Kivárni az esti órát, és kihasználni az ingyenes, vagy alacsony tarifát a telefonálás kárára; várni ARRA a személyre az MSN-en, ICQ-n, és indirekt módon felhívni a figyelmet; a hétvégéket, az estéket a műsorújsághoz, az aktuális programokhoz igazítani; lelkes ismeretlenekkel spekulálni heteket, hónapokot át egy-egy sorozatepizódról a következő felvonásig vagy évadig - dolgok, melyek vagy teljesen eltűntek, vagy eredeti formájukban már sosem élhetők át, ahogy generációk ízlése sem formálható már olyan szabadon, mint akkor, amikor választási lehetőség híján ismeretlen döntéshozók alakították egy felnövekvő nemzedék jövőbeni érdeklődési körét. Mert ha a Dragon Ball nem ment volna a TV-ben, az 576 Konzol magazin nem számolt volna be aktívan a japán anime- és manga kultúra egy-egy korbéli legendájáról, ma lehet, hogy nem lenne itthon ennyi aktív manga- és anime rajongó az idősebb korosztályban is, és nem vált volna a Naruto, a Bleach, a One Piece, és ezer és ezer társa akkora alapművé itthon, mint a világ jelentős részén. Ennek a kontrollált terítésnek azonban vannak áldozatai: a néző, aki szereplők és komplett univerzumok létezéséről sem tudott emiatt, és a kreátor, akinek műve nem tudta áttörni a kor falait és egyes országok határait. Ilyen áldozat a Shin chan franchise is, amely országok tucatjaiban töltött be meghatározó szerepet keleten és nyugaton egyaránt, de ez a régió valahogy lemaradt Shinnosuke, az öt éves, éretlen bájával bosszantóan szerethető kalandjairól, amely felnőtt humorával, a negyedik falat ledöntő kikacsintásaival, szójátékaival, abszurdabbnál abszurdabb szituációival vett le emberek millióit a lábáról, hogy mind a mai napig aktív anime- és mozifilm jelenlétével maradjon a köztudatban. Legnagyobb közelmúltbeli kitörése mégsem eredeti formátumához, hanem nyugati kiadást is megélt, nagyszabású videójáték adaptációjához köthető, amely a játékipari legenda, Kaz Ayabe közreműködésével terelte át egy valamennyire nyílt világba Shin-chan egészen páratlan karakterét. És most, évekkel később a Shiro and the Coal Town próbálja ugyanezt - csak kicsit másképp.
Például a műfaját tekintve. A 2022-es, nyelvtörőnek is beillő Shin chan: Me and the Professor on Summer Vacation - The Endless Seven-Day Journey különlegességét az adta, hogy a Shin chan franchise igazából csak egy máz volt azon a továbbgondolt Boku no Natsuyasumi-vázon, amit annak eredeti alkotója 2024 nyarán tolt át a modern korszakba az egészen megkapó Natsu-Monnal. Csakhogy a mostani felvonás nem ezt az örökséget viszi tovább, még ha a felütés ezt is sugallja, hiszen Shin chan és családja ezúttal is munkaút címén kerül vidékre, hogy amíg a család feje a dolgát végzi, addig a többiek kiélhetik magukat egy álmos faluban, Akitában. És az első napok tényleg nem is telnek mással, mint az apró, de karakteres település megismerésével, a helyi, egyedi figurákkal való barátkozással, és az olyan ismerős tevékenységekkel, mint a bogárgyűjtés, a horgászás, vagy idővel a növénytermesztés.
Csakhogy alig pár nap elteltével Shin chan a címben is szereplő kutyájának, Shirónak hála rábukkan egy titkos településre is: a Szénvárosról a helyiek egyike se hallott, és az oda vezető kis vasút sínei felett is átvette az uralmat a gaz és a természet, de Shin és hű társa ennek ellenére gond nélkül be tud lépni annak kapuján, hogy egy olyan álmos kis iparvárosra bukkanjanak, amit egykoron az alatta meghúzódó szénbánya tartott életben, ám a nyersanyag elapadásával együtt nem csak a helyiek élete, de maga a település is mélyrepülésbe kezdett. Ráadásul a városka felett egy despota vette át az uralmat, aki egyre szigorúbb és kiszámíthatatlanabb szabályaival keseríti meg mindenki életét, így Shin chanon múlik, hogy megoldást találjon a helyiek problémáira.
És akár Akitáról, akár a Szénvárosról is van szó, alapvetően ez tölti ki a hozzávetőlegesen 12-15 órás játékidőt, ami kis túlzással egy többrétegű, elnyújtott fetch quest, ahol az adott mellék- vagy főküldetés megoldása érdekében elő kell teremteni előre meghatározott tárgyakból, alapanyagokból egy adott mennyiséget. A Szénvárosban ez elsősorban egy étterem menüjének kibővítését jelenti, ahol a kiemelt szereplők egy-egy étel elkészítésével bízzák meg Shin chant, akin elegendő mennyiségű alapanyag beszerzésével egy briliáns kuktaként jár megbízói kedvében. Az alapanyagok elsődleges forrása az Akitában található kert, ahol egy tucat különféle növény (répa, krumpli, káposzta, kukorica, paprika) termeszthető. A magokat mindössze csak el kell szórni a négy parcellába, és minden nap meg kell őket locsolni, pár nap elteltével pedig be kell takarítani a termést.
Ez nem csak a receptekhez használható fel, de egy helyi üzenőtáblán át minden nap kereskedni is lehet velük, amennyiben arra igény mutatkozik, ezért cserébe pedig elsősorban nem pénz jár, hanem valami más - lehet az egy másik fajta növény, egy bogár, vagy egy olyan alapanyag (javarészt valamilyen fém), ami aztán a Szénvárosban hasznosítható. Bizonyos ételalapanyagok, mint a tojás, a méz, vagy a csirkehús csak így, vagy a helyi standnál való vásárlással szerezhető be, leapasztva azt a zsebpénzt, amit Shin chan a küldetések teljesítéséért, a helyi állat- és növényvilágról enciklopédiát készítő szakértőnél leadott szentjánosbogarak után jár. A pénzhajkurászás egy soha véget nem érő ciklus, ami lassan indul ugyan be, egy ponton pedig a pénztárca mérete jelent akadályt, de idővel inkább a rendelkezésre álló tőke hiánya fog bosszúságot okozni
Emiatt szó szerint minden egyes nap újra és újra - akár többször is - végig kell járni Akita és a Szénváros utcáit, szó szerint minden mozdítható dolgot felkapva. Minden képernyőn maximum 1-2, csillogással jelzett, véletlenszerűen lehelyezett tárgy spawnolódik, és mivel bizonyos dolgok csak egy-két helyen tűnnek fel, ezért nem szokatlan akár félórát is elszórakozni a képernyőről való ki-be csikicsukizással, míg ott nem terem a várva várt dolog, legyen az alapanyag, vagy valamilyen bogár, esetleg hal. Merthogy horgászni is rengeteget kell az ehhez kapcsolódó küldetések és receptek miatt, na meg azért is, mert mindezt - a bogarakat, a halakat, a növényeket, a zöldségeket - egy enciklopédiába lehet rendezni, és a missziókon felül az előrehaladást elsősorban ennek teljesítése ösztönzi.
Ráadásul az idő most egyáltalán nem sürget, a vakáció nincs egy pontos időintervallumhoz kötve, és még az sincs vezetve, hogy épp milyen nap van, így ha sikerül kialakítani egy napi rutint - ébredés után meglocsolni vagy betakarítani a növényeket, ellenőrizni a piacot, aztán elindulni vadászni, vagy missziókat csinálni naplementéig, míg vissza nem terelnek a házba - akkor az ha nem is a végtelenségig, de a történet befejezéséig kihúzható.
A történetig, amely sajnos nem nagyon tud mit kezdeni Szénváros titokzatosságával, vagy Akita felhőtlen idilljével. Mert hosszú órák után ugyan ráterel egy konfliktusra, de az amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan is lezárul - feltéve, ha sikerül nagyobb frusztráció nélkül eljutni oda. Egyrészt előrelátással, a folyamatos gyűjtögetés jelentősen le tudja tompítani az idővel bántó mennyiségű, kényszerített fetch questek élét, másrészt egy nagy adag szerencsével. A horgászaton, növénytermesztésen, rovargyűjtésen, a csencselésen kívül egy fő elem igyekszik feldobni a loop repetícióját: a kezdetben opcionális, aztán a végére sajnos kényszerített bányakocsi versenyek. Ezek rövid, jobbára 2-4 perces futamok, ahol általában két, egymással párhuzamos sínpáron kell a lehető legtöbb pontot összegyűjteni drágakövek felszedésével. A dolgot nem csak az opponens nehezíti, de maga a pálya is: az éles kanyarok előtt muszáj lelassítani, és jó időben gázt adni, a nagyobb szakadékok előtt nem állt beélesíteni a rakétát, és az se utolsó, ha menet közben sikerül aktívan is odacsapni az aktuális riválisnak.
És bár a versenyzés sokáig kifejezetten szórakoztató tud lenni, például a kisebb fejlődési rendszernek hála, amely az új kocsik mellett azokra rakható új komponenseket (fegyvert, pajzsot, fékezőt) is kínál, de bizonyos pontokon nagy akadályt tud jelenteni egy-egy ilyen, meglehetősen költséges upgrade hiánya. De még ez se mindig segít, ugyanis még ha sikerül is pontosan ugyanolyan fogatba ülni, mint az opponens, akkor se garantálja semmi, hogy a két kocsi ugyanúgy fog viselkedni. Szinte érthetetlen, hogy mi dönt azok tempójáról, az egyenesben elérhető sebességükről, ha egy power up se aktív, így sokszor már a rajtkor lehet látni, ha a futam nyerhetetlen, ahogy egyetlen hibát behozni is szinte lehetetlen. Ez a frusztráció elsősorban csak a versenyrész kimaxolásakor jelentkezik, akkor viszont hatványozottan - és mivel az enciklopédia kitöltése valamennyire organikus, ahogy a mellék- és főküldetések is adják magukat, így ezen rész hajkurászása már-már szinte kötelező a változatosság illúziójának fenntartása érdekében.
A látvány terén szerencsére ilyen trükkökre nincs szükség, a Shiro and the Coal Town az elődjéhez hasonlóan álomszép tud lenni az impresszionista festményeket idéző, aprólékosan kidolgozott háttereivel, az egyedi szereplőivel, a mámorító hangulatával. Szénvárosról ugyanez - már csak a témája miatt is - viszont már nem mondható el, annak minősége jelentősen elmarad Akitától, amiért elsősorban karakterével és érdekes figuráival kárpótol, még ha maradéktalanul nem is sikerül neki. És ez alapvetően a Shiro and the Coal Townról is elmondható: nem tud ugyan felnőni felmenőjéhez, és vakációs játéknak se állja meg a helyét, de van annyira szórakoztató, mint egy jobban sikerült Shin chan epizód - csak ebbe némi interakció, és egy jelentősebb játékidő is szorult.
A Shin chan: Shiro and the Coal Town 2024. október 24-én jelenik meg PC-re és Nintendo Switchre. A teszt a PC-s verzió alapján készült. A kódot a játék kiadója (Neos Corporation) és PR ügynökségük (JF Games PR) biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.