Prince of Persia: The Two Thrones Prince of Persia 3 - PC

A közel-kelet legpechesebb trónörököse miután megélte kamaszkori csetléseit-botlásait a Sands of Time-ban és sokat látott hadvezérként legyűrte az agancsos bestiát a Warrior Within-ben, visszatér Babylonba, hogy eltöltsön néhány Wellness napot plátói szerelmével, a csábos Kaileená-val.

De ahelyett, hogy a virágzó birodalom rózsaszirmot dobáló polgárai fogadnák hajója érkezését, kap egy szép égi áldást a nyakába, azaz kéretlen tüzes nyílvesszőket ismereten, karvalyorrú íjászok jóvoltából, melynek köszönhetően a méltóságos ladik megfeneklik és a herceg ismét csak nyakig van a slamasztikában. A Ubisoft Montreal csapatát már éppen elégszer istenítettük ahhoz, hogy tudjuk, ismételten perfekt produktumot tett le az asztalra, a konzolos sorstársak már mesélhetnének eleget az intenzíven átjátszott éjszakákról, de erről a hívogató élményről a PC tulajoknak sem kell lemondaniuk, immáron három éve, amikor az utolsó negyedévi játékdömping talán legkiemelkedőbb darabjai évről-évre a Prince of Persia epizódjai. A trilógia záróakkordja sokáig Kindred Blades munkacímen futott, majd a nyár elején nyerte el végleges formáját a The Two Thrones néven. Azt talán maga, a sorozat szellemi atyja, Jordan Mechner sem gondolta volna, hogy kezdetben a fivéréről megmintázott Prince, bő tíz évvel az első kalandja után márkanévvé válik, egy olyan üzleti befektetéssé, amely sokkal több üres - csak a kiadó bankszámláját növelő - mókusvakításnál, ezúttal már tisztelt játékos is jól jár és azt kap a pénzéért amit megérdemel, egy látványos platformelemekkel megspékelt, keleti hangulatot sugárzó akciógammát, se többet se kevesebbet.
   

Megmondom az őszintét, sokakkal ellentétben engem jobban megfogott hangulatával az Ezeregyéjszakai meséit idéző Sands of Time, mint a komor hangulatot árasztó Warrior Within, éppen ezért vártam epekedve a feeling terén átmenetet képező új fejezetet. Sokakat bizonyára nem hagyott nyugodni a WW outrója, most 12 hónap után mindenre fény derül, régi ismerősök visszatérnek, hogy segítsék illetve kárhozatba taszítják derék szívtiprónkat, sztori tekintetében most sincs semmi szégyenkeznivaló, aminek ismertetésétől most megkímélnétek Titeket, mivel több csatornából felesleges folynia ugyanannak a lének – megtette ezt már Ingzseb kollega, térjünk inkább rá a PC-s változat sajátosságaira és néhány olyan dologra, amelyről eddig nem volt szó. Az első benyomások mindig fontosak, éppen ezért húztam a szám néhány apróságtól már a bevezető animáció csipázásakor. Először is,  Kaileena arcát miért kellett megváltoztatni, másrészt láthatóan veszthetett, nem is keveset a mellbőségéből, valamint nem az isteni olasz Monica Bellucci szinkronhangján csendül fel a szépség. Elhanyagolható dolgok, de ha már a történetek egymásba kapcsolódnak, illendő lett volna megkülönböztetett figyelemmel kezelni az Idő Császárnőjét, ha már úgy maradt meg az emlékezetekben. Ugorjunk! Prince (tényleg, keresztnevet nem a kap a fiú?). Talán a hosszúra nyúlt hajóút, valamit a sorozatos hideg élelem nyújtotta koplalás (esetleg forró szeretkezésekkel eltöltött időszak) viselhette meg hősünket annyira, hogy jópár centit veszített a bicepszéből, de sebaj lesz bőven ideje visszaszedni a reá váró szépszámú akrobatikus mutatványok közepette.


Amíg ismételten markunkban nem tudhatjuk az idő tőrét, addig a lendület nem igazán indul be, hiszen a veteránoknak a szájbarágós tutorial résztől kicsit alábbvesz a lelkesedés, sőt a gonoszabbik énem még hozzáteszi, hogy itt a pályaszerkesztés sem kiemelkedő, főleg az objektumok (hordók, cserepek) és a túlságosan egyértelmű platformelemek közrejátszásával. Mondom ezt én inkább azért, mivel vitathatatlanul türelmetlen alkat vagyok és egészen biztosan a legtöbbeteknek ez fel sem fog tűnni. Aztán amikor összefutunk a Vezírrel, mintha egy csapásra megváltozna minden, a történet és a ránk váró nehézségek sodrása meg sem áll egészen a végéig. Bizonyára sokat agyaltak a készítők, amikor az első terveket dobták össze a fejlesztés hajnalán, hogy mégis milyen elemekkel kéne feldobni az addig is nagyszerű játékmenetet, mígnem megszületett a döntés, csináljunk egy sötét ént. Dark Prince-szel való kavarás leírhatatlanul hangulatos, de valahogyan az az érzésem támadt, hogy a Montreal-os srácok inkább a most divatos trendeknek engedelmeskedtek a „sötét oldal" bevezetésével, csak sajnos vajmi kevés beleszólásunk van hercegünk jellemének leépülésében, hiszen csak akkor irányíthatjuk seprűhajú barátunkat amikor a készítők ezt jónak látják, azaz a sztori bizonyos pontjain. Számomra előnyösebb lett volna döntéseinkhez, cselekedeteinkhez fűzni az átalakulás bekövetkezését pl. adott számú ellenfél likvidálása után vagy minél kegyetlenebb kivégzések jutalmaként aktiválhatjuk, ahogy azt a The Sufferingben láthattuk. A további újdonságok sora a Speed Kill-el vagy a lovasfogatozással mind-mind a helyükön vannak, egyértelműen bevonulnak az év felejthetetlen pillanatai közé. Maga a harcrendszer további csiszolásra nemigen szorult, az új kunsztok, fegyverek – köztük a Dark Prince húsbavágó láncával – határozottan jót tettek a játéknak, noha nélkülük se érhetné szó a ház elejét. A jónéhány helyen szivatós platformrészek leküzdését szolgáló új mozdulatok, mint pl. falon futást, mászást könnyebbé tevő „tőrt a falba, majd később továbblendülök" mellett a két fal közé simulást és lecsúszást elsősorban a magasságok leküzdése miatt fogjuk igénybe venni. A játékmenet szerves részét képezik az alkalmanként előforduló, a Speed Kill-t megelőző lopakodós jelenetek, amelyek korántsem követelnek akkora taktikai felkészültséget, mint a külön erre specializálódó programok, de elmondhatjuk róla, hogy a cucc ebben sem szenved csorbát.


Az odáig rendben van, hogy az ilyen stílusú stuffok gamepadet követelnek meg, dehogy erre a telepítéskor is felhívják a figyelmet, továbbá a képernyőn olvasható, okító tippek is elég gyakran hivatkoznak a kontrollerekre jellemző stick, analóg karokra, azt már végképp nem néztem jó szemmel. Pláne azért, mivel billentyűzet + egér kombinációval is majdhogynem tökéletesen irányítható, csak  a durvább kombók előcsalásakor pepecselünk kicsit a megfelelő billentyű elővadászásán. Arra figyeljünk oda, hogy alapból invert egér van beállítva, így ejtsük meg mielőbb a testreszabást. A konverzió következő – talán legfontosabb – sarkalatos pontja a grafika milyensége. Nem akarok elkeseríteni senkit, de a WW óta igen csekély változáson átment motor akármennyire is szerették volna a készítők, egyáltalán nem lett időtálló. Már tavaly sem volt tökéletes, pláne most amikor különféle directx 9-es csodákon mulatjuk az időnket. A T2T látványvilága technikai szempontból elmaradott PC-n, az már mást tészta, hogy konzolokon ez teljességgel megfelelő, noha ott még ennél is spártaibb kinézettel kell beérniük. Nem győzöm hangsúlyozni a tesztjeimben, hogy számomra a játék belső tartalma elsődleges és csak utána jöhet számításba külcsín. Nos ezúttal is látvány művésziessége, stílusossága értékelhető leginkább, nem pedig a beépített fícsörök és előbbi oldalról nézve csak elismeréssel tartozom a készítőknek. A modellek poligonszegények, mozgásuk kicsit darabos, de még tűrhetőség határán belül maradva. Ellenfeleink MI-je nem mutat semmi kiemelkedőt, nehezebb nehézségi fokozatokon mégis elegendő kihívást szolgáltatnak, pláne a furfangosabb módon elintézhető ormótlan boss-ok. Utóbbiak legyőzéséhez nem elegendő a megfelelő időzítéssel véghezvitt vágás – védekezés kombináció, hanem sokszor kell kihasználni a terep adottságait, valamint a Speed Kill-t. Füleink kényeztetését ezúttal sem kell nélkülöznünk, az Ubisoft Montreal nagyon érti a dolgát, legyen szó dallamos muzsikáról, vagy kellően hatásos szinkronhangokról.


Az összkép hízelgő. Nagyon úgy tűnik, hogy minden a helyén van, igazából csak a részletekben fedezhető fel némi turpisság. Kósza grafikai bugjaimmal (nagyritkán egy pillanatra fehérré változó textúrák, eltűnő karakterek) inkább megvárom a következő VGA drivert, hátha az orvosolja a hibát, a hébe-hóba megröccenő sebességről meg nem veszek tudomást. Kihagyott ziccernek veszem, hogy hiába virít a dobozon a 16+ jel, amikor kicsit visszavették a témát polgárpukkasztás terén, a csonkolásról lemondhatnunk és kevesebb vér fog csörgedezni. A T2T beszerzésével mindenki befektet egy önfeledt szórakozást nyújtó programba, melynek kisebb hibái és nehézségéből adódó hajtépések miatt sem kívánjuk a pokolba (legfeljebb egyszer-kétszer), méltó zárása a háromfejezetes történetnek Remélem nem kell sokáig böjtölnünk a következő eljövetel első infójáig. A téli szünetben azért álljatok fel néha mellőle.