A fejlesztők által megalkotott sötétebb tónusú környezet ugyanis nem is állhatott volna távolabb a témában már megszokott, leginkább gyerekeknek szánt színkavalkádtól, aminek felfedezése azért különösen nyomasztó, mert mindez a pusztítás kizárólag címbéli hősünk szerencsétlenkedésének volt köszönhető. Ráadásul Mickey egérrel szemben táplált ellenszenvünk csak tovább növekedett azáltal, hogy dolga végeztével cserben hagyja az általa tönkretett varázslatos világ lakóit, akiknek végül csakis azért segít, mert a miatta létrejött szörnyeteg őt is beszippantja ebbe a kietlen purgatóriumba. Innen szép nyerni, gondolhatnánk és ez, ha nem is könnyen, de végül sikerül, hiszen miközben Csupasz Pisztoly szerűen minden felrobban körülöttünk a saját hozzá nem értésünk miatt, mi egy utolsó mozdulattal még el tudjuk csenni azt a varázslatos ecsetet, amivel vissza tudjuk fordítani a kétbalkezes kotnyeleskedésünk okozta felfordulást.
Szerencsére tehát miután letudtuk a kissé letargikusra sikerült bevezetőt, az ecsettel a kézben már jóval derűlátóbbak lehetünk, hiszen amennyiben ügyesen kevergetjük a színeket, akkor apránként ugyan, de ismét élénkebbé varázsolhatjuk az itt lakók szürke hétköznapjait. Természetesen ez a játékelem volt az eredeti platformer legnagyobb aduásza, mivel azonban senki sem született Bob Rossnak, ezért a pingálás metódusa eléggé le lett egyszerűsítve. Tulajdonképpen az egész kimerült annyiban, hogy megadott tárgyakat festhettünk bele a világunkba, illetve hígítóval kitörölhettük azokat, ezáltal juttatva tovább Mickey egeret a lineáris pályaszakaszokon. Az elsőre érdekesnek tűnő, de nagyon hamar monotonná váló koncepciót a Wiimote kontroller használata dobhatta volna fel valamicskét, viszont a fejlesztők ennek bekalibrálásában nem jeleskedtek igazán, ami a kamerakezelésen érződött a leginkább. Sokszor valódi kínszenvedés volt egy-egy ecsetvonás papírra vetése, főleg, ha mindeközben éppen ellenfelek tömege próbálta kiverni belőlünk a maradék tintát.
És ezzel el is érkeztünk a Disney Epic Mickey: Rebrushed egyik legfajsúlyosabb változtatásához, az irányításhoz, ami gond nélkül vetette le magáról a Nintendo Wii által ráerőltetett limitációkat. Az osztrák Purple Lamp Studios csapata ugyanis majdhogynem tökéletesen ültette át billentyűzetre és egérre, illetve kontrollerre az egész festőszakkört, ráadásul úgy, hogy közben számtalan új funkciót is belecsempészett a korábbi felhozatalba, mint például a sprintelés, vagy épp a vetődés. Sajnos azonban mindez azt is magával vonzotta, hogy a kihívásban amúgy sem jeleskedő eredeti játékhoz képest a felújítás még könnyebbé vált. Nem azt mondom, hogy hiányzott a nehézkes célzás, valamint a körülményes kamerakezelés, de ezek hiányában a felmerülő összecsapások, platformer szegmensek és kisebb fejtörők leküzdése semmilyen erőfeszítést sem igényel, emiatt pedig az Epic Mickeyben ugyancsak idővel elkerülhetetlenül beköszöntő repetitív érzés itt még hamarabb fog kopogtatni a varázstükrünkön.
Azon a varázstükrön, ami amúgy elképesztően jól néz ki, de ez nem is meglepő, hiszen a fejlesztők a Nintendo Wiin épphogy csak elkaristoló motort nemes egyszerűséggel lecserélték az Unreal Engine 4-re. Nyilván az ötödik verzió életciklusában ez elsőre talán furcsának tűnhet, de mivel a játék látványvilága meseszerű, ezért ezt egyszer sem éreztem valódi hátránynak. Legyen szó akár a 3D-ben pompázó nagyobb kiterjedésű helyszínekről, esetleg a 2D-s, gyakran egy-egy régebbi mesét felidéző szűkösebb platformer szakaszokról a tálalás mindkettő esetében kifogástalan, ráadásul mindezt úgy sikerült elérni, hogy az eredeti játékra jellemző elképesztően egyedi dizájn változatlan formában sugárzik a képernyőnkről. Nagy kár, hogy ugyanez a felfogás köszön vissza a hangszekción is, mert emiatt hiába kapunk feljavított dallamokat és hangeffekteket, a szinkron továbbra is csak a történetet narráló varázsló kiváltsága, ami így, 2024 vége felé már igencsak megmosolyogtató.
Bár az eredeti játék nem rendelkezett kooperatív lehetőséggel, mivel a 2012-ben megjelent folytatás, a Disney Epic Mickey 2: The Power Of 2 már igen (PC-n egyébként valamiért kimaradt ez a funkció), ezért titkon reménykedtem benne, hogy hátha ide is beépítenek valami többjátékos opciót, de sajnos csalódnom kellett. Persze értem én, hogy egy remaster kiadástól nem lehet ilyen fajsúlyos változtatásokat várni, de emiatt sokkal nehezebb volt itthon megmagyarázni a fiamnak, miért is látunk egyetlen karaktert a képernyőn, holott mindkettőnk kezében lapult egy-egy kontroller.
A Disney Epic Mickey: Rebrushed viszont még ezekkel együtt is egy teljesen korrekt remaster kiadás lett, ami szerencsére pontosan ott nyúlt bele az eredeti játékba, ahol igazán szükség volt rá. Ennek hála az irányítás mind billentyűzettel és egérrel, mind kontrollerrel egész egyszerűen tökéletes, a megvalósítás pedig úgy tudott szinteket lépni, hogy mindeközben megtartotta a Warren Spector által megálmodott egyedi látványvilágot. Sajnos a hamar monotonitásba fulladó játékmenet szintúgy itt maradt a régiből, ami könnyedén elrettentheti a vásárlással kacérkodókat. Bár jobban belegondolva ezen a téren sokkal „jobb” munkát végzett a kiadásért felelős THQ Nordic csapata, akik a jogok megszerzését követően egyáltalán nem voltak szívbajosak, amikor a majdnem 14 éves egykori Nintendo Wii-exkluzív játék remaster kiadásának adatlapjára felvésték a 60 eurós árcédulát. Ez még a többféle befejezés és döntési helyzet ellenére is pofátlanul soknak érződik, viszont ennek a feléért már bőven megérhet egy tintapatront azoknak, akik szívesen festegetnének egy kicsit ebben a búskomor Disneylandben.
A Disney Epic Mickey: Rebrushed szeptember 24-én jelent meg PlayStationre, Xboxra, Nintendora és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.