The Smurfs 2 - The Prisoner of the Green Stone teszt

Így van, jól olvastátok, a kezdetek óta ellenséges felek a nagyobb jó, illetve Aprajafalva megmentése érdekében összefognak, mivel egy Ügyi által véletlenül kiengedett hatalmas entitás a környék elpusztításával fenyeget. A Stolas névre hallgató óriás senkit és semmit nem kímélve fertőz meg mindent a fentebb már említett ásvánnyal, így törpjeinknek nincs más választása, mint fegyvert ragadni és zöld kristálykoponyává lyuggatni ezt a frissen elszabadult démont. Szerencsére az erre alkalmas céleszköz pont kéznél van, hiszen az egész baleset bekövetkeztét okozó Ügyi egy általa éppen fejlesztett mordályhoz kívánt volna némi skulót bányászni, mikor robbant a kőzet és elszabadult a pokol.

Ez lenne a SmurfoMix, amelyet mind a négy játszható karakter forgathat majd a kaland során. Érdekessége, hogy az alapnak számító kristálytöltények mellett különféle anyagokat is felszippanthatunk vele, amik onnantól kezdve módosítják az aktuális tárunkat. Ennek hála a méhkaptárral ragacsos sugarat lőhetünk, a mágneses nektárral felvértezve összehúzhatjuk az ellenfeleinket, végül pedig a robbanó bogyóval darabokra oszlathatjuk a rosszban sántikáló tömeget. A fegyverünk ezen tulajdonságait egyébként a harcokon kívül is kamatoztatnunk kell, hiszen a lépten-nyomon felbukkanó feladványok megoldása mindig valamilyen extra skuló használatát igényli, amihez szerencsére mindig találunk a közelben beszívható terméseket, így már messziről láthatjuk, hogy most éppen mit várnak el tőlünk a fejlesztők.

Sajnos ez rendszerint minden esetben ugyanaz lesz és mivel a fentebb említett extra „képességeket” az első órában egytől-egyig megkapjuk, onnantól kezdve a maradék nagyjából 6-8 órára egyetlen újdonság sem marad a játék tarsolyában. Ennek köszönhetően a játékmenet elképesztően hamar unalmassá, önismétlődővé és sajnos fájóan repetitívvé válik, amire az ellenfelekkel történő összecsapásaink csak rátesznek még egy lapáttal. A mindösszesen 4-5 féle ellenségtípus legyőzése ugyanis semmilyen gondolkodást, vagy taktikázást nem igényel, csak lőni kell őket, míg meg nem döglenek, ha pedig elfogyott a képernyő alján kiírt darabszám akkor továbbmehetünk. A főellenfelekkel történő akciózások szintén csalódást keltőek, mivel minden pálya végén ugyanazt a szerencsétlent kapjuk meg, akinek még a támadásanimációi sem változnak a szintek előrehaladtával.

Azért a fejlesztők érezhették, hogy ez a játékmenet nagyon kevés, így betettek egy meglehetősen fapados fejlődési rendszert, amivel igyekeztek feldobni kicsit a kalandot. Nos, ez a lehetőség annyira semmilyen, hogy ha nem írná ki nekem a játék, hogy vásárolhatok valamiféle extrát a pályák alatt begyűjtött zöld kristályokból, esküszöm elfelejteném. Ha viszont eszünkbe jut, akkor oldhatunk fel passzív perkeket törpjeink, illetve fegyverünk számára, valamint bizonyos szintet elérve dönthetünk két felkínált lehetőség közül, amiket később bármikor módosíthatunk. Egyébként ugyanezen menük között bóklászva találhatjuk meg az ultimate képességünk fejlesztésének lehetőségét is, ami mind a négy szereplő (Ügyi, Okoska, Ügyifogyi és Törpvihar) esetében más és más, azonban további különbségekben inkább ne reménykedjünk.

Ahol azért fel lehet fedezni némi kreativitást, azok maguk a helyszínek, amik bár szintén sablonokból épülnek fel, legalább változatosak, sőt, minden egyes pályarészen akad valamilyen egyedibb mechanika. Ugyan a nagy egészre ezeknek vajmi kevés ráhatásuk van, de azért így is rácsodálkozhatunk egy-két ötletesebb játékelemre, hogy aztán pár perc múlva már ezekre is csak legyintsünk. Ennek fő okai, hogy egyrészt a pályák túl hosszúak és ezáltal agyonhasználják az effajta egyedibbnek szánt elemeket, másrészt a helyszínek felépítése túlságosan lineáris. Ebből kifolyólag az egész játék nem szól másról, minthogy folyosókon keresztül szaladva eljutunk a következő arénáig, ott harcolunk kicsit, majd ismét szűkebb szegmens következik, természetesen akciózással a végén és ez folytatódik újra és újra, egészen a végtelenségig. Ez már kis adagokban fogyasztva is borzasztóan megterhelő, de mindezeket tovább tetézik még a fentebb már emlegetett, mindenféle meglepetést nélkülöző további játékelemek.

Ha pedig unatkozunk, akkor elkezdenek feltűnni a játék további problémái, mint például a látvány, ami elsőre egész kellemes kis színorgia, de idővel szabályszerűen rosszul voltam az agyonhasznált, élénk színektől. Különösen igaz ez az éjszakai szekcióra, ahol szerintem kicsit túltolták a kéket, a lilát, valamint a zöldet, aminek köszönhetően olyan érzésem volt a bozótosban, mintha begombáztam volna. Mondjuk hőseinktől ez amúgy sem áll távol, ha már gombaházakban laknak. A hangszekció szintén felemás, egyfelől a háttérben szóló muzsikák egész aranyosak, a szinkron is többnyire a helyén van (azért Ügyifogyit nem könnyű elviselni), de a játékmenet közbeni hangfoszlányok hamar elvehetik a kedvünket a folytatástól, főleg nagyobb dózisban. Az ugyanis egy dolog, hogy idegesítőek, de legalább ne kelljen állandóan ezeket hallgatnunk, de nyugalom, itt kapjuk a fülünkbe rendesen a kényeztetést, mivel minden egyes mozdulatunkat kíséri valamilyen hangeffekt, ami a korábban már taglalt pszichedelikus látványvilággal megspékelve könnyedén LSD trippet okozhat.

A The Smurfs 2 - The Prisoner of the Green Stone egy elképesztően monoton, hihetetlenül hamar repetitívvé váló akció-kaland, amiben vannak jó ötletek, de az első órájában az összes kártyáját kiteríti az asztalra és utána nem is szeretne újakat húzni. A játékmenet nagyobb dózisokban elképesztően unalmas, cserébe viszont a megvalósítás sincs a toppon, mert bár néhol egész jól mutat, máshol annyira túl van tolva minden, hogy az már elviselhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a beígért helyi két fős kooperatív módot (ahol a második játékos egy vállra erősített lézerfegyvert (!) alakít) sehol sem találtam és ahogy a fórumokba beleolvastam, rajtam kívül mások sem jártak sikerrel ezen a téren. Ugyan a 30 eurós árcédula hívogató lehet, főleg azoknak, akik anno imádták a Hupikék Törpikéket, én mégis inkább azt tanácsolom, próbálkozzanak ehelyett a The Smurfs - Mission Vileaffel, ami bár szintén nem egy tökéletes mestermű, legalább izgalmasabb a száradó festéknél.

A The Smurfs 2 - The Prisoner of the Green Stone november 2-án jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.