Ahogy egyre több technológiai vállalat ugrik be a virtuális és kiterjesztett valóság piacára, magával hozta az igényt, hogy egy szervezettebb csoport próbálja összefogni a különböző fejlesztések irányait egy nyílt együttműködés keretén belül, ennek céljából alakult meg a Metaverse Standards Forum, ami a jövőben az iparági szabványok kidolgozásának elősegítésén fog dolgozni. Nick Clegg, a Meta globális kapcsolatokért felelős vezetője szerint mivel ahogy az internet, úgy a metaverzum is egy határokon átívelő összekapcsolt rendszer lesz, így szintén szükség van szabványok, normák és szabályok kidolgozására. A nyílt szabványok persze nem jelentik azt, hogy a vállalatok a világhálóhoz hasonlóan összekapcsolt teret hoznak létre metaverzumként: egyszerűen megkönnyítik a fejlesztők dolgát, hogy ugyanazt a tartalmat több platformra is elkészíthessék, vagy hogy egyik szolgáltatásból a másikba exportálhassanak felhasználói adatokat.
Az ötlet mögé összesen 36 vállalat és szervezet, köztük a Meta, a Microsoft, az Adobe, az Epic Games, az NVIDIA, a Sony és a Unity, illetve más szereplők csatlakoztak az űripar, a chipgyártás vagy a játékipar területéről, ahogy a világháló nyílt szoftverszabványaiért felelős World Wide Web Consortium (W3) is – áll a csoport keddi közleményében, melynek tervei közt szerepel, hogy olyan gyakorlatias projektekre is fókuszál majd, mint a különféle hackathonok és a nyílt forráskódú eszközök fejlesztése. Az első találkozók júliusban fognak zajlani.
A szereplők közül egyelőre hiányzik az Apple - további részletek a HWSW cikkében!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.