The Lamplighters League teszt

Nem tudni, hogy a Shadowrun Returns és a Battletech után a seattle-i stúdió miért evezett könnyedebb vizekre, de így szélesebb közönséghez is eljuttatott a legújabb fejlesztésük, pláne, hogy az már a premier napján a Game Passben landolt. Természetesen a modernkori XCOM játékmenete köszön vissza a The Lamplighters League-ben is, taktikai, körökre osztott harccal, csak éppen kevésbé szigorú formában. A populárisabb vonalat erősíti az Indiana Jones-szerű hangulat és a szabadon értelmezett történelem, amivel nincs is feltétlen baj.

Kicsit esetlen, kicsit ügyetlen, de van benne potenciál - ez volt az első benyomásom a játékról, amikor a kezdő küldetéseken már túlvoltam. Az alapokat szépen elmagyarázza a program, és már itt is látszik, hogy mivel legtöbbször az ellenséges vonalak között mozgunk, a valós idejű lopakodás minden egyes küldetésnél kulcsfontosságú. Kár, hogy végül pont ez a rész vérzik el, de csúnyán. Ami baj, lévén a csempéken zajló, körökre osztott akció már a fejlesztők referenciájából kiindulva is remekül vizsgázott.

A körítést az alternatív 1930-as évek adja, ahol a rosszfiúk csoportja nem bír magával, egyiptomi hatalmak segítségével feltámasztják a holtakat, és azokból sereget verbuválva világuralomra törnek a fasizmus nevében. Természetesen a Lámpagyújtók Ligájának hívott jófiúk csapata ezt nem hagyhatja annyiban. Oké, a jófiúk nem a megfelelő megfogalmazás, lévén zsiványokat, zsebmetszőket, lepukkant orgyilkosokat is a soraik közt tudhatnak, akik pénzért bármit elvállalnak, de soha nem fognak hőssé válni. Szóval a játékmenet abból áll, hogy végigjárjuk szépen a pályákat, elkerüljük vagy harcolunk az utunkba botló ellenséggel, felmarkoljuk, vagy kimenekítjük amit kell, aztán uccu haza.

Persze nem mindegy milyen csapatösszeállítással vágunk neki a misszióknak, lévén ügynökeink három karakterosztályba tartozhatnak: a Bruiser a közelharcban járatos pofonosztó, a Sneak értelemszerűen lopakodva a leghatékonyabb, míg a Saboteur robbantgatni és zárat feltörni szeret. Mindegyik karakternek amúgy egyedi háttérsztorija van, összesen tíz fickót gyűjthetünk össze a kampány során, és kasztonként képességfával rendelkeznek. Nem nehéz kitalálni, hogy ügynökeink összedolgozásán áll vagy bukik az adott összecsapás végkimenetele. Mert azokból bizony lesz bőven.

A The Lamplighters League-ben egy nagy világtérképen választhatjuk ki a küldetéseket, amikből jó pár van az okkultizmus térnyeréséről szóló fő missziókon kívül. A mellékes elfoglaltságok inkább véletlenszerű célkitűzéseket tartalmaznak, de érdemes nekikesni, hiszen extra erőforrásokat és cuccokat zsákmányolhatunk kicsiny csapatunk számára, és ami a legfontosabb, a földöntúli rémségek térnyerését is megakadályozhatjuk a mellékes missziók abszolválásával. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, jóval nagyobb kihívást tartogatnak majd a fő küldetések, és amit elérünk egy bizonyos küszöbértéket, akár a világvégét is elhozhatjuk a világra. Szóval, csak szorgalmasan!

Mindez még izgalmasan is hangzik, ha a játék ne erőltetné annyira a lopakodást és a beszivárgást, de a gyakorlatban nehézkes az egész, még úgy is, hogy ügynököknek speckó lopakodós skilljeik vannak. Sajnos a pályákat nem úgy tervezték, hogy tobzódjunk alternatív útvonalakban, és így az ellenség csendes levadászására is alig-alig nyílik lehetőségünk. Máskor meg bármit is csinálunk, akkor is le kell tolunk kötelezően egy-egy csatát, mert a sztori azt akarja. Szóval a mechanika bármennyire is szerteágazónak tűnik, az egyik legfontosabb pillére szakadt ki alóla, ami a maradék kedvünket is gyorsan elveszi.

Akadnak persze kártyalapú fejlesztések, melyeket minden küldetés végén leosztanak nekünk. A jutalmakat és büntetéseket és kaphatunk, esetleg mindkettőt, tetteinkből függően. A megszerezhető cuccokkal könnyebb lehet az életünk a küldetések során, de amikor a mesterséges intelligenciára hagyatkozunk, gyorsan kapjuk a pofonokat. Hiába tervezzük meg gondosan a lépéseket, esetlenül követik az utasításokat, és persze, hogy belebotlanak nem várt helyzetekbe. Szinte már örültem, amikor harcra kerül a sor, mert ott tényleg élvezetes és gördülékeny, az ügynökök eltérő, egymást kiegészítő képességei a gyakorlatban is szépen muzsikálnak.

Mindezt egy stresszrendszerrel is megbolondítanak, ha túl sok pofont kapnak, túl sok természetfeletti behatás éri őket, az alaposan lelombozza a lelkesedésünket, ezért illő gyorsan és precízen túlesni a nehézségeken. Maguk az ellenségek is kellően változatosak, múmiák, szellemek és kisebb-nagyobb szörnyek ugorhatnak a torkunknak - később egyre többen és egyre nagyobbak, mindegyik ellen megvan az ellenszer, csak győzzük kifundálni.

Vizuális oldalról nincs semmi extra, bár a a karakterek és a szörnyek dizájnja jópofa, és a felhasználói felület is sem túlzsúfolt, hiszen átlátható, logikus és könnyen használható. Az atmoszféra gyorsan a bőrünk alá férkőzik, pláne, ha az Indy- és a Múmia-filmeken nevelkedtél, itt még azoknál is nagyobb katyvaszt izgulhatsz végig. A harccal tényleg nincs gond, inkább a túltolt és félresikerült lopakodós elemek áshatják alá a lelkesedésünket. Ami pedig marad, ahhoz pedig nagy türelem kell, hogy élvezni is tudjuk. A kritikus tömeg nem is szavazott bizalmat neki, már az első hónap alapján látszik, hogy még a fejlesztési költségeket sem hozta vissza a The Lamplighters League, szép nagy veszteség lett. 

A The Lamplighters League PC-re és Xbox Series X/S-re jelent meg. Mi számítógépen teszteltük.