Goodbye Volcano High teszt

Elég göröngyös utat járt be a Goodbye Volcano High a közel 5 éves fejlesztési ideje alatt. A KO_OP csapatának számtalan nehézségen kellett keresztülmennie, részben a pandémia miatt, részben pedig a 4chan platformon, a játék ellen indult gyűlöletkampány miatt. A fejlesztés egy pontján a játék írója is elhagyta a csapatot, ami szintén nem vetett jó fényt a játékra. A hosszú várakozást követően azonban idén augusztusban végre megérkezett a játék PC-re és PlayStation-konzolokra. Lássuk, vajon érdemes volt-e ennyit várni rá!

A Goodbye Volcano High tulajdonképpen egy vizuális novella, ritmusjátékokból ismert gameplay-elemekkel. A játék világa meglehetősen különös: antropomorf dinoszauruszok élik mindennapjaikat a modern világból ismert környezetben és társadalomban. Történetünk főhőse Fang, egy nembináris végzős középiskolás, aki él-hal a zenélésért, célja pedig az, hogy a barátaival közösen alapított bandájukkal bejussanak egy híres tehetségkutató döntőjébe. Hamarosan azonban az egész élete a feje tetejére fordul, amikor is kiderül, hogy nagy valószínűséggel egy hatalmas meteor fog becsapódni a bolygóba, mely véget vethet minden életnek a Földön.

A játék alapfelvetése rendkívül érdekes, és óriási potenciál van benne. Vajon, hogy küzd meg egy középiskolás a mindennapi problémáival úgy, hogy nem kell számolni a következményekkel? Hogy találja meg saját magát egy tinédzser egy önmagából kifordult világban? Hogy tervez a jövőjére nézve? Hogy ápolja a kapcsolatait az utolsó pillanatokban? Az ilyen embert próbáló időkben mutatkozik meg az emberek valódi oldala, tökéletes táptalajként szolgálna a körítés egy klasszikus középiskolai drámának, megspékelve mindezt egy kis csavarral. Sajnos azonban az alapötletben rejlő potenciállal szinte semmit nem tudtak kezdeni a fejlesztők, és ez számos ponton tetten érhető a játékban.

Sajnos elég hamar kiütközik, hogy jól megírt karakterek nélkül nem lehet jó karakterdrámát készíteni. Nagyon sok töltelékszereplő van, akiknek szinte semmilyen funkciójuk sincs a történet során, csupán csak pár mondatot váltunk velük. A többi karakter pedig végletekig leegyszerűsített, sztereotipikus jellemvonásokkal rendelkezik, igazi jellemfejlődésen pedig csak kevesen mennek keresztül a játék során. Egyszerűen semmilyen együttérzést nem sikerült kiváltaniuk bennem, sőt, épp ellenkezőleg. Minél inkább többet tudtam meg róluk, annál inkább vált érdektelenné számomra a játék. Bizonyos karaktereknek már pusztán a képernyőn való megjelenése irritált, és mindvégig az volt az érzésem, hogy eredetileg nem is arról szól volna a játék, mint amiről a megjelent állapotában.

Mert igen, bele lehet látni az önmagát kereső, elveszett tinédzser lelket, azt, hogy hogyan gondolják el 18 évesen a diákok az életüket, hogy a közösségi média hogyan befolyásolja a fiatalok hétköznapjait, hogy milyen áldozatokkal jár a felnőtté válás, illetve azt, hogy milyen érzés lehet „másként” felnőni. De ezekhez a témákhoz a játék semmi újat nem tud hozzáadni, végeredményben pedig egy queer-közösséget felszínesen bemutató, csapongó, klisés és rossz gimis drámát kapunk. A bugyuta és időhúzó párbeszédeken valamelyest javítana az, hogy különböző lehetőségek közül választva mi magunk határozhatjuk meg Fang karakterét, és az általunk hozott döntések hatására íródik a történet, mely jelentősen befolyásolná a játék végkimenetelét.

Nos, a Goodbye Volcano High ennek a látszatát igyekszik eladni nekünk, hiszen a párbeszédek jelentős részében valóban mi döntünk Fang válaszairól, azonban ennek minimális ráhatása van a sztori végkimenetelére. Egészen pontosan bizonyos döntéseink hatására közelebb kerülnek a barátaink hozzánk, és közös képeket csinálhatunk velük, megörökítve a barátságunkat. Ha pedig a történet végére elég közel kerülnek hozzánk a karakterek, akkor egy extra, semmitmondó közös jelenettel gazdagodhatunk a játék legvégén. A legnagyobb probléma az, hogy ennek a rendszernek ebben a formában semmi értelme sincs, hiszen a fent említett dolgokon kívül semmilyen következménye nincs annak, hogy melyik opciót választjuk a párbeszédek során. Nincs több befejezés, nincs normálisan kiépített kapcsolatrendszer, a döntéseink súlytalanok, és pusztán azt a célt szolgálják, hogy interaktív szórakoztatóipari termékként lehessen eladni a játékot.

Hasonló célt szolgálnak a zenés jelenetek, melyek során a fejlesztők a ritmusjátékokból jól ismert játékmechanikát igyekeztek átültetni a saját játékukba. Lényegében a zene ritmusára kell különböző gombokat lenyomnunk, illetve a joystick mozgatásával kis bogyókat kell összegyűjtenünk. Ez rendben is lenne, azonban az esetek döntő többségében nem egyezik a zene üteme a gombnyomások sorrendjével, ez pedig sokszor kizökkenti az embert. Egyébként szinte semmi kihívás nincs ezekben a szegmensekben, inkább csak plusz teherként szolgálnak a játék során.

Nehéz pozitív dolgot mondani a Goodbye Volcano High-ról, talán az egyetlen a meseszép, kézzel rajzolt hátterek. De még ebbe is belerondítanak a kissé felemás érzéseket keltő, anime-hatású, egyáltalán nem ízléses karaktermodellek. Szenvedés eljutni a játék végére, azonban, ha valaki kellőképp elszánt, akkor egy szép és fontos üzenettel gazdagodhat: a nehéz és kilátástalan időkben is erősnek kell maradnunk, és reménykedni a legjobbakban. Ekkorra azonban már annyira eltávolodnak tőlünk a karakterek, hogy a végén már inkább a meteornak szorítunk, hogy csapódjon bele a Földbe, csak legyen már vége...

A Goodbye Volcano High már elérhető PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön. Mi az utóbbin teszteltük.