Suikoden I&II HD Remaster Gate Rune and Dunan Unification Wars teszt

Link másolása
30 évvel a széria megszületése után, és közel 19 évvel az utolsó számozott epizód megjelenését követően a Konami elővette a Suikoden-sorozatot, és kapásból az első két részt le is porolta.

Hősiesség, politikai ármánykodás, a hatalom és a minél nagyobb erő gátlástalan hajszolása, önfeláldozás, háborús összecsapások atrocitások, és még egy kis humor – kicsit bizarr belegondolni, hogy a Suikoden első része ezt mind nyújtani próbálta még 1995-ben, az eredeti PlayStationön. Yoshitaka Murayama játéka egy olyan sorozatot indított útjára, ami alkotója nélkül is még két számozott epizódot tudott felmutatni, valamint egy önálló spinoff sorozatot. Murayama aztán rá is vert a Konamira azzal, hogy még az akkor rebesgetett remaster megjelenése előtt közösségi finanszírozásból elkészítette annak szellemi örökösét, az Eiyuden Chronicle: Hundred Heroest. Az új játék úgy maradt hű a 30 éves alapokhoz, hogy szinte minden téren több, jobb és modernebb tudott lenni. De az eredeti akkor is eredeti marad, és most a Konamin a sor, hogy bebizonyítsa, a játékgépek mellett a felújításhoz is értenek.

Ami kapásból jó hír, hogy a 2006-os PSP-s kiadáshoz hasonlóan az első és a második részt is tartalmazza a csomag, és ami talán még ennél is jobb hír, hogy nem egy mezei portról van szó. Nemcsak a teljes lokalizációról és fordításról van szó, hanem új textúrákról, effektekről, animációkról is. A pixeles látványvilág a mai napig megállja a helyét, főleg a második részé, viszont így is jól látható a különbség az eredeti és a felújított verzió között, természetesen utóbbi javára. A játék alatt hallható dallamokat is újrakeverték, sőt újakat is szereztek, így lesz nosztalgiázásra is lehetőség, és mégis új és érdekes lesz a zenei aláfestés. A hátterek mellett a karakterek is új portrékat kaptak, amik továbbra is a 90-es évek mangáinak stílusát tükrözik. Ugyan csak nagyon sok jó szándékkal lehet összekötni az egy szereplők arcképét és pixeles sziluettjét, ez utóbbiak animációi, főleg a második rész esetében meglepően kifejezők. Ez természetesen igaz volt már 1998-ban is, de a modern felbontások és feljavított textúrák révén még érzékletesebb tud lenni egy-egy jelenet.

Itt leszögezném, hogy a két Suikoden a JRPG-rajongók számára közel kihagyhatatlan élmény, még most is. A játékmenet nem változott, megmaradt a nagy, bejárható világ, amelyben random összecsapások várnak maximum hat fős csapatunkra. A harc továbbra is körökre osztott, ám a parancsokat csak a kör elején adhatjuk ki, a többit hőseink végzik el. Az összegyűjtendő karaktereket a világban szétszórva találjuk majd meg, és lesz, aki maga kéri, hogy csatlakozhasson hozzánk, míg másoknak meg kell tennünk egy kis szívességet, de akad olyan is, aki nem csatlakozik hozzánk, amíg nem elég nagy a seregünk vagy nem vagyunk elég magas szintűek. A hagyományos harc mellett rendes csatákban is résztvehetünk, ahol a szemben álló felek egységeit irányítjuk. Ezek a második részben válnak komplexebbé, sajnos a scripteltségen ez nem változtat, és ugyan kapunk egy tutorialt, hogy milyen kő-papír-olló elvek mentén működik a dolog, valójában azt kell megtanulnunk, hogy az egyes sereg egyes egységei milyen sorrendben használják a támadásfajtákat. Kulcsfontosságú pillanatokban pedig még párbajozhatunk is, ahol arra kell figyelnünk, hogy az ellenfelünk mire készül. A háborús csatákkal ellentétben itt azért lényegesen könnyebb dolgunk van, de egy rossz döntés az egész párbaj elvesztését jelentheti.

Nem véletlen, hogy a két játékot egyben kapjuk, mivel összefüggenek nemcsak világukat, hanem történetüket tekintve is, bár igaz, csak érintőlegesen. A második, minden szempontból kiforrottabb rész természetesen önmagában is élvezhető, nem igényli az első rész ismeretét, viszont így számos utalást és cameot nem fogunk tudni felismerni és értékelni. Visszatekintve egy kicsit degradálón, de elmondhatjuk az első Suikodenről, hogy megalapozott a minden téren jobb másodiknak. Az első részben egy tábornok fiából leszünk bűnbak, majd a lázadók tagja, végül a lázadók vezetője, és azon dolgozunk, hogy megdöntsük a korrupt császár és gonosz varázslónő szeretője hatalmát. A második rész már egy nemzetközi konfliktusról szól, ahol egy aljas cselnek és vérontásnak köszönhetően katonából menekültté, majd kémkedéssel vádolt szökevénnyé válunk, és a grandiózus, világmegmentő küldetés mellett inkább az egyszerű túlélésé a főszerep, legalábbis egy darabig. A rasszizmus, a faji és társadalmi előítéletek mindkét részre jellemzők, viszont a második már utalásai, sejtetései révén is sokkal komolyabb, felnőttebb témákat feszeget, a háború kegyetlensége és brutalitása pedig pixelesen ugyan, de az arcunkba van tolva. Azok az ötletek, amelyeket az első részben felvázoltak, a másodikban bontottak ki igazán, legyen szó akár a történetvezetésről, akár a játékmenetről. Ez természetesen nem újdonság, nem a remaster hozta ezt el nekünk, viszont most már a két játék, legalábbis látvány terén, meglepően közel áll egymáshoz.

A feljavított látvány szép és jó, ahogy a játékok csomagkapcsolása is, viszont érdemes megjegyezni, hogy a hivatalosan csak Suikoden I&II HD Remaster Gate Rune and Dunan Unification Wars néven futó kiadás ízig-vérig remaster, és nem remake. Mechanikák terén ugyanis összesen három dolgot tettek a játékba. Az első az automata mentés, ami nagyon jó, hogy van, de mivel csak akkor működik, ha mentési ponttal rendelkező dungeonba lépünk be, okkal merül fel a kérdés, hogy minek? Menteni manuálisan lehet a fogadókban, az automata mentés simán le lehet maradva 1-2 órával, vagy akár még többel is. A második újítás, hogy immár van auto battle funkció, sőt feltolhatjuk a csaták sebességét is, ami kifejezetten hasznos, amikor a nagyvilágban barangolva a huszadik véletlenszerű harcba keveredünk bele. A harmadik adalék a barangolás okát hivatott orvosolni, ez pedig a beszélgetések naplózása, valamint az egyes megszólalások, mondatok kitűzése. Hasznos, meg minden, de azért jobban örültem volna egy tényleges, rendes küldetésnaplónak.

És elérkeztünk azokhoz a részekhez, amelyekkel már nehezebben békültem ki. Elcsépelt frázis, hogy „rosszul öregedett” valami, mert hát ha valami régen mestermű volt, akkor az nem válhat csak úgy rosszá, meg egyébként is, nem a zsömle kicsi. Azzal is tisztában vagyok, hogy 1995-ben egészen más sztenderdek, játékmechanikák és rendszerek feleltek meg a korszellemnek. Viszont, ha ezt figyelembe is veszem, egyszerűen nem tudom megdicsérni azt, hogy a Konami nem tett bele legalább egy olyan irányjelzőt a felújított játékba, mint amilyet a Tales of Graces f Remastered is kapott. Az, hogy az eredetiben szélnek lettünk eresztve, és ha nem figyeltünk oda egy párbeszédre vagy nem jöttünk rá magunktól arra, hogy mit vár el tőlünk a játék, akkor akár órákra elveszhetünk, az egy dolog. Hogy a felújításba nem tudtak legalább egy tényleges naplót beleszuszakolni egyik játék esetében sem, azt már nem értem.

Szerencsére nagykorú már mindkét cím, így kismillió végigjátszás és guide található róluk a neten. Tudom, mert én is kénytelen voltam egy ilyenhez nyúlni, mivel egyszerűen nem jöttem rá, hogy mit is kéne csinálnom. Persze, lehet, hogy evidensnek kellett volna lennie, hogy két régióval korábbra kellett volna visszamennem és egy egészen más útvonalon megközelíteni azt a zónát, ahol dolgom lett volna. Egyszerűen nem jöttem rá, hogy mit is kéne csinálnom. Természetesen pozitívumként is felfogható a dolog, hisz a fő célunk mindkét játékban a több mint 100 egyedi karakter összetoborzása lesz, akiket szerte a nagyvilágban találhatunk meg, az pedig, hogy milyen tempóban, milyen sorrendben gyűjtjük össze őket, rajtunk áll. Minden hiányossága és idejét múlt megoldásai (vagy pontosabban fogalmazva megoldások nélkülisége) ellenére egy remekül sikerült felújításról van szó, és talán az idő is a Konamit igazolja majd, amiért nem nyúltak bele mélyebben a játékokba.

Suikoden I&II HD Remaster Gate Rune and Dunan Unification Wars 2025. március 6-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re. Mi PC-n játszottunk bele.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...