Bizonyára senkinek sem kell bemutatni Josef Fares munkásságát. A híresen nagyszájú, libanoni származású rendezőnek olyan fantasztikus játékokat köszönhetünk, mint a Brothers: A Tale of Two Sons, az A Way Out, valamint a 2021-es Év Játéka díját is elnyert It Takes Two is. Mindhárom játék alappillére a kooperatív játékélmény, és ez alól a legújabb alkotása, a Split Fiction sem kivétel. Az elvárásaim hatalmasak voltak vele szemben, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy minden várakozásomat felülmúlta.
A Hazelight stúdió korábbi két játékának egy-egy kulcsszó állt a középpontjában. Az A Way Out esetében ez az egymásba vetett „bizalom” volt, az It Takes Two esetében pedig az „összefogás” volt ez a központi motívum. A Split Fictionnél ez a szó pedig nem más, mint a történetünk két főhőse, Mio és Zoe közti „barátság”. Mindketten könyvírók, akik szeretnék publikálni a műveiket egy különös kiadó által. Hamarosan azonban a saját általuk írt történetük rabjaivá válnak, mindeközben pedig a kiadó egy gép segítségével ellopja az írók kreatív ötleteit, hogy azokat a sajátjaként használhassa fel.
Ahhoz, hogy megállítsák a gonosz cég tervét, és hogy kiszabaduljanak a csapdából, félre kell tenniük a nézeteltéréseiket, és közösen kell dolgozniuk, hogy leküzdjék az eléjük gördített akadályokat. A sztori kontrasztját a két főhős teljesen eltérő személyisége szolgáltatja. Mio egy visszahúzódó, realista beállítottságú lány, aki sci-fi regényeket ír, és teljesen hidegen hagyja a hírnév és a siker, pusztán a pénzért csinálja az egészet. Ezzel szemben Zoe egy vidám, extrovertált és minden helyzetben optimista személy, aki a kreativitását a fantasy regények írásában éli ki.
Fantasztikus élmény, ahogy a szemünk láttára, a játékmeneten keresztül bontakozik ki a karaktereink személyisége. Ahogy haladunk előre a sztoriban, és egyre több alkotásukon hámozzuk át magunkat, úgy egyre jobban megismerhetjük a főhőseink háttértörténetét. Sokszor mély családi drámák és gyerekkori traumák bújnak meg a sorok között, melyeket egy jó barát támogatása nélkül lehetetlen lenne feldolgozni.
A történetben rengeteg potenciál lakozik, és habár az, hogy az ellentétekből barátság alakul ki egy unalomig ismert felállás a történetmesélés világában, a Split Fiction így is tartogat meglepetéseket. A karakterdrámán túl számtalan társadalmi probléma is említésre kerül a játék során egy-egy párbeszéd erejéig, amik kiváló alkalmat adnak arra, hogy a játékosok megismerhessék egymás véleményét az adott témáról, ezáltal elmélyítve a kapcsolatukat - akárcsak a játékbeli karakterek. A Split Fiction egy remekül megírt, változatos és rendkívül izgalmas történetet mesél el, mely során garantáltan elmorzsolunk egy-két könnycseppet, mindeközben viszont nem felejt el szórakoztató és humoros is lenni.
A Hazelight stúdió kreativitásáról már mindenki tanúbizonyosságot vehetett az It Takes Two által. Ahogy az is, úgy a Split Fiction is kiválóan vegyíti a különböző műfajokat a játékmeneten keresztül, többek között a platformer, shooter, puzzle és lopakodós játékelemeket is. Szinte hihetetlen, hogy a videojátékoktól abszolút távol állók számára is mennyire könnyen befogadható és szórakoztató módon tálalja az alapjaiban véve egyszerű, ám merőben eltérő játékmechanikákat a kaland során.
A Split Fiction több tucat játékból merített ihletet az elmúlt évtizedekből, jó néhány előtt tiszteleg is jópofa easter eggekkel, melyek bizonyára minden gamer arcára mosolyt csalnak majd. Utunk során felváltva fedezhetjük fel Mio és Zoe korábbi regényeinek világát, mindegyikben új fegyvert vagy képességet használva az előrehaladás érdekében. Egyik percben még űrnindzsaként lézerkarddal kaszaboljuk az ellenséget, másikban pedig már eszeveszett trollok ellen menekülünk, hogy aztán sárkányháton repülve fedezzük fel a térséget, csak hogy utána egy légdeszkán Tony Hawkot megszégyenítő trükköket mutathassunk be.
Mio és Zoe mindig eltérő képességekkel rendelkeznek, melyek remekül kiegészítik egymást és nagyon kreatív módon sarkallnak minket a csapatmunkára. A kommunikáció és a megfelelő koordináció elengedhetetlen ahhoz, hogy sikerrel vegyük az elénk gördített akadályokat. Például van, hogy az egyikünknek egy flippergolyót kell irányítania, míg a másik játékos a flipperlapátokat kezeli, és így kell teljesítenünk egy hibrid platformer részt.
Az egyes pályákon el vannak rejtve különböző portálok, melyek Mio és Zoe gyerekkorukban megírt novelláinak világába kalauzol el bennünket. Itt aztán tényleg kiélték a fejlesztők minden kreativitásukat, teljesen abszurd és szürreális jeleneteknek lehetünk a szemtanúi. Például egyszer szivárványt eregető, repülő malacokat kell irányítanunk, máskor pedig épp hot-dog virslikként kell ketchuppal bekenni egymást, hogy aztán megehessenek minket. Az is emlékezetes pillanat volt, amikor egy majom táncversenyre hívott ki minket, vagy épp amikor egy haldokló csillagról kellett elmenekülnünk. Ilyen és ehhez hasonló kaotikus és szuper szórakoztató melléksztorik tucatjaival találkozhatunk majd a játék során.
A képességek és a pályák változatossága vetekszik az It Takes Two-ban látottakkal, azonban a prezentáció minősége határozottan szintet lépett. Habár azt talán költői túlzás lenne kijelenteni, hogy az It Takes Two ne lenne látványos, vagy kellőképp változatos, esetleg helyenként kissé bizarr, a Split Fiction minderre még rátesz egy lapáttal. A sci-fi és fantasy világok váltakozása, valamint az írói kreativitás és képzelet határtalansága sokkal vadabb helyzeteket szül, és a helyszínek a valóságtól sokkal elrugaszkodottabbak és kreatívabbak, mint May és Cody háza és annak környéke. Összességében a puzzle részek is egy fokkal jobban kidolgozottabbak, továbbá a boss harcok is akciódúsabbak, mint amit a stúdió korábbi játékában láthattunk.
Remekül festenek a neonfényben úszó, cyberpunk beütésű utcák Mio világaiban, pont ahogyan Zoe színes fantasy világai is, köszönhetően az Unreal Engine 5 motornak. Mindemellett meglepően korrektül fut a játék PlayStation 5-ön, semmilyen zavaró lassulást vagy továbbjutást akadályozó bugot sem észleltem a végigjátszás során. Egyetlen apró technikai probléma a hangekeveréssel kapcsolatos, ugyanis bizonyos karakterek szinkronhangja sokkal halkabbnak tűnt a többiekétől, ráadásul párszor olyan is előfordult, hogy a párbeszéd egy-egy sorát egyáltalán nem lehetett hallani, és csak a karakterek tátogása volt látható.
A Split Fiction egy kizárólag co-op játék, a legjobb módja átélni az élményt pedig a párunkkal vagy a barátunkkal közösen, egymás mellett a kanapéról játszva. Ha azonban erre nincs lehetőség, akkor elérhető az online multiplayer mód is, ráadásul cross-platform támogatással. Természetesen, ahogy a stúdió korábbi játékainál, úgy itt is igaz az, hogy elég, ha egy ember birtokolja a játékot, a másik fél pedig a Friend’s Pass segítségével csatlakozhat a co-op lobbyhoz.
Ha mindenképp hibát kellene keresnem a játékban, akkor néha úgy éreztem, hogy egy-egy helyszínt kissé túlhasználtak. Félreértés ne essék, egy percét sem untam a Split Fictionnek, azonban néha az az érzésem volt, hogy egy idő után a neonfényes sci-fi világ helyett szívesebben csöppentem volna vissza egy új fantasy világba, és ugyanígy fordítva. Talán a mellékküldetésekként szolgáló opcionális portálok jobb elhelyezésével ezt az érzetet csökkenthették volna, és úgy valóban egy hibátlan játék lenne a szememben.
Nagyon kedvelem Josef Fares munkásságát, és a legjobb kooperatív játékélményem is az ő alkotásához fűződik. Az It Takes Two sikere után óriási nyomás nehezedett a Hazelight stúdió vállára, azonban a Split Fictionnel minden várakozást felülmúltak. Nem gondoltam volna, hogy a korábbi játékuk színvonalát meg lehet ismételni, arra pedig abszolút nem számítottam, hogy a következő játékuk meg is ugorja azt. A Split Fiction az eddigi legjobban kidolgozott, leglátványosabb és legambiciózusabb projektjük. Bátran állítom, hogy ahogy az It Takes Two tette 2021-ben, úgy ez is egy új szintre emelte a kooperatív játékokat.
A Split Fiction március 8-án jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox Series X/S-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.