World of Goo 2 teszt

Link másolása
Értékelés 8.0
Tizenhat év után visszatértek a ragacsbogyók, ráadásul kreatívabbak és változatosabbak, mint valaha. Vajon a folytatás lett olyan jó, mint az első rész? Spoiler: alapvetően igen.

Másfél évtizedes várakozást követően végre folytatást kapott a 2008-as World of Goo, ami stilizált, 2D-s grafikájával, agypróbáló, építkezős és fizikai feladványaival, valamint sötét humorával kétséget kizáróan kultstátuszba került az évek alatt. Az eredeti fejlesztő és kiadó 2D Boy és a Tomorrow Corporation (ahol egyébként az eredeti készítők dolgoznak) szövetkezett, és négy évnyi munka után végre letették az asztalra a folytatást. Egy valamit érdemes leszögezni: a trailerekben látottak csak töredékét képezik annak az eszelős és változatos játékmenetnek, ami a végleges játékban vár minket.

Történetünk a ragacsbogyók bolygója köré épül, és öt fejezeten át tapasztalhatjuk meg a World of Goo Organization tevékenységének következményeit. Ez még mindig az első rész kapzsi nagyvállalata, csak most az emberarcú multi maszkjában tetszelgő szervezetként mutatkozik be. A céljuk változatlanul a ragacsbogyók összegyűjtése, hogy azokból mindenféle használati és élvezeti cikket készíthessenek. A világ is kitágul, amikor egy távoli szemlélő felfedezi a ragacsbogyók bolygóját. Inkább a groteszk és abszurd képi világ, valamint a sötét humor az, ami megmarad bennünk a játék végigjátszása után, illetve az, hogy mindegyik fejezet a pusztulás mint téma köré épül, hogy a fejezetek végén aztán egy grandiózus katasztrófa szemtanúi lehessünk. Kivétel az utolsó fejezet, bár idáig mindenkinek magának kell eljutnia.

Ami nem egy egyszerű feladat. Az alapok nem változtak: a ragacslabdákból kell olyan struktúrákat építenünk, amelyekkel elérhetjük a célt jelentő csövet, gondosan ügyelve a környezeti veszélyekre, no meg arra, hogy a megmaradjon a minimum szükséges labda mennyiségünk. A kis trutyilények mindegyike más-más tulajdonsággal rendelkezik, kezdve az alap feketéktől az elpusztíthatatlan fehéreken vagy a gyúlékony pirosokon át egészen az újra felhasználható zöldekig. És ezek csak azok, amelyeket eddig is ismertünk, a teljesen új bogyók még tovább bonyolítják majd a feladványokat. Kapunk áttetsző labdákat, akik összekapcsolódva csőhálózatot alkotnak, vagy a trutyiból születő, nem is annyira labda formájú ragacsokat, akik csak a végső pontszámba segítenek bele. Az igazi újdonságok inkább az egyéb mechanikák terén tetten érhetők, amelyek közül lesz, ami a teljes játék alatt elkísér majd minket, és olyan is, ami egyetlen pályán lesz látható. Újdonságok lesznek a toronybogyók, akik a trutyit lőhetik tovább vagy készítenek belőle labdákat, később pedig még őrültebb és rendhagyóbb mechanikák várnak majd ránk. Tutira lesz pár pálya, amit csak harmadik-negyedik nekifutásra fogunk teljesíteni, mert időre lesz szükségünk, hogy felfogjuk, mit is kell csinálnunk.

A látvány és a hangulat terén nem lesz okunk panaszra, de az igazán kiemelkedőt a játék zenei anyagánál tapasztalni. Nincs két egyforma dal, minden pálya alatt más és más aláfestő muzsika szól, és ami a legjobb: minden dalt rajongók készítették, vették fel és juttatták el a fejlesztőknek, akik értelemszerűen a stáblistában is szerepeltették őket. A különféle hangszerek keltette dallamok remekül relaxálnak minket, ha már a pályák nyújtotta kihívás és a vezérlés felnyomta a vérnyomásunkat.

Elsőre nem akartam elhinni, hogy ilyen mértékben elrontották az irányítást, még az első részt is feltelepítettem, hogy meggyőződjek róla, hogy nem az én emlékezetem csal. A World of Goo 2 ugyanis érezhetően érintőkijelzőre lett kitalálva, nem is csoda, hisz konzolok terén kizárólag a Nintendo hibridjére jelenik meg. Hiába PC-n játszanánk vele, az irányítás néha rendkívül pontatlannak érződik, ráadásul a kurzorral nemcsak a bogyókákat tudjuk mozgatni, de gyakorlatilag a teljes játékteret (mint amikor telefonon húzzuk a képet). A visszalépéseket lehetővé tevő emlékbogarak mozgásának kiszámíthatatlanságát csak amolyan másodlagos bosszúságként említem meg, az már sokkal bosszantóbb, hogy nincs lehetőségünk megállítani a játékot, ha pl. fél perce fel kell állnunk a gép elől. Online játékokon kívül erre a dizájnmegoldásra egyszerűen nincs bocsánat, még akkor sem, ha Switch-en hardveresen megoldható egyetlen gombnyomással a játék altatása.

A harmadik fejezet után végre ráéreztem annyira az irányításra, hogy ne legyen zavaró, viszont ezt beárnyékolta, hogy az öt fejezetre osztott játékkal nagyjából 7 óra alatt végeztem, és ebben volt jó pár újrakezdés, üresjárat, cserébe 2-3 olyan pályát átugrottam, amelyek miatt az összes készítőről leszedtem a keresztvizet. Mert igen, minden pálya átugorható, nemcsak a direkt kihívásnak szánt darabok. Értelemszerűen bármikor visszatérhetünk egy korábbi szinthez, hogy teljesítsünk, vagy azért, hogy mindhárom kategóriában zászlót szerezzünk (összegyűjtött bogyószám, lépésszám, idő). A nehézség egyébként egy EKG-diagramot idéz. Sok pálya olyan nehéznek és bonyolultnak tűnik, hogy a bátortalanabb játékos ott helyben ki is léphet, hogy aztán kiderüljön, két lépésben megoldható az egész, míg más szintek egyértelműnek tűnnek, aztán fél órányi szentségelés után sem jövünk rá a nyitjára.

A játékmenet hibáiért a World of Goo 2 ötletei és változatossága kárpótol majd minket. Az első fejezet gyakorlatilag az eredeti, 2008-as részt idézi meg, de igen hamar jönnek az új ragacslabdák. Már a második fejezet is rákényszerít minket arra, hogy a szakítsunk az eddigi gondolkodásmódunkkal, a harmadik pedig minden addiginál extrémebb feladatok támaszt elénk, hogy a negyedikben egy olyan önreflexív, önkritikus műfajkavalkádot kapjunk, amire nem számíthatunk. Az utolsó két fejezet gyakorlatilag visszaállította a hitemet a játékban, és feledtette is velem egy időre az irányítás jelentette rémálmot.

Egy rövid és tömény élmény a World of Goo 2, és ha lehet hinni a befejezésnek, nem ez lesz az utolsó rész a franchise-ból, és még számos iterációt megélhetünk belőle. Az első rész rajongóinak vitán felül kötelező, az újoncok számára viszont érdemes az első résszel kezdeni, mivel közvetlenül épít rá úgy poénok, mint játékmenet terén. Azért reméljük, hogy ragacslabdák világainak újabb kalandjainál már egy rendes irányítást kapunk, és nem kell másfél évtizedet várnunk rá.

A World of Goo 2 2024. augusztus 2-án jelent meg Nintendo Switch-re, és PC-re kizárólag az Epic Games Store kínálatában. Mi PC-n játszottunk vele.

2.
2.
csoki0619
#1: Nincs ezen mit magyarázni. Ott van mondjuk a The Last Guardian. Egy hányadék az irányítás, frusztráló, falhoz vágnád a kontrollert öt percenként és nekem mégis egy felejthetetlen elmény volt. Van olyan, h egy játékban van egy akkora plusz valamelyik elemében, h az mellett az összes többi gyengesége eltörpül.
1.
1.
Nothing
Kicsit megint ellentmondásos a teszt és az értékelés. Egy videojátéknál az irányítás, az interakció milyensége elsődleges fontosságú. Namost, ha egy játéknak "fertelmes" a kezelése (és ráadásul még rövid is), az olyan, mintha egy ételre azt mondanánk, hogy íztelen, vagy rosszabb esetben éppenséggel fertelmes íze van. Jól néz ki, okés a textúrája és az illata is, meg is lehet enni, nem akad meg a torkodon, nem cseszi szét a gyomrodat, csak éppen iszonyú élmény, mire leküzdöd.
Adnál erre a kajára 8 pontot? :)

Tudom, általában az összhatás sokat javíthat a végső értékelésen, de nem tudom elképzelni, hogyan tudja egy játéknál bármilyen - amúgy akár kimagasló - pozitívum ellensúlyozni egy olyan alapvető és meghatározó összetevő hiányát, mint a normális vagy legalább elfogadható irányítás (a "fertelmes" szerintem bőven ezen szintek alatt van).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...