Sajnos egy óriási túláltalánosítást is előidézett a nagy sikerű film, hiszen az átlagember hajlamos azt hinni, hogy ezek az emberek mind átlag feletti képességekkel rendelkeznek, sőt, a zsenialitás határait súrolják. Nos, ez nagy tévedés, sajnos a kimagasló képességekkel rendelkező autista emberekből van kevesebb. A filmiparban most már egyre visszafogottabban ábrázolják a témát, de azért ritkán még látunk olyan filmeket, amelyek tényleg azokról az autista gyermekekről vagy felnőttekről szólnak, akikkel leggyakrabban találkozhatunk. A kód neve: Merkúrban a kisfiú rendkívüli matematikai érzékkel rendelkezett, a Hósütiben vagy a Nevem, Sam-ben ábrázolt felnőttek is a magasan funkcionáló autisták közé tartoznak. 
Nos, az HBO produkciója, a Temple Grandin sem egy átlagos autista nőről szól, de ez a legnagyobb kivetnivaló, amelyet ez ellen a film ellen felhozhatok. Nem egy átlagos, életszerű történet, de IGAZ, hiszen Dr. Temple Grandin életét dolgozza fel. A 40-es években született Temple közel négyévesen kapta meg autista diagnózisát, amelyet később Asperger-szindrómára módosították (ez az autizmus egy enyhébb formája). Azóta a Colorado State University professzora lett, BSC fokozatot szerzett pszichológiából, mesterfokozatot, majd később PHD-t zoológiából, melyhez találmányai nagyban hozzájárultak. Gyakran publikál különböző magazinok számára, saját könyvei is jelentek meg, melyek közül hazánkban a „Segítség! Autizmus!” a legismertebb. Előadásokat tart világszerte a kíméletes állattartás, szarvasmarhatartás és az autizmus témakörében. Trailer helyett így most ezt ajánlom: http://www.ted.com/talks/lang/hun/temple_grandin_the_world_needs_all_kinds_of_minds.html
Temple Grandin rövid és tömör életrajza alapján sejthető, hogy miért is jellemezhette az Entertainment Weekly lenyűgözőnek, a Denver Port pedig zseniálisnak a filmet. A történet nagyszerű, és pont ezért nagyon elrontani sem lehet. Emellett pedig nehéz észrevenni a film megvalósításának hibáit, hiszen annyira magával ragad a történet. Ahogy az életben is Temple Grandin célja közelebb vinni az embereket az autizmushoz, rávilágítani az előnyeire és szépségeire, úgy a film is ugyanezt célozza meg. Szinte tanító jellegű, amikor a főszereplő szemszögéből látjuk a világot, mindent képekben, mozaikokban, és segít eligazodni a világukban a hangok erejének felnagyítás, eltúlzása is. Nagyon jól rávilágít az autizmus minden tényezőjére a produkció: az elvont gondolkodás nehézségire, a félelemre mindentől, ami új és nem megszokott, a váratlan helyzetek okozta zaklatottságra és sorolhatnám még. De természetesen ez elvárás is egy ilyen filmtől, ahol a munkálatokban aktív résztvevőként vesz részt, az, akiről mesélnek. De kik is a mesélők?
A rendező Mick Jackson, akihez elsősorban a Több mint testőr című filmet kapcsolni. A főszereplőt a Rómeó és Júlia egykori üdvöskéje Claire Danes játssza, ráadásul meglepően hitelesen. A Kisasszonyok óta nagy fejlődésen ment át, egyre komolyabb karaktereket kap, gondoljunk csak Az órák vagy az Este című filmekben nyújtott alakításaira. Meglepő, de kicsit sem rossz választás a Reszkessetek betörőkből ismert Catherine O’Hara a nagynéni szerepére, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy akárcsak a főszereplőt, őt is Emmy-díjra jelölték. Úgy, mint Julia Ormondot és David Strathairn-t, akik további mellékszerepeket játszottak. Az anyát alakítja Ormond, aki mostanság a Benjamin Button különös élete című filmben tűnt fel. Carlock professzort, Temple felkarolóját és mentorát pedig az a David Strathairn alakítja, aki a Jó estét, jó szerencsét című filmből ismert leginkább, mostanában pedig a Spiderwick-krónikákban, illetve a My Blueberry Nights-ban volt látható. Az Emmy-díjakhoz visszatérve pedig a film nagy esélyes, hiszen összesen 15 jelölést kapott. Az HBO saját gyártású filmjei között is az előkelő hármasban szerepel a The Paficic - A hős alakulat című alkotással illetve a Két nő – Egy ház című drámával.
A filmet először 2010. február 6-án vetítették az USA-ban, és túlnyomórészt pozitív kritikákat kapott. Claire Danes több magazinban is nyilatkozta, hogy kezdetben rettegett a találkozástól az autista hölggyel, félt, hogy hogyan reagálja le színészi képességeit, de végül kapott egy ölelést Grandintől, és ezt nagyon meghatónak találta. Az is érdekes, és ráadásul teljesen véletlen, hogy Danes férje, a jóképű Hugh Dancy 2009-ben az Adam című filmben alakított egy Asperger-szindrómás személyt. Így Claire-nek rengeteg anyag és tapasztalat állt rendelkezésére a témával kapcsolatban. Ha lehetek egy kicsit személyes, én nem rajongok Danes munkásságáért, de ebben a filmben remekül alakított, a legapróbb kivetnivalót sem találtam a játékában.
A Temple Grandin tehát egy életrajzi történet, amely segít nekünk megérteni az autizmust, és bizonyítékként szolgál arra, hogy nincsenek korlátok, nincsen olyan, hogy lehetetlen. Bátorság van és akarat. Ha ki akarnék emelni a filmből egy mondatot, ezt választanám: „(Temple)…más, de nem kevesebb”. Erről szól ez a film, és ez a legtöbb, amiről szólhat.
Rendezte: Mick Jackson
Műfaj: életrajzi dráma
Játékidő: 103 perc
IMDB értékelés: 8.5
Saját értékelés: 9.5
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.