Earth Defense Force 6 teszt

A CD Projekt RED munkásságának ily módon történő lekörözése viszont jelen esetben egyáltalán nem számít szitokszónak, hiszen az E.D.F. sorozat ügyeletes rosszfiúi mindig is az óriásira nőtt hangyák, békák, valamint egyéb ízeltlábúak és csúszómászók családjaiból kerültek ki, azaz minél több a rovar és a kétéltű, annál jobb. Szerencsére itt ebből a szempontból egyáltalán nem lehet okunk a panaszra, ugyanis a játék során korábban még soha nem látott kiterjedésű rajokban özönlenek majd felénk a különféle dögök, amik játszi könnyedséggel utasítják maguk mögé a negyedik bibliai csapás okozta borzalmakat. Hiszen míg ott „csak” a terményt dézsmálták meg, addig az itteni mutáns fajtáik már nem érték be holmi gabonával, sőt, a vegetáriánus étrendről pillanatok alatt áttértek az emberhúsra, aminek következtében hiába győztünk az ötödik rész végén, az általunk ismert világ a kipusztulás szélére sodródott.

Egészen pontosan az emberiség mindössze 10 %-a maradt életben, akik szinte azon nyomban nekiláttak a kármentésnek, azonban arra senki sem volt felkészülve, hogy a gyásszal teli pillanatokba belerondít egy újabb idegen invázió, ami a hátra maradt lényekkel kiegészülve minden korábbinál nagyobb fenyegetést jelent. Nincs mit tenni, újra fel kell vennünk a fegyvert, hogy aztán a régi világunk romjain védjük meg az új jövőjét. Ehhez négy különböző kasztból választhatjuk ki a számunkra leginkább megfelelőt, melyek mindegyike más és más területen jeleskedik, nem titkolt szándékkal azért, hogy ezáltal megágyazzanak a négy fős online, illetve a két fős offline kooperatív mókának. A legkiegyensúlyozottabb lehetőség mind közül a Ranger, őt követi a kissé gyengébb, jetpackkel felszerelt Wing Driver, az exoskeletonba bújt Fencer, végül, de nem utolsó sorban pedig az Air Raider, aki különféle támogató csapásokkal veszi ki a részét a harcokból.

Szerencsére bármelyik misszióra vihetjük bármelyiket, sőt, a csaták végeztével felvehető életnövelő armor csomagok, valamint az újabb fegyverek megnyitását és a meglévők fejlesztését szolgáló weapon ládák sem kaszthoz kötöttek, azaz, ha a véletlenszerűség is úgy akarja, akkor mindenkit egyszerre fejleszthetünk. A bevethető eszközökre amúgy is érdemes kitérni, mivel rengeteg van belőlük, ráadásul sok esetben eléggé különböznek egymástól. Elképesztő, de már a DLC-k nélkül is több, mint 1000 fegyver és egyéb tárgy közül mazsolázhatunk, a kiegészítők birtokában ugyanakkor ez a szám egészen 1500 fölé kúszik. Ezen gyilokszerszámok használata és fejlesztése adja a játék valódi sava-borsát, hiszen ki ne szeretne egy teljesen feltuningolt lézerágyúval, gépkarabéllyal, vagy esetleg utasítható drónókkal bevetődni a hangyabolyok kellős közepébe?

Ez az agyatlan hozzáállás ugyanakkor csak a legkönnyebb fokozaton életképes, mert amint feljebb vesszük a nehézségi szintet, szinte minden megváltozik. Ugyan az ellenfelek nem lesznek okosabbak, viszont sokkal nagyobbat csípnek, a mi oldalunkon pedig a korábban még elhanyagolható baráti tűz mértéke jócskán megnő. Ebből kifolyólag ide már kevés lesz a gépi segítség, mert bár a társaink bőszen lövöldözik a bogarakat és fürgén felsegítik az elesett bajtársaikat, az ellenfelekhez hasonlóan sokszor beakadnak tereptárgyakba és egyáltalán nem nézik azt, hogy ki kerül a célkeresztjükbe. Mondjuk idővel mi sem, hiszen a kezdeti bevezetőbb küldetések után elszabadul a pokol és konstans olyan mennyiségű ízeltlábú vesz majd körül minket, ahol még a vaktában elpuffogtatott skullók is garantáltan célba érnek.

Szakadnak a csáprágók, omlanak az épületek és pukkanak a peték, valódi őskáosz az egész, de egyszerűen nem lehet nem imádni, legalábbis akkor, ha kisebb adagokban fogyasztjuk, ugyanis a több, mint 100, szinte teljesen ugyanolyan küldetés hamar előhozza az emberből a monotonitás bogarát. Szintén probléma lehet egyesek számára, hogy a játék, nincs mit szépíteni, olyan ocsmány, mint egy eltaposott csótány. Már a puritán menübe belépve időutazónak éreztem magam (legalább 3 generációval korábbra), de a valódi vizuális környezetszennyezés akkor veszi kezdetét, amikor elindítjuk a küldetéseket. Baltával faragott karakterek, gagyi szinkron, borzalmas animációk, alacsony felbontású textúrák, ráadásul hiába ronda minden, a távoli modellek minőségét még így is leveszi a rendszer, aminek hála számtalan robotmozgású rovarban „gyönyörködhetünk”. Elsőre azt gondoltam, hogy valamiért minimumra lőtte be a játék a grafikai beállításokat, de aztán a menüben rájöttem a szörnyű igazságra, miszerint egyrészt alig van mit állítani, másrészt amit mégis lehet, azok egytől-egyig be vannak kapcsolva.

Persze, valamilyen szinten érthető ez az avíttas látványvilág, hiszen a rengeteg ellenfél, a rombolható környezet és a mérhetetlen csonkolás miatt kompromisszumot kell kötni, csak az a baj, hogy mindezért minden egyes indítást követően visszautazunk az időben legalább 15-20 évet és sajnos a jegyár sem túl baráti. Az Earth Defense Force 6 ugyanis hiába jelent meg már két éve Japánban, kemény 60 euróba kerül, ráadásul mindamellett, hogy szinte alig tartalmaz valami érdemi újdonságot az ötödik részhez képest, az azóta megjelent DLC-ket sem sikerült alapból mellé csomagolni (az előrendelők megkapták őket). Pontosan ezek miatt én azt tanácsolom, hogy akinek felkeltette az érdeklődését a rovarírtás, az inkább vásároljon Chemotoxot, esetleg egy korábbi, immáron jóval olcsóbb E.D.F. játékot, mert hiába vannak szórakoztató momentumai az Earth Defense Force 6-nak, a látvány, a monotonitás, az árazás és az üzleti modell miatt az ellenfelekhez hasonlóan idővel garantáltan mi is savat fogunk köpni.

Az Earth Defense Force 6 július 25-én jelent meg PlayStationre és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.