Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid teszt

Ami a németben "Sehnsucht", a portugál nyelvben "saudade", az az angolban "anemoia": vágyakozás valami olyasmi iránt, amit soha sem éltünk át. Az, hogy ez milyen témában és milyen formában manifesztálódik, már embere válogatja, az viszont biztos, hogy nem feltétlen kell japánofilnak lenni ahhoz, hogy az ember örömmel merüljön el egy képzelt japán gyerekkor határtalannak érződő szabadságában, ahol nem nyom agyon a mindennapi stressz, nem kell a felnőtt élet problémáival küzdeni, és ha csak pár órára is, de el lehet merülni egy szinte felhőtlenül boldog, gondtalan világban. Erre pedig az elmúlt két évtizedben több alkalommal is volt már lehetőség, elsősorban egy alkotónak és egy stúdiónak hála, hiszen a 2000-ben startolt Boku no Natsuyasumi-franchise és a mögötte álló kreátor, Kaz Ayaba és stúdiója, a Millennium Kitchen azóta is szinte csak ezzel a műfajjal foglalkozik, az alapötletet hol továbbgondolva, hol egy másik világ keretei közé szorítva be. És ugyan ennek csak egy töredéke jutott el nyugatra hivatalosan is, a 2022-es Shin-chan: Me and the Professor on Summer Vacation után az idei, angolul szinte azonnal érkező Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid lehet az, amellyel a formula hivatalosan és véglegesen megvetheti a lábát hazáján kívül is.

A Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid ugyanis pontosan azt kínálja, mint amit felmenői is tettek az elmúlt 24 évben: felhőtlen vakációzást egy álmos japán kisvárosban, egy gyerek főszereplővel. Igaz, a formula most nem teljesen ugyanaz, mint szokott - kezdésnek például a helyszín miatt, amely most minden eddiginél nagyobb, hiszen egy - bizonyos mértékben - szabadon bejárható, nagy, nyílt világ, melynek középpontjában Yomogi városkája áll. A nagyra nőtt falu leírásának jobban megfelelő települést hegyek és az óceán veszi körül, nyugalmát pedig az ide megérkező vándorcirkusz zavarja meg, amely a hónap közepétől igyekszik szórakoztatni az ide sereglő nagyérdeműt, amely nem csak Yomogi maroknyi lakosát jelenti, de az annak tőszomszédságában, az egyik kisebb hegy túloldalon található másik városka lakóit is. Nem névtelen és arctalan figurákról van szó, a Natsu-Monban mindegyiküket meg kell ismerni, egy jelentős részükkel pedig szoros kapcsolatba lépni - a bizonyos időközönként zenészként is operáló idős kávézó tulajdonost, a saját szülei által a világkörüli út tervéből kihagyott, koratini könyvesbolti menedzsert, a helyi vegyesbolt tulajdonosát, a szundikálást művészi szintre fejlesztő kisboltost, a malacok iránt hatalmas rajongást érző szentély gondnokot, a híreket hajkurászó és a botrányokat generáló újságírót, vagy a három kisiskolást, akik egy magánnyomozó irodát vezetve oldanak meg olyan rejtélyeket, minthogy miért sötétedett be a szentélyhez vezető út. És bár ezek egyike sem mély előtörténettel rendelkező, gazdagon díszített szereplő, de kiválóan betöltik a rájuk húzott archetípusát, hozzájárulva az idilli japán képéhez.

Igaz, ebben a legnagyobb szerepe elsősorban nem is nekik, hanem magának a tájnak van, amely a műfajtól szokatlanul nagy szabadsággal vár, hiszen ezúttal nem csak pár képernyőre szorítkozó mikrovilág vár, hanem egy a stílusban kifejezetten páratlan, nagy, szabadon bejárható nyílt terület, ahol elsősorban a természeti akadályok - például a hegyek, a sziklafalak - gátolják a továbbjutást, valamint a Natsu-Mon fiatal főszereplőjének, a negyedikes Satorunak fizikai adottságai. A térkép szíve és lelke természetesen maga Yomogi, amely egy pár utcácskából álló, egy kis patak által kettészelt idilli település, ahol egy kávézó, egy könyvesbolt, egy pár pavilonból álló piac, egy kocsma, egy szentély, és az annak tövében meghúzódó fogadó gondoskodik a helyiekről és az odalátogatókról.

A tengerpartját nyaldosó óceán egy titokzatos gyárnak és egy attól egy nagy kőhajításnyira található világítótoronynak is otthont ad, ez azonban csak a bejárható terület egy kifejezetten kicsi szelete. Yomogi határán túl nem csak testvérvárosa található, de egy fosszíliákra és bogarakra szakosodott múzeum, egy hatalmas hegyorom, egy elhagyatott bánya, méhészet, kukoricaföld, és sok egyéb látnivaló is, melyeket újra és újra be kell járni, opcionálisan és kötelezően egyaránt.

A Natsu-Mon ugyanis hatalmas hangsúlyt fektet a szabadságra, és ez minden elemét átjárja: alapvetően mindenki úgy töltheti el az idejét, ahogy akarja, és csak egy fő keret közé van szorítva: a kíméletlenül fogyó idő a legnagyobb ellenség. Egyrészt, mert a nyári vakációra csak augusztusra korlátozódik, így kicsivel több mint 31 nap áll rendelkezésre az életre szóló élmények megszerzéséhez. Másrészt a nap alapvetően 7-től este 10-ig tart, amit 5 órakor egy kötelező vacsoraszünet tör meg. Az egyes napszakok, az aktuális idő meghatározza, hogy a helyiek épp hol tartózkodnak és mit csinálnak. Nappal szó szerint oda lehet menni, ahová az ember akar, este viszont csak Yomogi határain belül lehet felfedezni. És van is mit. A Natsu-Mon elsősorban a gyűjtögetésről szól, ami egyfajta mini enciklopédia feltöltését jelenti. Közel kétszáz rovar, két tucat halfajta szedhető össze, és ezek csak az élőlények. Emellett minden minden nagyobb, nevesített terület - például egy roskadozó sziklafarm, vagy egy hatalmas kastélynak helyt adó domb - fosszíliákat is rejt, melyek összes darabját összeszedve gazdagítható a múzeum kínálata, és szerezhető rendkívül értékes matrica, amely tulajdonképpen a staminának felel meg.

Ez nem csupán a futás maximális idejét határozza meg (sajnos se bicikli, se más hasonszőrű jármű nem érhető el, muszáj mindenhová gyalogolni) de a mászás magasságát is. Megmászni pedig kis túlzással tényleg bármit meg lehet, a házaktól kezdve a toronyépületeken át egészen a térképet behálózó kisebb-nagyobb hegyek csúcsáig. Nem csak a táj megismerésében segít, de például a nevesített magaslatok meghódítása örök élménnyel és egy újabb teljesített “feladattal” gazdagít - a kisebb feladatok a játékélményt szolgálják, a nagyobbak pedig a stamina növelését, amely további magaslatokat, további megmászható építményeket, helyszíneket nyit meg, egy ha nem is örökös, de teljesen addiktív loopot generálva.

Ráadásul az eközben talált tárgyak egy jelentős része - mint a műanyag flakonok, az üvegek, vagy a kibányászott gyémántok - pénzzel is jutalmaznak. Kezdetben ez egy kiemelten fontos felszerelésre, egy makkot lőszerként használó fegyverre és más játékokra, valamint a gyorsutazást biztosító busz használatához szükséges jegyekre fordítható, a hónap közepétől azonban egy komplett gazdasági motort kell folyamatosan etetni pénzzel. Ekkor veszi kezdetét ugyanis a minden estét meghatározó cirkuszi előadás, melynek rendezői feladatát Satoru kapja meg, és nem csak azt kell eldöntened, aznap milyen attrakciók legyenek a porondok, de a siker növelése érdekében muszáj új felszerelésekre, ruhákra is beruházni, estéről estére, szintről szintre tolva remélhetőleg pozitív irányba a cirkusz megítélését és sikerét.

A kezdetben szűkös, alig pár száz yenes zsebpénzből így idővel szó szerint több mint százezres pénztartalék építhető, amely ugyan drasztikusan szembemegy a műfaj és a játék addigi hangvételével és központi loopjával, de a folyamatos pénzszerzési lehetőségek kiaknázása, a pozitív mérleg fenntartása a maga illúzióromboló alapkoncepciója ellenére remek motivációt biztosít.

És erre szükség is van, a Natsu-Mon a műfajtól eltérően ugyanis nem egy alig pár órás, egy aprócska területre korlátozott pár délutános emlékfutam, hanem egy masszív, több tízórás játékidővel rendelkező, egészen csodálatos, a nyílt világ intézményét annak központi elemeire visszafejtő akció-kaland, ahol egy megkapó, minden ízében szerethető mikrouniverzum vár, amely unos-untalan elkápráztat. Sajnos ezt nem a látványvilágával teszi, a minimum másfél-két konzolgenerációval lemaradt technikai színvonala semmiképp sem emeli platformjainak legszebbjei közé, különösen nem elsődleges otthonán, a Switchen, ahol pár másodpercre se tudja fenntartani a stabil képfrissítés illúzióját, és kellemetlen, folyamatos, de megszokható szaggatással küszködi ki színpompázatos világának messzemenően emlékezetes helyszíneit. Mert ugyan túlságosan is sok benne a céltalan bolyongás és üresjárat, a szépséget csak hírből ismeri, de egy olyan egyedi élményt kínál, amely nem csak műfajának új etalonjává emeli, de a 2024-es év egyik legnyugodtabb és egyik legkihagyhatatlanabb játékává is.

Ha felkeltette az érdeklődésed a játék, olvasd el a kezdéshez összeállított tippgyűjteményünket is!

A Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid angol nyelvű változata 2024. augusztus 6-án jelent meg PC-re és Nintendo Switchre. Mi a Nintendo Switches változatot teszteltük. A játékot annak kiadója, a Spike Chunsoft biztosította - köszönjük!

Kapcsolódó cikk

• Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid - Tippek a kezdéshez