Armored Core VI: Fires of Rubicon teszt

Több mint ötven év telt el azóta, hogy Ibis Lángjai tűzbe borították a Rubicon 3 egét és a környező csillagrendszereket. Senki sem tudja pontosan, hogy honnan eredt a borzalmas kataklizma első szikrája, de egy biztos: a felperzselt romok közt portyázó fosztogatók fél évszázaddal később újra ráleltek a bolygó instabil, ámde elképesztően értékes erőforrásának nyomaira. A csupán Coral néven ismert nyersanyag feltűnését természetesen a kapzsi iparmágnások is hamar kiszagolták, így csak idő kérdése volt, hogy újra fellángoljon a véres ipari háború a távoli bolygón, melyet álló hadseregek helyett elit mechpilótákkal és azok két lábon járó tankjaikkal, Armored Core-okkal vívnak.

Az embertelen testi és szellemi augmentáción átesett bérkatonáknak egytől-egyig meg van az oka arra, hogy fegyvert ragadjanak a nagyvállalatok nevében. Vannak, akiket csupán a vadászat izgalma hajt, mások egy jókora tartozás ledolgozásáért vagy az éhező családjuk támogatásáért vállalják el a szinte biztos halált jelentő megbízásokat. Csak a saját fantáziánkon múlik, hogy Handler Walter szótlan vérebe és egyben a történetünk főhőse, C4-641 miféle cél érdekében vállalta az augmentációt, ám a bevetéseink során nem lesz sok időnk arra, hogy a dolgok miértjén vagy az ipari kizsákmányolás morális kérdésein töprengjünk. Azért landoltunk Rubicon haldokló felszínén, hogy legendás AC-pilótává válva teletömjük a zsebünket, a kegyetlen vállalati tőke pedig éppen olyan hangosan beszél, mint a függetlenségért küzdő telepesek vérben áztatott zsoldja. 

Ezzel a felütéssel dob minket az események sűrűjébe az Armored Core VI: Fires of Rubicon, ennél több expozícióra pedig nem is lesz szüksége sem a sokat látott pilótáknak, sem pedig a széria kopasz újoncainak. Miután a FromSoftware az elmúlt bő tíz évet szinte kizárólagosan a Souls-játékok húrjának a pengetésével töltötte (nem kevés sikerrel), az ősrajongók számára óriási pillanat a mostani. Az 1997 óta futó széria nem kevesebb, mint 13 fő epizóddal, 7 mellékággal és egy maroknyi remasterelt kiadással érdemelte ki a saját fejezetét a videojátékok történelemkönyvében, valahogy azonban a mindent letaroló mainstream siker mindig elkerülte a franchise-t – annak ellenére, hogy a kiadott epizódok javát kultjátékokként tartják számon a veterán rajongók.

A Dark Souls-trilógia és az Elden Ring elsöprő sikerei után, azonban itt az ideje, hogy Hidetaka Miyazaki csapata ismét bemutassa, hogy mit is jelent az, amikor egymásnak feszülnek az acélmonstrumok - arról nem is beszélve, hogy a teljes Armored Core-széria történetében először végre a PC-s játékosok is belekóstolhatnak a jóba! Aki azonban arra számít, hogy egy újabb soulslike-ra teheti rá a mancsát, az hatalmasat fog koppanni. Igen, a FromSoftware védjegyének számító utánozhatatlan bossharcok és a kíméletlen nehézség itt is jelen van, a Fires of Rubicon azonban minden porcikáját tekintve egy klasszikus Armored Core-játék. 

Nem érdemes tehát a menedéket jelentő tábortüzek, a világban megjelenő üzenetek és az újjáéledő ellenfelek analógiáját keresnünk, ahogy a pályafelépítés sem hasonlít a Souls-játékok szövevényes, rövidítésekkel és titkos átjárókkal tarkított labirintusaira vagy az Elden Ring pompás nyílt világára. Egy klasszikus küldetésekre és a hozzájuk tartozó zárt pályákra bontott játékot kell elképzelnünk, csakúgy, mint a korábbi epizódokban vagy a Capcom Ace Combat-játékaiban. A munkaadóink eligazítása mindig világossá teszi a bevetéseink célját, és habár azok teljesítésének mikéntje gyakran teljesen a fantáziánkra van bízva, a hatalmas gyártelepekből, kikötővárosokból, városromokból és kietlen pusztaságokból álló területek nem mindig adnak teret az alternatív útvonalak keresésének. Persze az eldugott titkok után itt is érdemes szimatolni, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor lelünk rá egy-egy rejtett alkatrészre.

És ha már alkatrészek: az otthonunk és mindenkori kiindulási pontunk az a szürke és barátságtalan hangár lesz, ahol a küldetéseink megválogatása mellett lehetőségünk lesz tetőtől-talpig testreszabni az AC-nkat is. Őskori mém a franchise rajongói közt, hogy az Armored Core valójában egy hardcore mechépítős program, amihez véletlenül egy baromi szórakoztató akciójátékot is hozzácsaptak. Ez a hatodik számozott epizódban sincs másképp. Kézi és vállra erősíthető fegyverek, fej, kar, torzó és lábmodulok, generátorok, fúvókák, célzórendszerek és egyéb kütyük vagy oprendszer-tuningok tucatjai várnak arra, hogy a megfelelő statisztikákat és terhelési limiteket figyelemben tartva felépítsük belőlük a játékstílusunkhoz illő legdurvább acélszörnyeteget. A kész remekművet természetesen a végén részletesen át is festhetjük, majd az általunk készített logóval fel is matricázhatjuk. 

Ennek a mély testreszabásnak - amellett, hogy piszkosul szórakoztató - természetesen a csatatéren érezzük meg az valódi hasznát, hiszen az Armored Core VI pályavégi ellenfelei gyakran képesek ugyanúgy megszorongatni bennünket, mint bármelyik Soulsborne-cím főszörnye. A különbség csupán az, hogy itt minden bossharc egy olyan kirakós, aminek az első darabjait a szerelőműhelyben kell keresnünk. A megfelelő taktika eltervezése és az ellenfél mozdulatainak kiismerése kulcsfontosságú, végső soron azonban az ügyességünk és gyorsaságunk dönti el az ütközetek végkimenetelét. Aki már látott akár csak egy perc gameplayt is bármelyik Armored Core-játékból, az tudhatja, hogy itt nem a Mech Warrior lomha vastitánjaival van dolgunk. Ezek a mechák őrült sebességgel csúszva és repülve járják a halálos táncukat - főleg akkor, ha tanklánctalpakkal és nehézpáncélzattal szerelt gép helyett könnyebb és agilisabb konfigurációt építünk.

Kevés olyan játék létezik, ahol olyan részletesen személyre szabhatnánk az irányított karakterünk mozgás- és harcstílusát, mint a mai tesztalanyunkban. Ez a kötetlen szabadság jóval több annál, mint amikor egy átlagos szerepjátékban eldöntjük, hogy éppen karddal, pajzzsal, mágiával vagy íjjal fogunk a rosszakaróink életére törni, hiszen az Armored Core VI gépszörnyetegei egyszerre négy fegyver csövéből szórják a megváltás: két mordályt a mech karjain, kettőt pedig a vállakon helyezhetünk el. A géppuskák, ágyúk, rakéták, lézerek, plazmavetők, energiapajzsok, pengék, lángszórók, lőtornyok és egyéb rendhagyó fegyverek végtelen kombinációja biztosítja, hogy minden szituációban megtaláljuk a megfelelő eszközt, illetve azok leghalálosabb kombinációját. 

Mivel a mechünk célzószámítógépe a csaták során elvégzi a pontos célkövetés javát (és ezúttal hard-lock is került a játékba!), az irányítás abszolút modern és intuitív hatást kelt – annak ellenére, hogy a játék harcrendszere mélyebb, mint valaha. A mi dolgunk az lesz, hogy ügyeljünk a pontos pozicionálásra, a fürge mozgásra és az optimális energiamenedzsmentre, ráadásul a játék direktora, Masaru Yamamura ezúttal egy stagger-rendszerrel is megfejelte az összecsapásokat. A rendszer nem véletlenül hasonlít a Sekiro: Shadows Die Twice jellegzetes mechanikájára, hiszen Yamamura-san vezető játéktervezőként keltette életre 2019-ben a bukott szamuráj kalandját. No, de miről is van szó? A saját életcsíkunk és az ellenséges HP mellett is megjelenő mérők a mechek strapabírását is követik, és arra késztetnek bennünket, hogy folyamatos nyomás alatt tartsuk az ellenfelünket, elkerülve a választüzet. A stagger-méter sikeres feltöltésével néhány másodpercre mozgásképtelenné és kritikusan sebezhetővé tehetjük a legnagyobb monstrumokat is.

A négy fegyverünk, a többirányú boosterek és overboosterek menedzselésével és a megfelelő távolságtartással azonban nem kis feladat ez. Oké, szerencsére ezúttal a legendás Armored Core Grip elsajátítása nélkül is teljesen rendben leszünk, de a visszatérő online aréna bajnokai biztosan megmutatják majd, hogy mi a különbség pilóta és Pilóta között. Sajnos a játék 1v1-es és 3v3-as többjátékos módját a megjelenés előtti tesztidőszakban nem volt alkalmam kipróbálni, emiatt azonban nem fájt nagyon a fejem, hiszen az Armored Core VI enélkül is rengeteg tennivalót tartogat. 

A fő attrakció természetesen a sztorimissziók tartalmas kampánya, melynek lélegzetelállító bevetéseitől gyakran szó szerint tátva maradt a szám. Az első néhány bevetést leszámítva nagyon elvétve találkozhatunk csak papírforma szerint alakuló, könnyed küldetésekkel. Az egyik korai misszió során egy kolosszális lépegető gyárplatform várja azt, hogy térdre kényszerítsük, máskor pedig légiflottaként érkező csata elpusztítására kérnek fel a megbízóink. Megfordulunk mély bányákban, süllyedő szellemvárosokban és omladozó rozsdatitánok hátán, az olykor szó szerinti bullet hellbe torkolló bossharcok pedig minden alkalommal gondoskodnak arról, hogy ne felejtsük el egyhamar a már legyűrt akadályokat.

Azokat az akadályokat, amelyekkel az alapküldetéseket megvariáló New Game+ során vagy a missziók ismétlésekor többször is újra szemben találjuk majd magunkat. A játék derekától kezdve ugyanis feltűnnek azok a sorsdöntő küldetések, amelyek teljesítésével vagy kihagyásával lépéseket tehetünk a többféle befejezés egyike felé. A maximalisták emellett később lehetőséget kapnak arra is, hogy megcélozzák az S-rank teljesítését. Habár a misszióink során már több checkpointtal és utánpótló drónnal számolhatunk, csak a közel tökéletesen repülő pilóták érdemelhetik ki a legnagyobb elismerést. 

A tudásunkat egyébként a hagyományos Arénában (nem összekeverendő a multiplayerrel!) is próbára tehetjük. Itt a történet során feltűnő ellenséges vagy szövetséges pilóták és AC-k szimulált másai ellen vehetjük fel a kesztyűt, így lépve szintet a ranglétrán. Érdemes lesz ide időnként ellátogatnunk, hiszen csak itt tehetünk szert azokra a különleges chipekre, melyekkel értékes oprendszer-bővítményeket, aktív és passzív képességeket oldhatunk fel a csatagépünkhöz. Egyszóval a klasszikus, talán kissé archaikusnak tűnő felépítése ellenére is rengeteg kihívással vár az Armored Core VI. Az Elden Ring megugorhatatlan mércéjét persze ezen a fronton nem fogja felérni, de az elképesztő hangulat, letaglózó helyszínek és a frenetikus harcrendszer garantálja, hogy a FromSoftware idei üdvöskéje ezúttal is esélyesként induljon az évvégi díjkiosztókon.

Mert idén jött el az ideje annak, hogy a FromSoftware világklasszis fejlesztői emlékeztessék a játékosközönséget arra, hogy ők már jóval a Demon’s Souls előtt is az egész játékfejlesztő iparnak irányt mutató vízióval készítették az akciójátékaikat. Az Armored Core fundamentális mechanikáit idén csak leporolták, kibővítették és a modern játékosok szájízéhez igazították, de az alapok mindig is a helyükön voltak – sokan csak nem látták bennük a zsenialitást. Az pedig kétségtelen, hogy ez az Armored Core VI esetében sem fog máshogy alakulni. A játék fantasztikus, a FromSoftware pedig mára vitathatatlan renoméval rendelkező sztárgárda lett, így a sikert akár már el is könyvelhetjük, de az Elden Ring lehengerlő grandiózuma után biztos, hogy sokak számára túl éles lesz ez a kitérő. 

Ne várjátok tehát azt, hogy ez egy újabb Dark Souls-vadhajtás lesz, csak ezúttal páncélos lépegetőkkel! Az Armored Core élménye teljesen egyedi, a piacon semmi máshoz nem hasonlítható, de megérdemli, hogy ugyanazzal a megbecsüléssel tekintsünk rá, amint a FromSoftware többi alkotására. Ha az év legpörgősebb, legizgalmasabb összecsapásait keresitek, akkor azt egy AC pilótafülkéjében ülve fogjátok megtalálni. A rozsdamarta széria jövőbe repített új epizódja egy újabb olyan mestermű, ami csakis az őrült japán brigád műhelyében jöhetett létre, én pedig ismét örömmel hajtok fejet a mesterek előtt.

Az Armored Core VI: Fires of Rubicon augusztus 25-én jelenik meg PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.

Kapcsolódó cikk

• Szavazz 2023 legjobb játékaira!