Do No Harm teszt

Majd a jövő játékrégészei pontosan megmondják, hogy hogyan is fejlődtek a zsánerek míg mi csak szórakoztunk a jelen pixelhajhászása során. Én csak annyit szeretnék nyilvánvalóvá tenni, hogy nekem nagyon tetszik az a jelenség, hogy a viccesnek szánt, komédia játékokból hogyan lettek vérkomoly szimulátorok, majd komplett munkaszimulátorok. Az, hogy hogyan jutottunk el a galaxisok felfedezésétől és a sárkányöléstől a PowerWash Simulator hódításáig, a Farming Simulator évenkénti győzelméig, a Euro Truck Simulatorok közösségépítő erejéig, a Stardew Valley összetett és kielégítő munkamenetéig, majd az Uncle Chop's Rocket Shop-féle játékok szinte valódi tréninget igénylő feladat központúságáig. Szerencsére nem csak a jelenség szórakoztató, de maguk a programok is. Így ha egy orvosszimulátort átjáratunk az emberi felfogóképességet meghaladó rettenetekkel, akkor csak jól járhatunk. Nem?

A Darts Games játéka éppen ezekért azoknak szól, akik szeretik a munkaszimulátorokat és a lovecrafti hangulatot. A Do No Harms során egy már tapasztalt orvos szerepét vesszük fel, aki egy jól fizető pozíció miatt egy szigetre költözik. Ott el is kezdi a praktizálást: meghallgatja a betegek panaszait, majd a megfelelő négy gyógyszer közül az egyiket a szükséges mennyiségben beadja. A meló szinte unalmas is lenne - bár természetesen folyamatosan bonyolódik-, ha nem kellene közben épelméjűségünkre is figyelni. Hisz a logika emberét bizony el tudja borzasztani, ha egy óriási szem kukucskál be valamelyik ablakon, vagy egy torz tekintet les rá a polc tetejéről. Emellett akad néhány... különc, akiknek mondanivalójára majd érdemes lesz jobban odafigyelni.

Így játékmechanikák szempontjából bőven lesz mire figyelnünk, lesz mit tanulnunk. Semmi sem lesz túlbonyolítva, ráadásul ott lesz mellettünk végig orvosi könyvünk, hogy puskázhassunk, de persze minél később végzünk egy pácienssel, ő annál kevesebbet fog fizetni. A napok végén pedig pótolnunk kell az elhasznált gyógyszereket és a lámpaolajat. A sok orvosi eszköz pedig változatos feladatokat fog adni: nagyítóval és sztetoszkóppal vizsgálódni, alternatív gyógyszerekkel kideríteni a pontos betegséget, torz mutációkat azonosítva gyógyszerkoktél keverni és hasonlók. Ha pedig elkap minket a flow, vagy akár csak sikerül saját kútfőből meggyógyítani valakit, igazi sikerélményünk lehet. Abban a pillanatban pedig, hogy valami szokatlant látunk, vagy hallunk, érdemes felhörpinteni abból az italból, amit a vén banya biztosít számunkra, megfelelő fizetségért cserébe.

Eddig szép és jó, de sajnos más tekintetben kellemetlenül középszerű a végeredmény. Kezdve a grafikával és a művészeti dizájnnal. Hiányzik belőlük az egység. Például a feliratok minősége rendkívül hullámzó. A páciensek szövegbuborékaiban hol összetorlódik a felirat és apróra vált a betű, hol egy-két szóban boltnak tűnik a betűtípus. A rajzolt kétdimenziós emberek és a háromdimenziós rendelőnk még megfér egymás mellett, de egy random bagoly az órán és a horror elemek hol tömeg gyártott, hol megtervezett mivolta szinte már igénytelenné teszi a végeredményt. Félve használom az „igénytelen” szót, mert azt érezni a programon, hogy tettek bele munkát és van mögötte koncepció, de a vizuálisan egyszerűen egy béta végi állapotot mutat.

A legfontosabb pedig, hogy a lovecrafti hangulatot nem igazán találták el. Igaz, egy hangulat értelmezése rendkívül képlékeny terület, szinte mindenkinél máshogy néz ki, mégis érvelni szeretnék amellett, hogy most mellé ment. Először is különbséget kell tenni az irodalmi- és a popkultúrális lovecraft között. Az eredeti szövegek nyilvánvalóan egy lassúbb, bensőségesebb élményt adnak, passzív rémülettel és változatos környezetekkel. Ezzel ellentétben a közkincsen alapuló művek aktívabb, élénkebb horrorok, legtöbbször közvetlen veszéllyel, és főleg tengermélyi szimbólumokat alkalmaznak. Persze egyik se áll a másik fölött, én is élvezem mind a kettőt, de a Do No Harm egyiket sem érte el.

Az irodalmi lovecrafttól már csak a zsánere miatt is távolabb áll, ez nem baj. De a közkincses felhasználása is meglehetősen felhígítottnak érződik. Tengeri utalások egymás hegyén-hátán, Lovecraftra jellemző túlzások véletlenszerű használata, néhány szem és csáp, azonban semmi kohézió. Végig úgy éreztem, hogy jobban jártak volna egy saját horror megtervezésével, hisz a történet közben felmerülő rejtélyek érdekesek, a betegségek a maguk groteszk mivoltjában szórakoztatóak, tehát kreatív ötletekből akadt bőven. Így a végeredmény egy teljes mértékben játszható program, ami mégis hiányérzetet hagy maga után. Vagyis ha valaki szereti a munkaszimulátorokat, akkor a Darts Games játékával is tehet egy próbát, de készüljön fel, hogy a felfoghatatlan valóság ép elmét csonkító hatása ezúttal elmarad.

A Do No Harm csak PC-re jelent meg.