Turok

Sokatok még emlékezhet az 1997-ben kiadott nagysikerű Turok: Dinosaur Hunter névvel fémjelzett játékra. Ám szerintem kevesebben tudják azt a tényt, miszerint a játékot egy azonos néven szereplő képregényhős ihlette. 1954-ben tűnt fel először marcona dínó vadászunk, majd még hosszú évekig örvendeztette meg a képregény olvasókat a Four Colors Comics hasábjain. Szerencsére az Acclaim ezt kihasználva gyorsan kidobott egy játékot, mely azonos főszereplővel és sztorival elnyerte a sajtó pozitív véleményét is. Természetesen főhősünk nem vehette föl a versenyt az ekkor megjelenő Gordon Freeman-nel, így jó értékeléssel távozott a 97-es porondról.

Az ezt követő években közel öt folytatás jelent meg a nagyobb siker reményében. Sajnálatos módon az évek múltával a minőség is romlott, így az ifjabbik generáció ennek árnyékában nőtt fel. Az egykoron hatalmas Acclaim csődbe ment és úgy tűnt a Turok sorozat is a sírba szállt vele. Ám, mivel az eredeti jogok a képregény kiadónál maradtak, így az alap jogok változatlanul megvásárolhatók voltak. A Disney ekkor ügyvédjeit rászabadította a képregény készítőire, majd borsos árat fizetve felvásárolták a licensz jogokat.


A fejlesztéssel egy friss, ám koránt sem tapasztalatlan stúdiót bíztak meg. A Propaganda Games fejlesztői ugyanis az EA hatalmaskodását megunva léptek meg a cégtől, hogy önálló fejlesztőkként szerencsét próbáljanak. Hatalmas lehetőség adatott számukra azzal, hogy egy legendát éleszthettek újra. Egyetlen hátránya a csapatnak, hogy korábban sportjátékok voltak csupán rájuk bízva az EA Sport-nál. Vajon sikerült a csapatnak teljesíteni, vagy beletört a bicskájuk a hatalmas projektbe?


Az első Turok-ban egy őshonos amerikai indián időutazás következtében a távoli jövőben találja magát, ahol hatalmas dinoszauruszok leküzdésével végre hazajuthatott. Persze ehhez fegyverek tucatját kaptuk segítségül, melyek egyik leghasznosabbika kétségkívül a nyílvessző volt. Az új részben, csak két dolog azonos a 97-es játékkal: a jövőben vagyunk és indián származásúak. Joseph Turok bőrébe bújhatunk a játék folyamán, aki mellékesen az első részek főhősének késői leszármazottja. A Whiskey Company tagjaként elsődleges feladatként azt kapjuk, hogy egy bolygón kapjuk el a lázadó katonát, Roland Kane-t és szállítsuk vissza a Földre. Persze nem mehetnek simán a dolgok, így a bolygó sztratoszférájában lelövik űrhajónkat. Első célunk, hogy a megmaradt túlélőket felkutassuk, majd együttes erővel elfogjuk az árulót. Ez nem is hangzik olyan nehéznek elsőre, ám a bolygó hemzseg a vadon élő dinoszauruszoktól és az ember nagyságú rovaroktól, valamint az ellenséges zsoldos katonáktól.


A program alapjául szolgáló harmadik generációs Unreal motort ismételten egy FPS játék elkészítéséhez (mi másra) használták fel a készítők. Számos fegyver és módszer áll rendelkezésünkre, hogy megküzdjünk a bolygó viszontagságaival. Fegyverek terén itt is megtalálható minden, ami egy egyszerű lövöldözős játékban elvárható: pisztoly, gépfegyver, mesterlövészpuska, lángszóró, rakétavető, golyószóró stb.. Ezek a fegyverek mindegyike rendelkezik másodlagos tüzelés funkcióval is, így könnyen lehet rakétánk hő követő, vagy golyószórónk telepíthető védelmi állás.


Két fegyvert viszont direkt nem említettem a felsorolásban, hiszen ezek igazán egyediek a játékban.  Legjobb barátunk ezúttal a kés lesz, amely tökéletes gyilkoló eszköz a dzsungelben. Késünkkel ugyanis nem általánosan „csapkodva" öljük meg ellenfeleinket, hanem látványos animáció kíséretében küldjük őket a másvilágra. Kisseb dínók nyakát megragadva egyszerű, könnyed mozdulattal vágja el főhősünk életpályájuk vonalát, viszont nagyobbakkal már szinte akrobatikus mutatványok keretében végez. A negatívuma is szintén ebből fakad. Szinte nem kell töltényt pazarolnunk a két méteres jószágokra sem, hiszen hősünk egymás utáni folyamatos késszabdalással megöl akár egy egész csordát. Sajnálom, hogy legalább valami hasonló „ügyességi gombnyomkodást" nem raktak a fejlesztők ebbe a részbe, hiszen ez jól működik a minket váratlanul letámadó dínóknál. Ekkor életünkért küzdve kell gombokat nyomogatni a kontrolleren, hogy támadónkat minél hamarabb ledobjuk magunkról. A másik említésre méltó fegyverünk a nyíl lesz, mellyel ellenségeinket „szögelhetjük fel" a fákra, vagy a falakra. Illetve ez a fegyver tökéletesen alkalmas a katonák csöndes eltávolításához. A nagyobb csoportokkal való leszámoláshoz, pedig a sima nyílvessző helyett alkalmazhatunk robbanófejjel ellátottat, mely hatalmasat robban becsapódáskor.


A játékban a feladataink kimerülnek abban, hogy menj A pontból B-be. A készítők néhol feldobják a cselekményt egy-egy nagy szörny elleni küzdelemmel, de ennyiben ki is merül a kreativitásuk. Látszólag nyitott terepen szeretnék, ha a játékos a lopakodást, vagy a közelharcot válassza, ám sajnos a lopakodós része a játéknak elég kiforratlan. Ezen azt értem, hogy adnak nekünk hatalmas füvet és szellőzőjáratokat, amikben elrejtőzhetünk, viszont mi szükségünk van erre, ha egy hatalmas mordállyal a kezünkben osztagokat kaszálhatunk le, miközben életerőnk visszatöltődik egy kis homályosodás után.


Többjátékos funkciója beleolvadna a többi hasonszőrű produktum közé, ha nem lenne egy fontos újítása. A pályákon nem csak egymás ellen küzd a két oldal, hanem környezetünkre is figyelnünk kell. Nem meglepő, így ha társainkat egy hatalmas t-rex nézi ki vacsinak, vagy egy komoly tűzpárbaj közepette ellenfelünket, vagy mi magunkat egy raptor fal fel. Egyszerűen zseniális mennyire feltudja dobni a játékmenetet egy ilyen ötlet. Akarunk még ilyet!


A dínók mesterséges intelligenciáját nem lehet igazán megvitatni, hiszen ezek mégis csak állati szimulációk, így semmi emberi hasonlóságot nem kereshetünk. Jól esett azonban, hogy általában csoportosan támadtak rám. Pozitív még a fejlesztők részéről az elgondolás, miszerint a bolygón élő állatok nem csak ránk vadásznak. Sokszor adódik lehetőségünk arra, hogy az őshüllőket rászabadítsuk gyanútlan zsoldos osztagokra, amelyeket megölnek, vagy komoly létszámcsökkentést okoznak a soraikban. Nekünk ezek után nincs más dolgunk, mint a maradékot levadászni.


Érdekes, hogy manapság már mindenki az Epic Games által fejlesztett motort használja, ám ez idáig senki sem bírt olyan látványvilággal megáldott játékot létrehozni, mint ahogy azt ők tették a Gears of Wars-ban. A Turok fejlesztői is sajnos ezek táborát növelik, hiszen a játék dzsungel és karakter megjelenítésén kívül rondácskára sikerült. A pozitívumok természetesen előrébb valók, így nem figyelve az ocsmány belsőterekre vagy azok elemeire tereljük is a témát.


A játék pofásan nézz ki a dzsungel megjelenítésekor. Természetesen nem kell Crysis szintű csodás paradicsomot várni rombolható környezettel, de még mindig jól esik a szemnek a lengedező füvet nézni vagy a békésen legelésző csordákat csodálni. Sajnos ezek nem jönnek át a képeken és néhol elég gyenge simításokkal is találkozni, melyeket játék közben hanyagol néha a rendszer. Karaktereink ugyanakkor elég kidolgozottak. Most különös képen nem is a katonákról, vagy szakaszunkról van szó, hanem a dinoszauruszokról. Hihetetlen, amit a fejlesztők műveltek ilyen téren. A dínók annyira realisztikusan támadnak, vagy reagálnak, hogy a Jurassic Park készítői is megirigyelhetnék tehetségüket. A szétrobbanó dínók valósághűen, szó szerint csontjaikra hullanak. Eltalálva őket láthatóan sebződnek és bőrük egyre véresebbé válik. Haldoklásukkor, pedig a Havok fizikai motorral karöltve fergeteges animációban még rángatóznak a földön. Egyszerűen zseniális!


Sajnos a játék nem váltotta be a hozzáfűződő reményeket. Kaptunk egy szórakoztató, ám lineáris játékot, melyben rengeteg lehetőség rejlett. Egy grafikus motort, mely ennél többre lett volna képes. Egy butácska MI-t, amely társainkat sokszor „beragasztja", vagy golyózáporunk elé irányítja. A legszörnyűbb természetesen a belső terek lettek, melyekre visszaemlékezve még mindig a hideg futkos a hátamon. Első alkalommal, viszont elnézzük még a fejlesztőknek, hiszen első ilyen típusú játékuk ellenére remekül szórakoztam a produktummal és kíváncsian várom, hogy hibáikból tanulva, mivel lepnek meg bennünket idén (vagy jövőre).