fizika két, merőben ellentmondó ágazatát. A kvantumfizika, mely az atomok kicsiny méreteiben végez kutatásokat, azt állítja, hogy szubatomikus méretek alatt (ergo a kvarkoknál is sokezerszer kisebb méretekben) a tér teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Nem egyenletes és sík, mint ahogy Einstein leírja a relativitás elméletében, hanem olyan erős kitüremkedéseket produkál, melyekkel az einsteini elmélet egyszerűen nem tud mit kezdeni. Így a két oldal – a kicsi és a nagy – teljes elszigeteltségében használja saját törvényszerűségeit. Erre a kettősségre keresett megoldást maga Einstein is, ám mire eredményre juthatott volna, a mester elhunyt. Követői azonban akadtak szép számmal, olyanok, mint Raman Sundrum fizikus. Ő az, kinek a szuperhúr elméletet köszönhetjük. Azaz azt az egyenletet, mely igen jó esélyekkel páláyzik a „Theory of Everything", azaz a Mindenség Elmélete tiszteletbeli címére. Az egyetlen komolyabb hátrány ennek elfogadásában viszont az, hogy az egyenlet nem egy, hanem mindjárt kilenc (!) megoldással zárul. Sőt, állítólag több megoldás látott napvilágot, és felmerült a kérdés, hogy talán végtelen sok eredmény is lehet. Ám nekünk csak egy univerzumunk van. De ha egy van, és azt egy egyenlet leírja, akkor mit ír le a másik nyolc? Erre is sok felvetés született (az atomok belsejében felcsavarodott dimenzióktól kezdve a sziget teórián át minden), de eddig egy sem tudott megoldást adni a feladatra. Maga a szuperhúr, melyről az egyenlet a nevét kapta, egyébként egy igen apró részecskeféle, mely energiarezgésekkel tartja életben magát. Ezek a kis gumigyűrűhöz hasonló valamik tartják meg világunkat a saját dimenziójában. Megfigyelésük és vizsgálatuk azonban lehetetlen, hisz méretük olyan parányi, hogy ha egy atommag átmérője akkora volna, mint a naprendszerünk, akkor egy húr mindössze egyetlen fa lenne benne.
A vizsgálhatatlanság és a további nyolc dimenzió azonban csak két példa. Sajnos el lehet mondani, hogy ezen elmélet szinte már túl radikális, és még egyáltalán nem találtak megoldást a benne szereplő sok pici hibára. Így az eddigi egyetlen olyan elmélet, mely a multiverzum létét komolyabban is felvetheti, egyelőre elég sok búval-bajjal küszködik, és bár lehet, hogy egy kis idő múlva minden idők legnagyobb felfedezéseként kezeljük majd, egyelőre lépjünk vissza a már bevált egyenletekhez, és ez esetben tekintsünk el a féreglyuk dimenzióutaztató képeségeitől.
A másik (és inkább elfogadott nézet szerint) a féreglyuk nem két különálló világot, hanem egy adott univerzum terének két távoleső pontját kötheti össze. Itt kapcsolódik hát a téma magához a cikk címéhez. Mivel a fénysebességnél nem lehet gyorsabban utazni (bár a fényt már gyorsították, az nem valószínű, hogy a realativitást anyagi részecskékkel is át lehet verni), alternatív megoldásokra van szükség. A féreglyuk pedig bizonyos feltételekkel megfelelő lehet erre az alternatív útra. Persze, mint mindent ebben a szürreális világban, a „bizonyos feltételeket" igen komolyan kell venni.
Lyukasszunk!
Az első probléma maga a tény, hogy eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak arra nézve, hogy a fehér lyuk létezik. Márpedig anélkül felesleges egyelőre a térkapu nyitó berendezéseket heggesztgetni a kertben. Ám tételezzük fel, hogy bebizonyosodik eme hidak tényleges léte, hiába, hisz a jelenlegi tudomány szerint ilyenek nyitásához akkora tömegű koncentrált energiamennyiség szükséges, amennyi talán az egész univerzumban nem áll rendelkezésre.
Erre a kilátástalan helyzetre reagált nemrég a kutatók egy kisebb csoportja. Állításuk szerint ugyanis a téridőt kitöltő kvantumhabnak nevezett zavaros anyag káosza miatt fkete-fehér lyukpárok, vagyis Einstein-Rosen hidak alakulhatnak ki a semmiből, majd tűnhetnek el egyszerre, mint ha ott sem lettek volna. Ez azért is érdekes feltevés, mert eszerint a féreglyukak sokkal hétköznapibbak, mint azt mi képzeltük volna. Egy orosz kutató nemrégiben viszont mégmesszibbre ment! Szergej V. Krasnyikov, a Szentpétervár melletti Pulkovói Obszervatórium elméleti fizikusa azt állította egy konferencián, hogy a világűr tele van állandó, mikroszkópikus méretű féreglyukakkal. Így tehát nem kéne az építésükkel vesződni, csupán ügyesen a nyomukra akadni, majd eme pici hidakat „egyszerűen" (heh, jó vicc…) kitágítani. Ha minden jól megy, egy teljesen működőképes féreglyuk lenne a végeredmény, ami - ugyan nem egy általunk tetszőlegesen megszabott pontra, de attól még – az univerzum meszeségeibe nyújt sétautat.
Persze ha ez mind így menne, akkor most nem arról írnám eme cikket, hogy milyen lehet a féregutazás, hanem épp tudósítást írnék az első sikeres próbálkozásról. Ám sajnos nem azt teszem, és erre jó okom van: a féreglyuk hiába nyílik meg, még mindig alkalmatlan arra, hogy bárki és bármi átbújjon rajta. A benne lévő erők mindent meggátolnak a keresztülmászáson, köszönhetően a teljesen begörbült tér elképesztő gravitációs terhének. Ezt a pontot hívják szingularitásnak, vagyis a téridő végtelen görbületének. Még egy foton sem volna képes átmenni, nemhogy egy űrhajó. Sőt! Egyes számítások szerint a féreglyukutazás egy bizonyos pontján gyorsabbnak kell lenni a fénynél, ami egyelőre lehetetlen. Ha ezen számítások igazak, akkor pedig ott vagyunk, ahol a part szakad, hisz pont a relativitás eme kis kellemetlenségét akartuk kikerülni a lyuk megnyitásával. Összességében tehát kijelenthető, hogy a féreglyukak használatát csak egy szupercivilizáció tudná megoldani.
Behatolok, mint kés a vajba?
Nagyon sok mindenről nem esett még szó, de úgy érzem, már így is kicsit bő lére eresztettem a mondanivalómat. Ugyan ígértem, hogy még kitérek a féreglyukak időutazási képességeire is, inkább halasztok a dologn, és amennyiben a cikknek sikere lesz, egy külön fejezetben térek vissza a teljes időutazásra.
Forrás: Mindentudás Egyeteme; Élet és tudomány
Féreglyuk, galaxtikus utazás, hipertér… Aligha van a földön olyan ember, aki ha látott egy tudományos-fantasztikus filmet, akkor legalább ennek hatására el nem kezdett volna ábrándozni ilyen hihetetlen dolgok nagyszerűségéről. Arról már nem is beszélve, hogy ma, az űrutazás hajnalán (mely közel fél évszázada tart) ezek a kifejezések aligha vesztettek misztikumukból. Azonban én úgy éreztem, hogy ma már érdemes ennek egy „kisebb" szösszenetet szentelni, hogy legalább annak elolvasása erejéig elgondolkodhassunk azon, hol is a helyünk ebben a fantasztikus világmindenségben. Eme tudományos sorozat elkövetkezendő részének témája ugyanis nem más, mint a féreglyuknak nevezett kvantumalagút, mellyel nem csak a tér távoli zugaiba, de akár más univerzumokba is szervezhetünk fapados járatokat. Öveket bekapcsolni, kezdődik az utazás!
Az űr, mint stabil egyenes
Először is nem árt tisztázni, mit is ért a mai modern fizika a féreglyuk szó alatt. A féreglyuk olyan alagút a tér-idő kontinuum szerkezetén kersztül, mely képes a tér szerkezetének meggörbítésével összekötni egy világot egy másikkal, vagy esetleg egy adot világ két távoli pontja közötti „utazást" tesz lehetővé. A két pont között pedig nem csak a helyi koordinátákat szabad érteni, hanem magát, az időutazást is (természetesen elég korlátozott módon, de erről majd még később szót ejtünk). Szigorúan szem előtt kell tartani persze, hogy mindez a jelenben csupán elméleti szinten működik. Az egész Albert Einstein ma már teljességgel elfogadott Általános Relativitás elméletének következménye. E szerint ugyanis a tér egy teljesen stabil, sík valaminek írható le, melyen a nagy tömegű tárgyak (a bolygók vagy a csillagok pl.) mozgását nem a testek közti gravitáció maga, hanem azok tömegének a tér görbületébe ágyazott szabadsága szabja meg. Az egészet legjobban a gumilepedő model írja le. E szerint az egészet úgy kell elképzelni, mintha üveggolyókat tennénk a gumilepedőbe, és azok a súlyuk alatt behorpadt leplen grurulhatnának ide oda. Ez ugyan elég primitíven hangzik (mi tagadás, az is…), de tény, hogy ez az egyetlen olyan elmélet eddig, mely minden számításban helyt állt (a másik nagy reménység, az univerzális szuperhúr elmélet tárgyalására még viszatérünk).
Átható erő
Na már most, ha a tér egy stabil lepedő, akkor már a józan paraszti ész is felveti az abszurdnak talán nem is nevezhető lehetsőséget: mi történik, ha a lepedő kilyukad? Nos, ez az ötlet először 1916-ban, Karl Schwarzschild német csillagász fejéből pattant ki. Közvetlen azután, hogy Einstein nyilvánosságra hozta egyenletét, Schwarzschild elkészítette az első matematikai megoldását, melyet Einstein később megvizsgálva lenyűgöző felfedezést tett. Ezen felfedezés azóta fizikai valósggá lett, hisz a Hubble űrteleszkóp segítségével már láthattunk rá példát: igen, a fekete lyukról van szó. Azonnal szögezzük le viszont, hogy a fekete lyuknak önmagában még semmi köze nincs a féreglyukakhoz. Az mindössze egy olyan csillag, melyben minden nukleáris fúzió beteljesült már, és melynek tömege az összeomlás következtében akkora lett, hogy szinte belesüppedt a térbe. Ennek köszönhető, hogy gravitációs ereje elől semmi sem menekülhet. Határán, az eseményhorizonton túl beszippantja mindazt, amit mi at univerzum részének tekintünk: anyagot, fényt, elektromágneses hilláokat, sőt, még magát az időt is! Tömege ugyanis a téridő görbületét okozza. És itt jött a zseniális felfedezés. Mi van abban az esetben, ha ez a tömeg mégnagyobb? Ha pl. sokszorosa egyetlen fekete lyuknak? Nos, akkor az elmélet szerint a tér beszakad, mint egy zsebkendő. A java azonban még csak most jön, hisz a kilyukadt tér túloldalán annak görbülete ismételten csökkenni kezd, és létrejön az úgynevezett fehér lyuk, azaz a „kijárat". Ebben az esetben ugyanis pont a dolgok fordítottja történik, a belépett anyag csak kifelé áramolhat, befelé már nem. Így megszületik az átjáró, melyet e cikk témájának tekint, a féreglyuk, s melyet hivatalosan Einstein-Rosen hídnak neveznek.
A túloldalon…
A legnagyobb kérdést azonban még nem is tettük fel, történetesen azt, hogy mit is kapcsol össze ez az alagút? A válasz még a legnagyobb szaktekintélyeket is gondolkodóba ejti, de legáltalánosabban két elfogadható magyarázat lehetséges. Az egyik szerint a féreglyuk két, egymással párhuzamos univerzumot kapcsol össze. Ezt azonban nagyon sokan vonják kétségbe, több okból is. Az első az ostoba szkepticizmusnak tudható be, a másik meg annak, hogy a több dimenzió bizonyított létét egyelőre csupán a korábban említett szuperhúr elmélet tartalmazza. Mint írtam korábban, a jelenleg feltörekvő elméletek és egyenletek közül a szuperhúr elmélet az egyetlen, melyet tényleg komoly vizsgálatoknak vetnek alá. Többek közt azért is, mert ez az egyenlet talán összekapcsolhatná az elméleti fizika két, merőben ellentmondó ágazatát. A kvantumfizika, mely az atomok kicsiny méreteiben végez kutatásokat, azt állítja, hogy szubatomikus méretek alatt (ergo a kvarkoknál is sokezerszer kisebb méretekben) a tér teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Nem egyenletes és sík, mint ahogy Einstein leírja a relativitás elméletében, hanem olyan erős kitüremkedéseket produkál, melyekkel az einsteini elmélet egyszerűen nem tud mit kezdeni. Így a két oldal – a kicsi és a nagy – teljes elszigeteltségében használja saját törvényszerűségeit. Erre a kettősségre keresett megoldást maga Einstein is, ám mire eredményre juthatott volna, a mester elhunyt. Követői azonban akadtak szép számmal, olyanok, mint Raman Sundrum fizikus. Ő az, kinek a szuperhúr elméletet köszönhetjük. Azaz azt az egyenletet, mely igen jó esélyekkel páláyzik a „Theory of Everything", azaz a Mindenség Elmélete tiszteletbeli címére. Az egyetlen komolyabb hátrány ennek elfogadásában viszont az, hogy az egyenlet nem egy, hanem mindjárt kilenc (!) megoldással zárul. Sőt, állítólag több megoldás látott napvilágot, és felmerült a kérdés, hogy talán végtelen sok eredmény is lehet. Ám nekünk csak egy univerzumunk van. De ha egy van, és azt egy egyenlet leírja, akkor mit ír le a másik nyolc? Erre is sok felvetés született (az atomok belsejében felcsavarodott dimenzióktól kezdve a sziget teórián át minden), de eddig egy sem tudott megoldást adni a feladatra. Maga a szuperhúr, melyről az egyenlet a nevét kapta, egyébként egy igen apró részecskeféle, mely energiarezgésekkel tartja életben magát. Ezek a kis gumigyűrűhöz hasonló valamik tartják meg világunkat a saját dimenziójában. Megfigyelésük és vizsgálatuk azonban lehetetlen, hisz méretük olyan parányi, hogy ha egy atommag átmérője akkora volna, mint a naprendszerünk, akkor egy húr mindössze egyetlen fa lenne benne.
A vizsgálhatatlanság és a további nyolc dimenzió azonban csak két példa. Sajnos el lehet mondani, hogy ezen elmélet szinte már túl radikális, és még egyáltalán nem találtak megoldást a benne szereplő sok pici hibára. Így az eddigi egyetlen olyan elmélet, mely a multiverzum létét komolyabban is felvetheti, egyelőre elég sok búval-bajjal küszködik, és bár lehet, hogy egy kis idő múlva minden idők legnagyobb felfedezéseként kezeljük majd, egyelőre lépjünk vissza a már bevált egyenletekhez, és ez esetben tekintsünk el a féreglyuk dimenzióutaztató képeségeitől.
A másik (és inkább elfogadott nézet szerint) a féreglyuk nem két különálló világot, hanem egy adott univerzum terének két távoleső pontját kötheti össze. Itt kapcsolódik hát a téma magához a cikk címéhez. Mivel a fénysebességnél nem lehet gyorsabban utazni (bár a fényt már gyorsították, az nem valószínű, hogy a realativitást anyagi részecskékkel is át lehet verni), alternatív megoldásokra van szükség. A féreglyuk pedig bizonyos feltételekkel megfelelő lehet erre az alternatív útra. Persze, mint mindent ebben a szürreális világban, a „bizonyos feltételeket" igen komolyan kell venni.
Lyukasszunk!
Az első probléma maga a tény, hogy eddig semmilyen bizonyítékot nem találtak arra nézve, hogy a fehér lyuk létezik. Márpedig anélkül felesleges egyelőre a térkapu nyitó berendezéseket heggesztgetni a kertben. Ám tételezzük fel, hogy bebizonyosodik eme hidak tényleges léte, hiába, hisz a jelenlegi tudomány szerint ilyenek nyitásához akkora tömegű koncentrált energiamennyiség szükséges, amennyi talán az egész univerzumban nem áll rendelkezésre.
Erre a kilátástalan helyzetre reagált nemrég a kutatók egy kisebb csoportja. Állításuk szerint ugyanis a téridőt kitöltő kvantumhabnak nevezett zavaros anyag káosza miatt fkete-fehér lyukpárok, vagyis Einstein-Rosen hidak alakulhatnak ki a semmiből, majd tűnhetnek el egyszerre, mint ha ott sem lettek volna. Ez azért is érdekes feltevés, mert eszerint a féreglyukak sokkal hétköznapibbak, mint azt mi képzeltük volna. Egy orosz kutató nemrégiben viszont mégmesszibbre ment! Szergej V. Krasnyikov, a Szentpétervár melletti Pulkovói Obszervatórium elméleti fizikusa azt állította egy konferencián, hogy a világűr tele van állandó, mikroszkópikus méretű féreglyukakkal. Így tehát nem kéne az építésükkel vesződni, csupán ügyesen a nyomukra akadni, majd eme pici hidakat „egyszerűen" (heh, jó vicc…) kitágítani. Ha minden jól megy, egy teljesen működőképes féreglyuk lenne a végeredmény, ami - ugyan nem egy általunk tetszőlegesen megszabott pontra, de attól még – az univerzum meszeségeibe nyújt sétautat.
Persze ha ez mind így menne, akkor most nem arról írnám eme cikket, hogy milyen lehet a féregutazás, hanem épp tudósítást írnék az első sikeres próbálkozásról. Ám sajnos nem azt teszem, és erre jó okom van: a féreglyuk hiába nyílik meg, még mindig alkalmatlan arra, hogy bárki és bármi átbújjon rajta. A benne lévő erők mindent meggátolnak a keresztülmászáson, köszönhetően a teljesen begörbült tér elképesztő gravitációs terhének. Ezt a pontot hívják szingularitásnak, vagyis a téridő végtelen görbületének. Még egy foton sem volna képes átmenni, nemhogy egy űrhajó. Sőt! Egyes számítások szerint a féreglyukutazás egy bizonyos pontján gyorsabbnak kell lenni a fénynél, ami egyelőre lehetetlen. Ha ezen számítások igazak, akkor pedig ott vagyunk, ahol a part szakad, hisz pont a relativitás eme kis kellemetlenségét akartuk kikerülni a lyuk megnyitásával. Összességében tehát kijelenthető, hogy a féreglyukak használatát csak egy szupercivilizáció tudná megoldani.
Behatolok, mint kés a vajba?
Nagyon sok mindenről nem esett még szó, de úgy érzem, már így is kicsit bő lére eresztettem a mondanivalómat. Ugyan ígértem, hogy még kitérek a féreglyukak időutazási képességeire is, inkább halasztok a dologn, és amennyiben a cikknek sikere lesz, egy külön fejezetben térek vissza a teljes időutazásra.
Forrás: Mindentudás Egyeteme; Élet és tudomány
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.