Az emberiséget magára hagyta a védelmező felsőbb hatalom, a sötét mélységből pedig vég nélkül áramlanak a rémségek, egy dicső kor egykori lovagja lett a „szerencsés” kiválasztott, övé lehet a megtiszteltetés, hogy megváltsa a vélt és valós bűnöket. A szent cél érdekében a megszentségtelenített testet egy páncélba helyezték, majd állig felfegyverezve útjára engedték egyetlen céllal: Gyilkoljon! Persze az erőszak elszenvedői nem éppen ártatlanok, a kereszteshadjáratba oltott vérfürdő az utolsó mentsvár, a vérengző bestiák hullakupacai végén pedig az utolsó angyal várja a kíméletlen mártírt.
Az utóbbi években nem mondhatnám, hogy el voltunk eresztve konzolokon bullet hell és twin stick shooterek terén, PC-n viszont akadnak érdekesebb alkotások, de azok többnyire valamilyen csavarral és más rendszerrel jelentek meg. A Halls of Torment például mintha a Diablo 1-et szipkázta volna be, majd tolta volna tele mindenféle szteroiddal és mutagénnel, a Vampire Survivors-be pedig a képességek és fegyverek segítségével a menetek végére szinte istenként annihiláljuk szerencsétlen ellenfeleinket. A Kill Knight leginkább a gyors reflexeket, a pontos időzítést és a rendszer alapos ismeretét követeli meg a játékosoktól, amihez a jó helyzetfelismerés és a memorizálás is elkell majd.
A menü kellően letisztult és egyértelmű – ahogyan maga a játék is –, itt garantáltan semmi nem lesz túlbonyolítva, a tutorial pedig szépen és villámgyorsan okosít ki minket a gyorstalpalóval, utána már tényleg csak a szórakozás marad. Az első bugyorba érkezve lehet ismerkedni élesben is az irányítással, a nehézség itt még nem fog kiütközni, két alapellenfél lesz túlnyomó többségben, de elvétve ránk eresztenek szívósabb dögöket is. Az izmosabb pokollakóktól se kell félni, a rendszer felépítésének köszönhetően maximum 2 nehéztüzérségi lövedékkel szinte bármit meg lehet semmisíteni, de a heavy töltények visszaszerzése vagy a HP töltők elővarázslása negatív mértékben befolyásolják az összpontszámokat.
Persze itt is akadnak megszerezhető dolgok, a menetek közben teljesített kihívásokkal megnyithatók további lőfegyverek, kardok és páncélok, viszont ezek nem feltétlenül erősebbek az előzőeknél, sok esetben inkább más játékstílushoz és helyzethez alkalmazhatóak. Az ügyességtől függően elkölthető valutával is jutalmaznak minket, így akik túl nehéznek találják a konvencionális „fejlődési” rendszert, azok egyre borsosabb árcédulával megválthatják őket, viszont ezeket nem adja túl bőkezűen a progi, így érdemes alaposan meggondolni mit vásárol, és mit szerez meg az ember.
A dilemma tehát adott, ha a túlélés a cél, akkor bátran lehet eregetni a teljes fegyverarzenált, gyorsabban tölthető a szuper csík és a heavy töltényeket is mindig maxon tarthatjuk, ha viszont a ranglisták teteje a szívünk vágya, akkor az alap lövést és a tökéletes időben történő újratöltést kell majd mesteri szinten kivitelezni. A vérgolyócskák konstans szedegetése ugyanis a sebességet és a tűzerőt is tuningolja, a folytonos öléssel szerzett kombó pedig a szorzót tartja kívánatos szinteken, de ember legyen a talpán aki a későbbi pályákon vagy a nehezebb fokozatokon tényleg csak az alapokra szorítkozik.
Vizuálisan a játék nem tud a Housemarque csilivili (Super Stardust, Matterfall, Resogun, Next Machina, Returnal) szuper grafikájával versenyezni, de nem is szeretne, a sötét és nyomasztó atmoszférához tökéletesen illik amit kapunk, egy igazi ízig vérig adrenalinnal túlfűtött akciót dobott össze a PlaySide csapata. Negatívumként talán csak a brutális nehézség és a hossz róható fel, ezek lesznek azok a fő tényezők, amik az újrajátszhatóságot az átlag játékosoknál próbára tehetik, az 5 pálya abszolválása már normál nehézségi fokon is embert próbáló feladat, nem beszélve a sztori végén feloldott maximumra csavart, húzóra letolható módról.
A soundtrack erősen darálós muzsikái remekül passzolnak a pörgős gyilokhoz, a játék minden aspektusa tökéletesen harmonizál, látszik, hogy nagy gonddal rakták össze a srácok. A hullámokban érkező démonok szinte kivétel nélkül rovarok mintájára készültek, mindegyiknek megvan a maga gyengepontja, de ha nem kapjuk el jól a ritmust, pillanatok alatt darabokra szednek. A dash itt is úgy működik mint a hasonló produktumokban, életmentő sebezhetetlenséget biztosít a helyváltoztató suhanás idejére, a különböző felszerelések pedig a töltet számát, tulajdonságát és visszatöltődési idejét is meghatározzák. Az egyik legtetszetősebb dolog számomra a bizonyos adag ellenfelenként átalakuló pálya volt, a padló és a falak mérete, formája és elhelyezkedése a szemünk láttára rendeződik át egy-egy csoport széttrancsírozása után, az ilyenkor előkerülő csapdák, lézerek és egyéb akadályok pedig tudnak kellemetlen helyzeteket teremteni.
A jövőben remélhetőleg érkezik majd update vagy DLC, egy végtelenített aréna vagy egyéb mód biztosan osztatlan sikert aratna, és mindenki tárt karokkal várná, ezek hiányában viszont csak az igazán kemény játékosok fognak több 10 óránál többet eltölteni a szörnyekkel teli mélységben. Aki szereti a műfajt annak kötelező darab, a nehézség szintje miatt viszont nem való mindenkinek, a sztori lényegében kimerül az intróban és az azt megelőző kezdőképernyő 2 bekezdésnyi szövegében, és a főellenség megsemmisítése után se várjuk nagy dolgokat. A Kill Knight egy igazi üde színfolt a mostani megjelenések közepette, remek kikapcsolódást biztosít az egyszerűségével, viszont a huzamosabb szessönökhöz nem árt majd bekészíteni egy flaska műkönnyet.
A Kill Knight 2024. október 2-án jelent meg PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, és Nintendo Switch konzolokra, valamint PC-re. A teszt a PlayStation 5-ös verzió alapján készült.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.