Pharaoh: A New Era teszt

Két tizenéves srácnak ez maga volt a Kánaán, hiszen internet híján máshonnan nem igazán tudtunk információkat szerezni az érkező játékokról. Nem is késlekedtünk sokat, CD-ROM kinyit, a lemez felbőg és már böngésztünk is jövő sikervárományosai között. Hogy pontosan mik szerepeltek a listán, arra nem emlékszem, csak pár érdekesebb cím dereng homályosan, amit viszont sosem felejtettem el és a mai napig emlegetjük egymás között, az a Pharaoh próbaverziója. A Sierra nevével fémjelzett városépítős menedzsment rögtön belopta magát a szívünkbe, annak ellenére, hogy a demóban egyetlen pályát próbálgathattunk, méghozzá időlimithez kötve. Akkori fejjel persze nem értettük, miért van vége folyton virágzó városunknak, de újra és újra nekilendültünk, mert a játékmenet és a környezet hihetetlenül beszippantott minket, szüleink legnagyobb bánatára.

Most itt ülök 24 évvel később és az eredeti játék felújított változatának hála ismét úgy érzem magam, mint akkor, a Pentium 2-es szörnyeteg monitorja előtt. Emelem a kalapom a fejlesztést végző Triskell Interactive előtt, akik nem mindenféle csili-vili 3D-s effektorgiával szerették volna borzolni a rajongók kedélyeit, hanem olyanná varázsolták a Pharaoh-t, ahogyan az az emlékeinkben él. Legbelül persze tudjuk, hogy az eredeti sosem volt ennyire mutatós és letisztult, csak a nosztalgia szépíti meg. Ez egyébként akkor jön ki igazán, mikor egymás mellé tesszük a régit és az újat, ilyenkor ugyanis rögvest kibújik a fáraó a szarkofágból, természetesen az A New Era javára. A kézzel újra rajzolt elemek, a részletesebb karakterek és a nagyobb felbontás gyönyörű összképet alkotnak, az olyan extra megoldások pedig, mint a felhők árnyékának megjelenítése csak tovább növelik a hangulatot.

A látvány mellett a kezelőfelület, illetve a különféle menürendszerek kapták a legnagyobb ráncfelvarrást, sajnos azonban itt már akad pár olyan megoldás, ami igencsak megkérdőjelezhető. Talán a leginkább érthetetlen döntés, a minimap teljeskörű mellőzése, így aztán egy-egy nagyobb pálya esetén kiég majd a szemünk a fel-alá mászkálástól. Azért is fájó ennek a funkciónak a hiánya, mert az eredetiben volt kistérkép és egész jól működött, szóval elég lett volna csupán az ottanit átemelni, kicsit persze megváltoztatva, hogy illeszkedjen az újragondolt HUD-ba. Utóbbi egyébként talán túlontúl is letisztult lett, teljesen elvesztette a ’99-es játékban megtapasztalt egyediségét, cserébe jól használható, bár az elrendezést elsőre igencsak szokni kell. A kamera forgatásának lehetősége szintén a múlté, cserébe viszont közelíthetünk és távolodhatunk kedvünkre, így akár madártávlatból is megcsodálhatjuk a piramisaink építésének munkálatait.

Ami azonban valódi újdonság ezen a téren, az a Nílus áradásának jelzője, aminek hála végre sokkal jobban tervezhetünk előre, mint korábban. Aki játszott a játékkal, az tudja, hogy a folyó itt igazán fontos szerephez jut, hiszen alacsony vízállás esetén a mederben farmokat építhetünk, így növelve az éléskamránk tartalmát. Ez mind szép és jó, csakhogy a természet időnként visszaköveteli azt, ami az övé, ilyenkor pedig egy áradás formájában elpusztítja a veteményeseinket, az éppen ott dolgozó emberekkel egyetemben. Nos, ez régen véletlenszerűen történt és többnyire nem tudtunk felkészülni rá, most viszont a képernyő tetején látható előre jelző csíknak hála talán kevesebb névtelen munkás fog odaveszni földművelés közben.

De ha már a játékmenetnél tartunk, érdemi változást itt a fentebb említetten kívül nem igazán eszközöltek, nagyjából minden maradt a régiben. Ennek hála piszok nehéz dolgunk lesz, mert elég egy apró félrekattintás és máris tölthetjük vissza egy korábbi mentésünket. Annyi könnyebbséget azért kapunk, hogy a beállításokban teljesen testreszabhatjuk a kihívást, ki- és bekapcsolhatjuk az ellenfeleket (a harc amúgy sem túl acélos), engedélyezhetünk csalásokat, megszüntethetjük az öregedés okozta elhalálozásokat, de akár a hordárokat is felgyorsíthatjuk, viszont mindezekkel együtt sem lesz egy sétagalopp életben tartani hőn szeretett városkánkat. Szerencsére a küldetések elég jól elmagyarázzák a különféle mechanikákat, így lesz hol gyakorolnunk, ha pedig nem szeretnénk a több, mint 50 misszió (a játék tartalmazza a Cleopatra kiegészítőt is) okozta kötöttségekkel foglalkozni, akkor irány a sandbox, ahol a határ a csillagos ég.

Egyedül talán csak egy jófajta pályaszerkesztő hiányzik a felhozatalból, de bízom benne, hogy hamarosan egy patch formájában ezt pótolni fogják és ha már itt tartunk, a minimapot is hozzánk vághatnák, nehogy elveszve érezzük magunkat az általunk kreált terepeken. Az esély megvan erre, hiszen a fejlesztőcsapat a megjelenést követően folyamatosan figyeli a visszajelzéseket és például a sokak által kifogásolt hang nélküli kattintásokat már fel is vették a javítandó elemek listájára. Ezek a kisebb hiányosságok azonban eltörpülnek a Pharaoh: A New Era megannyi erénye mellett, így aztán nem kérdés, hogy rajongók számára kötelező vétel, újonnan ismerkedőknek pedig erősen ajánlott. Külön öröm továbbá az egészen baráti árcédula, így aztán már tényleg nem marad semmi sem, ami visszatarthatna minket egy modern köntösbe csomagolt elképesztően hangulatos múltidézéstől.

A Pharaoh: A New Era február 15-én jelent meg, kizárólag PC-re.