Képzeljünk el egy jövőképet, ahol a túlnépesedés és a nem fenntartható gazdasági növekedés következtében a bolygó erőforrásai kiapadnak, és a háborúkat a megmaradt természeti kincsek, javak és egyéb erőforrások megszerzéséért, megtartásáért vívják. Egy ilyen világban a nyersanyagok mindennél többet érnek, aki pedig nem tud a közjó érdekében cselekedni, gyakorlatilag élősködik csak a társadalmon. Ez pedig a lehető legnagyobb bűn egy ilyen világban. Nem is aprózzák el a hatóságok a büntetést: van, aki eleve bűnösnek születik, és minden csip-csup dologért masszív évekkel gyarapszik az egyébként is egy millió éves büntetése. Egyfajta kegy, hogy a bűnösök ledolgozhatják a büntetésüket, és hát milyen más módon, ha nem a háborúban való részvételükkel?
Ez a nagyon japán dísztópia fogad minket rögtön a játék elején, ahol egy bevetés során megsérülünk, és élet és halál között lebegve egy titokzatos idegen közli velünk, hogy meg kell találnunk egy lányt, hogy tényleges változást hozzunk a világba. Egy gyors és részletes karaktergenerálás után a ranglétra aljáról kell feltornáznunk magunkat az elit bűnösök közé. Feladatunk végtelenül egyszerű, ám meglepően sokrétű: le kell dolgoznunk a büntetésünket és el kell nyernünk a szabadságunkat, közben pedig meg kell találnunk a játék elején emlegetett lányt.
A Freedom Wars Remastered is beáll abba a sorba, amit többek között a Tales of Graces f Remastered is képvisel. Az általános grafikai minőségbeli javulás mellett csak kisebb, az alapvető játékélményhez csak érintőlegesen hozzájáruló újításokat tartalmaz, mint egy új nehézségi fokozat, valamint bekerültek az eredeti játék kozmetikai DLC-nek tartalmai is. Sem a történet, sem pedig a harcrendszer nem változott, így lényegében ez a játék még mindig ugyanaz, amiről anno zoenn is írt.
A túlzó és logikátlan jövőképen nem szabad gondolkodni, mert minél többet agyalunk rajta, annál jobban szétesik az egész. Az alapfelállás az egymillió éves büntetésekkel kellően megragadó volt akkor is és most is, azonban minél többet gondolkodunk rajta, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy itt valami nincs rendben, nem egyszerűen egy totalitárius rendszer krízismenedzsmentjének túlkapásáról van szó. Például: a Panoptikumban bűnösök és polgárok is vannak. Utóbbiak valamilyen formában hozzájárulnak a közjóhoz, értékesnek számítanak. De a maguk módján a bűnösök is erőforrásnak számítanak, ami meg ellentmond feláldozható mivoltuknak. A túlnépesedés miatt pedig már a puszta létezés is bűn. Adja magát a kérdés, hogy akkor a polgárok, akik egyébként annyira életképtelenek, hogy még fedezékbe sem képesek bújni, csak fehér inges szerencsétlenségként reszketnek a harcmező közepén, születésük pillanatában bűnösök? Egy-két polgár után egyértelművé válik, hogy ezek inkább elméleti emberek, akik a műhelyek és gyárak világában mozognak otthonoson, nem a harctéren, így esélytelen, hogy bűnösből váltak polgárrá.
A háttérben megbújó összeesküvés lassan kerül csak felfedésre, általában az összecsapások közti közjátékok során előre haladó történetben. Társainkkal együtt nyomozásokba keveredünk a börtönállam külső és belső ügyei mentén, kiszabadítjuk a titokzatos lányt, aki az apját keresi, és közben igyekszünk túlélni egyik harctól a másikig a panoptikumunkkal együtt. Ugyan a sztori meglepően lassan indul be, és sokszor érezni az üresjáratot, kellően érdekes ahhoz, hogy meg akarjuk tudni, hogy mi is az igazság a bűnösökkel kapcsolatban.
A remaster megjelenése körül A.I.-os szinkronnal vádolták meg a készítőket, azonban erről szó sincs, az új verzió egyik újítása a teljes angol nyelvű szinkron, ám ezt tényleg nem minden karakter esetében vették fel színésszel. A bűnösök felügyeletét végző androidok géphangon szólalnak meg, azonban valamiért úgy gondolták a készítők, hogy tök jó lenne, ha text-to-speech módszerrel készítenék azt el. A hatás valóban visszaadja ezeknek az NPC-knek a gépi mivoltát, azonban meg is öli az egész hangulatot. A gépi szövegolvasás nem tud hangsúlyozni, ami még hagyján, de az összetett mondatokat sem tagolja rendesen. Ami viszont végkép röhejes baklövés volt a fejlesztőktől, hogy a gépi szövegolvasás egyes szavakat egyszerűen nem jól ejt ki. Azt, hogy a párbeszéd vagy a monológ élettelen, szürke, nem emberi, még elfogadom, sőt a kontextusnak hála kifejezetten jól jön ki, de az, hogy az android felvigyázónk szavait nem lehet érteni, az már védhetetlen.
De ez csak körítés, a lényeg a történeten és legfőképp a játékmeneten van. Meglepő volt a számomra, hogy mennyit barangolunk a Panoptikumban, és milyen keveset vagyunk a harcmezőn. Ahogy teljesítjük a küldetéseket, úgy szerezhetünk újabb és újabb privilégiumokat, például ötnél többet léphetünk a cellánkban, futhatunk, vagy olyan nagypolgári hívságoknak is hódolhatunk, mint a fekve pihenés. Ahogy feljebb kerülünk a ranglétrán, úgy nemcsak újabb és összetettebb küldetések várnak ránk, de több időt tölthetünk a cellánkon kívül is, igaz, túl sok látnivalóra ne számítsunk. Valójában itt fog előre mozdulni a történet, a küldetések inkább csak lehetőséget biztosítanak a fejlődésünkhöz, de lesz olyan operáció is, ami egy-egy interakció következménye.
Maguk a küldetések egyszerűen indulnak, ám ez csak a látszat. Az adott cél függvényében vagy az ellenséges óriásrobotot kell legyőznünk, vagy magukat a bűnösöket megtizedelnünk, de lesz pontfoglalás is, sőt olyan is, hogy a saját robotunkat kísérjük A-ból B-be. A pályákon elszórva nyersanyagokat és lőszert is találhatunk, a küldetésekre pedig már kész loadouttal mehetünk. Akár a lőfegyvereket, akár a közelharci felszerelést nézzük, nincs sem gyenge, sem pedig haszontalan darab. Persze, meggymagköpködővel ne akarjunk óriásrobotot ölni, sem pedig óriáskalapáccsal lecsapni egy másik bűnöst – mindkettő sikerülhet, de nem a képességeink, hanem a szerencse és a türelmünk érdeme lesz.
A falakra és a gépekre is felkapaszkodhatunk tövisostorunk segítségével, ami egy könnyen és jól használható szerszám lesz a vertikális akadályok leküzdésében, de a segítségével ránthatjuk a földre a böszme ellenfeleinket is. Ha pedig egyszer már ott vannak, akkor mehet az esztelen püfölés, legalábbis addig, amíg a gép nem gondolja úgy, hogy elég volt. Az csapkodás mellett nem árt az emberrabló robot végtagjaira, fegyvereire is felkapaszkodnunk, hogy megkezdjük azok amputálását, ami nemcsak sebzi ellenfelünket, de kiiktathatja a legveszélyesebb fenyegetéseket.
Az alapvető játékmenet nem változott, így továbbra is egy sci-fi borításba bújtatott Monter Hunter ihletésű kalandot kapunk, igen komoly fókusszal a lőfegyvereken és a csapatmunkán. Ez egyáltalán nem bűn, sőt a futurisztikus körítésével az ismerős alapokból sikeresen alkotott valami egyedit a fejlesztőcsapat. A vertikalitás, az gépszörnyek feldarabolása és a tény, hogy állandóan csapatban dolgozunk majd, akiknek parancsokat is adhatunk, egyedi színt kölcsönöz a megszokott formulának.
Azonban nem minden téren lehet felhőtlen az öröm. Ahogy arra már többször is utaltam, ez a játék bizony ugyanaz, mint 2014-ben. A repetitív küldetések és az állandóan ismétlődő pályák miatt könnyen unalomba fulladhat a játék még az end game elérése előtt. Az sem segít a dolgon, hogy egy idő után több, igen tápos robottal is meg kell küzdenünk egyszerre, és ugyan türelemmel és kitartással abszolválható feladatról van, távolról sem szórakoztató. Szintén a játék gyengeségei közé sorolható a remaster PC-s portja, ami napokkal a megjelenés után is hajlamos befagyni, összeomlani. Engem Steam Decken kétszer is kidobott ugyanannál a küldetésnél, de a jelek szerint a játék más konfigurációkon is hajlamos erre. A többi platformokon nem produkál ilyen hibákat a Freedom Wars Remastered, úgy tűnik, hogy az anti-cheat program lehet a ludas.
A PS Vita egyik utolsó nagy címe szebb és teljesebb, mint valaha, és ha meg tudunk birkózni a technikai akadályokkal, valamint a repetitív játékmenettel, akkor egy pompás szórakozást nyújtó alkotást kapunk, amit javasolt kisebb, egy-két küldetéses dózisokban fogyasztani. Sajnos nem tudni, hogy a Bandai Namco tervez-e még a franchise-zal valamit, vagy ez a remaster csak egyszeri eset volt, de az tuti, hogy a rajongók számára ez egy remek lehetőség kedvencük újraélésre.
A Freedom Wars Remastered 2025. január 10-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re. Mi PC-n játszottunk vele, a kódért köszönet a Cenega csapatának!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.