Total War: Pharaoh teszt

Májusban szinte derült égből érkezett a hír, hogy új Total War-játék jelenik meg idén, ráadásul nem ezúttal is akármilyen korba, hanem egyenesen az ókori Egyiptom világába fog elkalauzolni bennünket a Creative Assembly csapata. Azonnal megdobbant a szívem, több okból is. Egyrészt szinte mániákusan szeretem az ókori Egyiptom történelmét, a civilizációjának nagyságát, másrészt pedig a Total War-sorozat szinte minden egyes darabjával hosszú órákat töltöttem el, amióta 23 évvel ezelőtt a legelső Shogun megjelent. Engedjetek meg nekem egy pármondatos kitérőt, mielőtt elmesélem nektek, hogy vajon milyen lett a sorozat új darabja. Sok-sok éve volt szerencsém a British Museumban megtekinteni az ottani egyiptomi tárlatot, ahol is egészen közelről meg lehetett nézni, sőt meg lehetett érinteni III. Amenhotep fáraó vörös gránit fejszobrát. Felfedeztem a vésett díszítéseknél a kb. 4000 évvel ezelőtt élt kőfaragó eszközeinek a nyomait, ahogy meg-megszaladt a keze az ütések következtében, és apró kis barázdákat hagyott a kőben. Valami egészen elképesztő érzés fogott el, hogy ugyanazt a követ érintem meg, amin annak idején ő dolgozott. Most pedig ugyanebbe a korba repülhetek vissza óriás seregeket és birodalmakat irányítani? Egyértelmű volt, hogy rögtön le kell csapnom az új Total War: Pharaoh tesztelésére.

A Total War-sorozat 2000 nyarán indult hódító útjára, a Shogun: Total Warral, ami a középkori Japánban játszódott. Ezt követően érkezett az európai középkort feldolgozó Medieval, nem sokkal utána pedig a Creative Assembly csapata elkészítette minden idők egyik legjobb stratégiai játékát, a Rome: Total Wart. Csak erről az egyről ódákat tudnék zengeni, és meg tudnék tölteni legalább három cikknyi helyet. Telt-múlt az idő, jöttek folytatások és új korokat felölelő játékok, miközben még a Warhammer világába is tettünk egy nagy kitérőt, három teljes rész erejéig. Voltak jobban, és kevésbé jól sikerült részek, de egy dologban mindig ugyanazt kaptuk a csapattól: maximális hitelességgel mutatták be az adott kort, illetve annak katonai, kulturális és politikai kontextusát is.

Azoknak, akik esetleg még teljesen járatlanok a Total War-sorozatot illetően, igyekszem összefoglalni, hogy miről is szól a széria. Adott egy általában hatalmas térkép, ami a korhoz kapcsolódóan a világtérkép egy-egy szelete. Ezen körökre osztott felállásban tudjuk vezényelni a csapatainkat, menedzselni a városokat, koordinálni a termelést, szállítani az utánpótlást és a politikai intrikákban is részt vehetünk. Amikor népünk összetalálkozik egy ellenséges sereggel, a körökre osztott játékmódot felváltja egy valós idejű stratégiai rész, ahol megcsillanthatjuk a hadvezéri képességeinket, hogy a terep és a csapataink adta lehetőségekből a legjobbat hozzuk ki, és közben a földbe döngöljük a másik oldalt.

A Total War: Pharaoh az ókori XIX. dinasztia végnapjaiba kalauzol el minket, rajtunk fog múlni, hogy a birodalom ismét a régi fényében tündököl-e, vagy elbukik. Erre az időszakra tehető a nagy bronzkori összeomlás, ami után a világ ezen része egy sötét korba lépett, aszály és rengeteg probléma sújtott az egész térséget. Nem utolsó sorban ekkor zajlott le a legelső dokumentált sztrájk is. A választható népek a kor legerősebbjei, Egyiptomban négy frakciót választhatunk; a kánaánita népek közül kettőt, illetve a hettiták közül is kettőt, ami sajnos nem igazán tűnik túl soknak. A kor egyik problémája, és mai napig is nagy rejtélye, az úgynevezett "tengeri népek" hirtelen felbukkanása, akik óriási pusztítást végeztek. Mivel ők a játékban is tiszteletüket teszik, ezért a feladatunk nemcsak az lesz, hogy meghódítsuk a világot, hanem a teljes civilizációt is meg kell védenünk. Folyamatosan rohannunk kell, lépést kell tartanunk az eseményekkel és árgus szemekkel kell figyelnünk a kijelzőn látható csíkot, ami a pusztítás mértékét mutatja. Apró segítség, hogy a kör vége gombnál külön jelzik, hogy a környező tengerek csendesek, vagy hogy mekkora támadással kell számolnunk. Szinte épphogy elkezdjük a játékot, és megvetjük a lábunkat a környéken, már megjelennek az első ellenséges csapatok, ezért nem elég, hogy a sémi szomszédainkat is szemmel kell tartanunk, de a mi területeinket is folyamatos támadások érik. Ez egy elég érdekes újítás a sorozatban, leginkább a Total War: Attila tatárjárásához tudnám hasonlítani. És éppen ez adja az izgalom fő forrását... ami nagyjából ennyiben ki is merült. A Pharaoh-t ugyanaz a CA Sofia stúdió készítette, akik korábban a Troyt. Ez sajnos óhatatlanul rányomja a bélyegét a játékra, sok helyen egy klasszikus copy-paste történt, skin és grafikus elemek cseréjével. 

A világ tele van kisebb-nagyobb törzsekkel, népekkel, frakciókkal. A kör végén a gép is lép, és meg kell várnunk, amíg mindenki végez. Nekem kicsit illúzióromboló volt, hogy betettek egy népcsoport számlálót az UI-ba, mintha csak valamilyen battle royale játékkal játszanánk, ahol az utolsó visz mindent. A Pharaoh-ban többféle módon elérheted a célokat, építhetsz magadnak igazi örökséget, illetve egészen pontosan te választhatod ki, hogy milyen utat követsz az ötből. A különféle feladatokat ennek alapján fogod majd kapni, ez a megszokott módon zajlik: adott kör alatt érj el valamilyen célt, foglald el egy másik uralkodó földjeit, vagy építs fel valamilyen speciális épületet. Teljesítésükért egységeket, nyersanyagok vagy pénzt szerezhetünk, esetleg növelhetjük a hírnevünket. Én Tuthmosis, a hódító útját választottam, III. Ramszesz fáraóval, normál szinten.

A képernyőn a megszokott módon minden adatot láthatunk, itt tudjuk mozgatni a seregeinket, már amennyiben lehetőségünk nyílik többet is fenntartani. Ugyanis a Pharaoh elég nehézre sikeredett. A nyersanyagokat a megfelelő lelőhelyekkel rendelkező városokban tudjuk termelni. Nincs belőle túl sok fajta, pont, mint a Troy-ban. Élelem, bronz, kő és fa a négy fő elem, illetve az arany, mint extra fizetőeszköz. A csapatok fenntartása ugyanis rengeteg élelmet igényel, és ezt minden körben elfogyasztják az egységek. Hogy mennyit? Rengeteget. Egy tíz csapatból álló seregem 1500 egységnyi élelmet igényel minden körben, míg közben a városok 1000 körül termelnek. Nagyon alaposnak és gyorsnak kell lenni, hogy minél előbb, minél több várost elfoglaljunk a Nílus ártere környékén. Ugyan minden Total War-részben fontos volt a legerősebb és legjobb egységeket kiképezni, ez itt hatványozottan igaz. A gyenge csapatok is esznek, ezért amint toborozhatóak a jobb egységek, azonnal érdemes váltani és feloszlatni a régieket, függetlenül a tapasztalatuktól. A többi nyersanyag inkább a fejlesztésekhez és az építkezéshez szükséges. Itt is van egy csavar a történetben, ugyanis az épületeket akkor tudjuk felhúzni, ha van megfelelő mennyiségű munkaerőnk. Egyes épületek ezt növelik, azonban ha egy adott városban túl sok a kihasználatlan dolgozó, akkor a hangulat drasztikusan elkezd csökkenni, és idővel lázadáshoz vezet. Éppen ezért folyamatosan észnél kell lennünk, hogy melyik városban pontosan mit építünk fel. A seregeink mozgatására is a szokásosnál nagyobb figyelmet kell szentelnünk, ugyanis az olyan extrém környezetek, mint a sivatagok, kikezdik a legedzettebb harcosokat is, így harcosaink óhatatlanul is lemorzsolódnak a hosszabb utak során.

A területek a korábban megszokott módon lesznek felosztva. Minden tartománynak van egy székhelye, a fontos fejlesztéssekkel rendelkező nagyváros, és ehhez tartoznak a kisebb falvak. Emellett akadnék még csodák, különleges épületek, és emlékművek, amik tisztességes extrát tudnak adni, érdemes mindig felépíteni őket. Amikor meghódítunk egy teljes régiót, akkor lehetőségünk van különféle rendeletekkel kijelölni, hogy mi is történjen. Ez lehet például a nyersanyag-kitermelés gyorsítása, az emberek hangulatának javítása, a seregek utánpótlásának elősegítése, vagy a vallási ügyek intézése. Igencsak sokféle lehetőséget kapunk, más kérdés, hogy igazából legfeljebb 2-3 hasznos akad csak. Minden városhoz tartoznak outpostok is, melyek olyan apróbb helyek, ahol a minket segítő apróbb épületeket húzhatjuk fel, melyek adhatnak államigazgatási, termelési, katonai vagy vallási bónuszt. Ha pedig már vallás: többféle istenséget imádtak Egyiptomban, ez a játékban is így van, sőt amikor meghódítunk egy idegen régiót, akkor az ottani istenhitet is "megtanuljuk", és attól kezdve lehet akár kánaánita isteneknek is templomot emelni. Értelemszerűen mindegyik isten más és más előnyt nyújt, sőt a hadvezéreinket is alárendelhetjük egy bizonyos istenségnek. Azonban vigyázni kell, mert ez örökre szól, vagy amíg meg nem hal a csatában. Lehet rövid ideig ható imákat és fohászokat intézni hozzájuk, elég színes a paletta, ezzel együtt nekem óriási csalódás volt, ahogy a vallást kezelik a Pharaohban. Nincsenek vándorpapok, habár ez talán nem is volt annyira jellemző a korra, mint a keresztényi térítés idejében, viszont a papság hatalma iszonyatosan nagy volt, még a fáraó is kénytelen volt bizonyos esetekben fejet hajtani előttük, nem beszélve a túlvilági életre való felkészítésről. Na, hát ennek itt semmi nyoma, a vallás el lett intézve új statokkal és bónuszokkal.

A jobb egységeket a többi Total Warhoz képest viszonylag hamar érhetjük el, 30-40 körrel a start után már harciszekereink is lehetnek, ami az akkori világ katonai csúcsa volt. A toborzás több síkon zajlik, egyfelől vannak az adott tájra jellemző csapatok, például felső-, vagy alsó egyiptomi harcosok, akik mellett más területekről szintén csatarendbe lehet állítani akár sémi vagy hettita származásúakat is. A toborzás sebessége nagyjából körönként 2 egység, azonban tárgyakkal, jutalmakkal és fejlesztésekkel lehet elit, azonnal bevethető hadseregünk is. A hadvezérünk szintet lép, a csatákban kaphat különféle lootot, jobb páncélt, jobb szekeret, jobb fegyvert, de akár teljesen is átalakíthatjuk a testőrségét lándzsás gyalogosokról harci szekeres alakulattá. A tárgyak megszerzése teljesen random, ezzel együtt egy kis RPG beütést is nyer vele a Pharaoh, amit ki lehet használni, sőt kell is. Van kutatási fa is, ahol mindenféle hasznos, vagy haszontalan képességet tudunk megtanulni, de ez jobbára az országigazgatási témákra korlátozódik: több nyersanyag, több isten-slot a hadvezéreinknek és a birodalomnak, toborzási rangok és tapasztalat növelése, vagy építési idő csökkentése, stb... Az elit egységeket nem itt fogjuk megszerezni.

A királyi udvar összetétele egy olyan elem, ami a franchise régebbi részeiben már több alkalommal is sokkal aprólékosabb, átgondoltabb és mélyebb formában szerepelt már, ezúttal sajnos jókora a visszalépés. A Nílus áradása befolyásol mindent, ezért a különféle intrikákat is az aratási időszakok között tudjuk folytatni. Minden hatalmi pozíciónak megvan a maga extra képessége és a hozzátartozó minigame, ami egy idő után borzalmasan idegesítő és bugyuta tud lenni. Pletykálkodás, zsarolás, ármánykodás, akár gyilkosság is elkövethető, de az egésznek semmi értelme sincs, ráadásul baromi drága minden egyes terv véghezvitele. Egy dolog miatt fontos csak, az pedig a fáraó pozíciója. Ennek a menete az, hogy vagy mi, vagy más rendes, hűséges alattvalók elmozdíthatjuk a fáraót a helyéről, majd egy polgárháború következik, ahol az ármánykodással, épületekkel, a szent területek meghódításával, vagy csatákban szerzett tekintélyünkkel felvértezve bejelenthetjük igényünket a trónra. Persze voltak polgárháborúk, pláne mielőtt egyesült a két korona, de azért az, hogy 2-5 évente kitörjön egy, ráadásul úgy, hogy Ré földi helytartóját csak úgy elkergetik, az egy kicsit viccesnek hat. Majd megszerzi a trónt valaki, és kezdődik elölről az egész. Kár érte, mert az egyiptomi alapanyagból ennél sokkal többet illett volna kihozni. A diplomácia pedig még ennél is felületesebb, ami még inkább kiütközik a kevés árucikk és luxustermékek hiánya miatt. Tényleg nagyjából annyi az egész, hogy egy NPC beköszön, hogy adjunk neki fát, ő ad cserébe követ. Vagy megnemtámadási szerződést ajánl fel, cserébe egy nagy adag aranyért. Piszlicsáré, idegesítően sekélyes dolog lett az egész mechanizmus. Hol vannak a különféle fűszerek? Hol a díszítéshez használt ónix, smaragd, szantálfa, hol van az a rengeteg minden, amit a királysírokban megtaláltak? Sehol. Van kő... aztán hogy ez mészkő-e, vagy akár az a bizonyos vörös gránit, az ránk van bízva. Meg csalódás, mert ennél még a régi Rome is többet tudott.

Amikor a seregünk találkozik az ellenséggel, több módon is levezényelhetjük a csatát. Sajátkezűleg is irányíthatjuk az összecsapást, rábízhatjuk a gépre is, hogy kalkulálja ki az eredményt, vagy visszavonulhatunk. A kalkulátor már nem csal annyit, mint régen, ezért nem futottunk bele extrém vereségekbe, de azért mégis az az igazi, amikor fogjuk magunkat és nekiveselkedünk a harcnak. A start előtt a szokásos módon megnézhetjük a terepet és felállíthatjuk a seregeinket. A CA Sofia azért itt összekapta magát, rengeteg különböző tereppel találkozhatunk. A mocsaras-saras talaj a nehézfegyverzetnek nem kedvez, a magas fűben a gyalogos egységeink el tudnak bújni, az időjárási elemek pedig bizony kellemetlenné tudják tenni a könnyűnek ígérkező csatát is. Senkinek nem kívánok olyan homokviharokat, mint amikkel a fejlesztők néha rámköszöntek. Többféle, aránylag széles skálán mozgó egységeket készítettek, vannak pajzsos-kardos, pajzsos-lándzsás, kétkezes baltás gyalogosok éppúgy, mint a medjay egységek, akik között van egy gyors mozgású, kétkezes bunkót forgató rohamosztag is. Minden egységet külön lehet mozgatni, de egyszerre is akár. Hasznos újítás, hogy amikor kijelöljük az alakulatot, az ikonsor fölött megjelenik pár extra képesség, amik az adott egységre vonatkozóan többféle harcmodort is jelölnek. Így például van olyan gyalogos csapat, akik képesek úgy hátrálni, hogy közben szemből fogadják az ellenséget. Eddig ilyesmi csak az álmainkban létezett, minden egyes alkalommal hátat fordítottunk az ellenségnek, akik lemészároltak. Érdemes megállítani a játékot, és megismerkedni ezekkel a harci módokkal, ez a része tényleg nagyon jól sikerült a játéknak. Sokkal valósághűbb harci elemeket kapunk, mint eddig bármikor. Érdekes volt megtapasztalni, ahogyan a sémi törzsek előszeretettel használnak parittyásokat, és bizony ezeknek a lőtávja sokkal nagyobb, mint a korabeli íjászoknak, cserébe némi pontatlansági mutatóért. Ezzel együtt viszont az AI még mindig rémisztően ostoba, ugyanazokkal a trükkökkel, amiket már a Rome-ban is használhattunk, még mindig lépre lehet csalni szinte mindenkit.

Vannak kiemelten fontos városok, helyi örökségekkel, amiket meg is tudunk nézni, merre fekszenek. Az ókorban a nagyvárosok, legalábbis a mai értelemben véve nem léteztek, ezt elegáns módon mutatják be, ugyanis egy idő elteltével lehetőségünk nyílik arra, hogy megtervezzük egy-egy ilyen korabeli nagyváros ostromát, már jó előre. Amennyiben közeledünk például Askelón, vagy Damaszkusz felé, bizonyos mennyiségű aranyért egy pár körön át bejuttathatunk extra gyalogosokat, helyi hőst, szabotálhatjuk a vízforrásokat. Minden körben három lehetőség közül választhatunk, és ha sikeresen végig tudjuk vinni a tervezést, akkor ostrom helyett minden esetben ki tudjuk csalogatni a városok védőit, hogy a nyílt terepen nézhessünk szembe velük, de ostrom esetére is hasznos segítséget szerezhetünk, már amennyiben a hódító útját választottuk.

Minél többet játszottam a játékkal, annál nyilvánvalóbbá vált az, hogy pontosan mit is szerettek volna tálalni a készítők, amiért jár egy piros pont nekik. A korábban említett tengeri népeknek nem voltak birodalmi törekvéseik. Raboltak, öltek, fosztogattak, és otthagyták a városokat ebek harmincadjára. Ezzel együtt a már korábban említett "káosz mérce" úgy működik, hogy amennyiben kifosztanak egy adott várost, akár a sajátjaimat is, romokat hagynak maguk után. Teljesen mindegy, hogy milyen fejlettségi szinten volt akár a főváros, egy romhalmazt kapunk vissza, és kezdhetjük elölről. Vagyis, ha van egy nagyobb seregünk, a hadvezérünk gyors, ami külön fejleszthető szintlépésekkor, akkor könnyedén elfoglalhatunk korábbi városokat, és máris miénk minden kincse. Minél több romos város van, annál közelebb kerülünk az összeomláshoz. Vagyis elemi érdekünk, hogy megóvjuk a korabeli civilizációt, ugyanis minél lejjebb van a mutató, annál inkább csökken a globális termelés és munkamorál, ami valóban új színt hoz a játékmenetbe.

A játék tálalásánál igyekeztek korhű elemeket használni, a törekvés szemmel látható, főleg a felbukkanó feladatoknál van meg az igazi egyiptomi hangulat. Ezzel együtt néhol túl csicsásnak tűnik, mégis túl kevésnek, mint amikor egy 256 színes Paint fillinget használnánk a különféle dolgok megjelenítésére. A hangok rendben vannak, de amikor egy csatában az egységeknek adunk parancsokat, és 10 kattintásból 7-szer ugyanazt halljuk, az egy kicsit illúzióromboló.És ugyan szőrszálhasogatásnak tűnhet, de én, főleg az egyiptomi egységeknél ragaszkodtam volna valami autentikus óegyiptomi nyelvhez, akár csak pár mondat erejéig, nem lett volna lényegesen drágább a fejlesztés, de jót tett volna a hangulatnak. Ugyanez igaz a zenére is, ami csak alkalmanként nevezhető autentikusnak.

Az RTS részében nem igazán láttam túl nagy változást a 2014-ben kiadott Rome: Total War 2-höz képest - kicsit más grafika, más név, de nincs fejlődés, pláne, ha bezoomolunk a csata közepébe. És olcsó megoldás homokdűnéket betenni egy ilyen játékba. Két gépen teszteltem a játékot, egy régi I5-6600, 16 GB, 1060 6GB környezetben 1080p-ben, és egy I5-12600k, 32 GB, 2070S 8 GB masinán, 1440p-ben. A régin is élvezhetően futott, amennyiben nem tekintjük a 30 fps környéki értékeket gáznak, a fluidabb élményért viszont már igencsak kell a lóerő. Az dicséretes, hogy mindkét esetben teljesen játszható terméket kapunk a pénzünkért.

Végezetül azt gondolom, hogy a Total War: Pharaoh nem ajánlható mindenkinek. Azoknak érdemes megvásárolniuk, akik kicsit mazochisták és szeretik a kihívásokat. Sokkal nehezebb, mint sok másik Total War-rész és másképp is kell benne gondolkodni, a fő szempont itt a túlélés és megakadályozni a korabeli civilizáció bukását. Vannak benne jó elemek, de ha a nagy Total War-térképre felteszem, akkor sok tekintetben alulmúlja az elődöket. Láttunk már ennél sokkal jobban kivitelezett részeket, én a magam részéről elébiggyeszteném a Total War Saga előtagot, mert nem ad túl sok újdonságot, fogjuk fel spinoffnak, annak remek. Ezzel együtt komoly stratégák megtalálhatják benne a kihívást, és összességében egy korrekt, de nem tökéletes játékot kapunk a pénzünkért.

A Total War: Pharaoh kizárólag PC-n jelent meg.