...hogy a játékidejük hosszabb, mint egy megszokott filmmé. Az utolsók közé tartozom, mikor valaki egy videójáték hosszával érvel, mert én is úgy gondolom, hogy egy művészeti alkotás - játék, film, regény - akkora kell, hogy legyen, amekkorára szüksége van a kiteljesedéshez. Mégis kérdés, hogy a műnek része-e a hossza, ha az embereknek már kialakult igényük van ezen a téren. Oda kell figyelnie az alkotónak arra, hogy mennyit ad, vagy csak arra, hogy milyent? A befogadó pénztárcája miatt kell erre figyelni, vagy azért, hogy a mennyiség ne zökkentse ki a befogadás folyamatát? Ha a vártnál kevesebb, akkor mindenképp lesz hiányérzet? Ha több, akkor mindenképp túlterheli a befogadót? Vagy ez is a befogadó embertől függ, és az alkotó teljesen szabad kezet kap? Akkor az egyes embernek készül a mű, és nem a - jó értelemben vett - tömegnek? Akkor mekkora az alkotás összekötő ereje? Én csak azt tudom, hogy a Valhalla Cats játéka, a Stars in the Trash minden eleme mellett a hosszával is hatást gyakorolt rám, és ez nagyon, nagyon váratlanul ért.
Az első dolog amit ezek után mindenképpen ki kell emelnem, az a játék grafikája. Nem csak, hogy interaktív filmet kaptunk, de egy valóságos, ma már talán retró hangulatú rajzfilmet. A látványtól hamar úgy érezzük, hogy megint a nappali szőnyegén ülünk, és kedvenc mesefilmünket nézzük VHS-ről.
Nagy, lendületes, könnyen értelmezhető animációkat kapunk, e mellé pedig sűrű, ingerben gazdag háttereket és erős színeket. Egyszerűen jó ránézni bármelyik képkockára, az igényes rajzok remekelnek, élmény felfedezni a világot az otthonából elszökött macskával.
Mert bizony ez a történet, a motivációnk: felfedezni a lusta szobák helyett a forgalmas várost. Mondjuk nem egy open-world térképet kapunk, hanem kétdimenziós, könnyed platformer pályákat. Ehhez illően a cselekmény is egy gyerekbarát kalandfilmbe illik. Mégis akadnak szép számmal esetek, mikor a mechanikákat kihasználva, vagy az elvárásainkat kijátszva valami többlet izgalmat csempésznek az eseményekbe. Mindezt egyetlen hangos szó nélkül teszik, így nyelvismerettől független lesz a kapott élmény. És ezt az élményt tényleg végig lehet játszani egy kisgyermek mellett, aki aztán együtt izgulhat a cicáért apa, anya, vagy a nagytesó oldalán. Arra azért tessék felkészülni, hogy ha ő is irányítani akarja a kandúrt, akkor párszor be kell majd segíteni.
Szerencsére nem azért mert rossz lenne a játékmechanika. Inkább csak azért, mert az elérhető platformok és a semleges háttér van, hogy összemosódik és nem lehet eldönteni, hogy hova is ugorhatunk és hova nem. Ezek elenyésző esetek, és a program igen csak megbocsátó, így frusztrációt egyáltalán nem fog okozni. Hogy is lehetne valaki mérges, mikor úton-útfélen interaktív apróságokba botlunk. Bár csak háromféle van - labda, takaró és egy másik élőlény -, mégis, a rendkívül aranyos animációkat és doromboló hangeffekteket kár lenne mellőzni. Ráadásként ezek gyakran nem a direkt útvonalunkban vannak, hanem egy kis ugrálással kell elérni őket, ezzel is kitolva az egy órás játékidőt.
Azt az egyetlen órát, amit a Stars in the Trash-sel töltünk. Azt az egy órát, ami mesefilmnek pont tökéletes, ami videójátéktól szokatlan. Játszottam már több rövid indie projekttel, egyik kedvencem alig 40 perc, de ott valamiért nem éreztem rövidenk ezt az időt. A Star in the Trash is megad mindent amit elvárunk tőle, ha úgy ülünk le, hogy megnézek egy mesét, de kevésnek tűnik akkor, ha játszani szeretnénk egy mesét. Hiányzik az, hogy fokozódjon a játékmenet, hogy új dolgokat vezessenek be. Amit a „tutorial” alatt megtanulunk az végig elég lesz, nem kell „fejlődnünk”. Meglehet, a kezdeti elvárás a kulcs: most nézni fogok egy mesét, nem játszani. De akkor miért is van a kezemben a kontroller...?
Igazából tényleg nehéz helyzetben vagyok, mert csak ajánlani tudom ezt a kedves kis kalandot. De fontos, hogy tudd, milyen elvárással ülj le elé. Az interaktív film és játék határán sokkal inkább a filmhez van közel, mint a játékhoz. Inkább Quantic Dream, mint TellTale. Inkább a szemnek, semmint a kéznek. Most, hogy ezt tudod, és még mindig érdekel, akkor bátran vágj neki. Vár a város izgalma!
A Stars in the Trash PC-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.