Megérkeztünk a jövőbe

A cikk nyomokban spoilert tartalmaz.

Idén ünnepeljük a filmsorozat a 30. születésnapját. A Vissza a jövőbe-trilógiát okkal tekintik a valaha készült legjobb időutazós filmeknek, ami mellett még kalandnak, vígjátéknak és feel-good alkotásoknak is könnyen eladhatóak. Szerethető karaktereik egytől-egyig szórakoztatóak, jeleneteik a mai napig megnevettetőek (akár még századjára is), szállóigéiket csaknem mindenki ismeri, és mind a nagy rajongók, mind pedig az egyszeri nézők szeretnének egy negyedik részt. Viszont ha nem pusztán a végeredményt nézzük meg, hanem magát az írást, az elkészítést, a munkálatokat, akkor sok, néhány helyen rettentően meghökkentő esetbe futunk bele…

Vissza a jövőbe (1985)

Az alapötlet az egyik társíró, Bob Gale fejéből pattant ki. Éppen a szüleinél volt látogatóban, és együtt lapozgatták azon régi évkönyvet, amelyeken anyja és apja szerepelt, mikor még középiskolába jártak. Bob nagy mosollyal a száján nézegette ezeket, majd hirtelen egy kérdés ötlött föl benne: mi lett volna, ha ő is ott lett van az apja mellett? Barátok lettek volna, vagy nem is törődtek volna egymással? A kérdés nem hagyta nyugodni Gale-t, naphosszat csak ezen gondolkozott, amikor is úgy látta, hogyha őt ennyire foglalkoztatja ez a szimpla kérdés, akkor talán filmben még több embernek megtetszene az alapötlet.

Bob szerencsére nem dolgozott egyedül az írásnál, hiszen egyik régi jó barátja, a mára már nagyon is híres rendező-író Robert Zemeckis (Forrest Gump, Számkivetett, Kényszerleszállás) is segített neki ebben. Idővel rá kellett jönniük, hogy ez az időutazós sztori eléggé nagy törődést igényel, amit nem bizonyít más, minthogy körülbelül negyvenszer (!) írták át magát a kész forgatókönyvet. Akkoriban – 1984-ben – ez nagyon nagy szó volt, manapság már az ilyenfajta írás velejárója lett (elég csak a Blue Valentine-ra gondolni).

Végül késznek gondolta az írópáros a művet, szóval - mint Hollywoodban szokás - elkezdtek vele bőszen házalni. Elsők között a Walt Disney Picturesnél mutatták be, de a fejesek rögvest vissza is utasították azt állítva, hogy ez a könyv igencsak provokatív (a Disney nem fogadta el, hogy egy anya beleszeret a saját fiába és elkezd vele flörtölni). Robert és Bob fogta a művet, és továbbmentek a Columbia Pictureshöz, ahol pedig nem találták eléggé provokatívnak az ötletet – a nyolcvanas években népszerű tini szerelmes filmek nekik már nem kellettek, és a Vissza a jövőbe első részét is ennek gondolták. Végül a Universal Pictures örömmel ölelte keblére a könyvet, és aláírták a szerződést. A forgatás alig pár hónapon belül el is kezdődött.

A film kezdetben nem úgy festett, ahogy most. Sok, felettébb érdekes változtatáson esett keresztül, míg végre azzá vált, amit mi is láthattunk. Az első ilyen módosítás magát az időgépet formálta át. Abban a forgatókönyvben, amivel elkezdték a forgatást, nem volt benne a DeLorean – az csak idővel jött. Eredetileg az időgép egy átlagos hűtőszekrény lett volna, amibe bebújva repülhettek volna vissza 1955-be. Ezt a pároson kívül (akik közül Zemeckis vállalta a film rendezését is) senki nem gondolta jó ötletnek, így lecserélték egy autóra. John DeLorean, a román-magyar származású amerikai mérnök kissé átalakított kocsija lett végül a kiválasztott, ami elsősorban azért tetszett meg a készítőknek, mert felfelé nyílt az ajtaja. A forgatás alatt John nem volt túl híres, de ez a film akkora reklámot adott neki és az autónak, hogy mindenki ilyen kocsit akart magának, egy csapásra világhírű lett.

A másik csere a főszereplőt érintette. Eredetileg nem Michael J. Fox lett volna Marty, hanem Eric Stoltz (őt Lance-ként ismerhettük meg a Ponyvaregényből). Viszont ez a választás nem tetszett az alkotóknak, Stoltz munkájával egyáltalán nem voltak megelégedve, így néhány leforgatott jelenet után kirúgták, és a helyére Michael került. A rendező nagyon megszerette Foxot, visszagondolva igazán örül, hogy megtalálta őt erre a szerepre. A castinggal kapcsolatban meg kell még említeni, hogy ebben a filmben látható először a nők körében nagyon kedvelt Billy Zane, vagyis Rose vőlegénye a Titanicból.

Ma már kissé nevetségesnek hathat, de 1984-85-ben az a tény, hogy 32 darab speciális effekt került bele egy filmbe, nagy szó volt - az összes ilyen trükköt számítógéppel dolgozták ki, ami nem kis munkát jelentett. Ezek a speciális effektusok az első tesztvetítéskor még nem voltak teljesen készek, még finomításra szorultak, viszont az akkori közönség a karakterek, a szituációk, az időutazás láttán állva tapsolt a film befejeztével. Amikor az mozikba került, azonnal a toplisták élén helyezkedett el, és nem is akart lekerülni onnan jó sokáig. Robert Zemeckis és Bob Gale örült ennek a sikernek a legjobban, hiszen ezzel a filmmel végre komolyabb alkotásokba is bele tudtak fogni – például Robert végre valahára megkapta az engedélyt, hogy megrendezhesse a Roger nyúl a pácban című filmet, ezzel elhappolva a lehetőséget Terry Gilliam elől…

Vissza a jövőbe II. (1989)

Igazság szerint sem Zemeckis, sem Gale nem tervezett semmiféle folytatást. Azonban a film tényleg olyan nagy siker lett (csak Amerikában 210 millió dollárt termelt), hogy a stúdió még kért belőle, úgyhogy kiadta a párosnak, hogy írjanak egy folytatást. Robert akkor még nem ért rá, mert minden figyelmét a Roger nyúl a pácbanra fordította, következésképp az első verziót a forgatókönyvből Bob írta meg. Csakhogy az Zemeckisnek nagyon nem tetszett, így ezt a könyvet is átfirkálták egypárszor, hogy egy tisztes folytatást tudjanak letenni az asztalra. Gale első ötlete nem volt nagyon túlzó, arra gondolt, hogy nem a távoli jövőbe menne Marty, hanem a 60-as évekbe, ahol újra találkozna a szüleivel, akik hippik lennének. Robert ezzel ellentétben roppantul elengedte a fantáziáját, és a jövőbe repítette a főszereplőinket – 2015-be.

Amikor már javában forgatták a filmet (egészen pontosan a híres vacsorázós jelenetet), egy nagy földrengés csaknem az egész díszletet elrontotta. Minden feldőlt, minden elmozdult, néhány dolog el is tört, de a forgatás nem állhatott le, szóval megpróbálták ugyanúgy elhelyezni a tárgyakat, hogy a nézők ne vegyék észre a különbséget. Jelentem, nagyon jó munkát végeztek, hiszen a mai napig nem találják az emberek ezeket, nem is tűnik fel, hogy újra lett rendezve a szoba.

A film elején látható mozi az „akkori” szenzációt, a Cápa 19. részét reklámozta a 3D-vel együtt. Igazából nem ez a film lett volna hirdetve, hanem a Godzilla 2014-es része, ami azért is lett volna nagyon poénos, mert tavaly tényleg csináltak a címhez egy rebootot Aaron Johnsonnal és Bryan Cranstonnal a főszerepben. De nem ez az egyetlen utalás más filmekre, a szemfülesek észrevehetnek egy-egy autót a Szárnyas fejvadászból és Az utolsó csillagharcosból is.

A Vissza a jövőbe második részére nagyban rányomja a bélyegét az azóta elhíresült Crispin Glover-botrány. Crispint, aki az első filmben alakította Marty apját, le szerették volna szerződtetni erre a részre is, hiszen jó pár oldalt írtak neki. Ő alá is firkantotta volna a papírokat, de csak akkor, ha kereken egymillió dollárt kap a szerepért. A producerek erről hallani sem akartak, így végül nem kötötték meg ezt a szerződést. A jeleneteit kihúzták, de nem az összeset, hiszen ez a karakter kellett ebbe a részbe is. Ezért Zemeckis és társai arra jutottak, hogy egyszerűen átemelik az előző filmből a férfit. Kicsit retusálnak rajta, más árnyékot tesznek rá, lecserélik a ruháit és kész is, szerepel a filmben – persze maga a színész tudta nélkül. Amikor az alkotás a mozikba került, Glover beperelte a stúdiót, hogy az ő beleegyezése nélkül történt mindez, ily módon 750 ezer dollár kártérítést kellett neki fizetni. Azóta létezik az a törvény, hogy nem lehet beleegyezés nélkül valakit berakni filmekbe.

Mint említettem, Zemeckis a fantáziájára hagyatkozott a jövő megtervezésében, ami azzal járt, hogy sok, eddig ismeretlen dolgot kellett megépíteni, vagy meglévő elemeket kellett átépíteni. Ez egy bizonyos pontig működött is (például ezért látni a filmben a légdeszkát, az önbefűző cipőt, a repülő autót vagy a kutyasétáltató robotot), de ennek a költekezésnek hamar vége lett anyagi okok révén. A készítők húzták is a szájukat, hiszen még szerettek volna egy nagy rendőrségi-repülőautós üldözést, több jövőbeli kocsit és sok mást is.

Ennek ellenére a filmet ugyanolyan nagy lelkesedés fogadta, mint az első részt. A jövőbeli cuccok nagyon tetszettek az embereknek, csaknem minden egyes fiú légdeszkáról ábrándozott. Diana hercegnő újfent elment a premierre, és az emberek még mindig nem unták meg a félig-meddig ismerős történetet. Apropóként még nagyon megmosolyogtató, hogy Elijah Wood (azaz, ahogy a legtöbben ismerik, Zsákos Frodó) is szerepel a filmben gyerekként, és a Doki ingén pedig volt némi utalás a harmadik részre a vadnyugati ábrák révén.

Vissza a jövőbe III. (1990)

Amikor a stúdió megbízta Zemeckist és Gale-t, hogy írják meg az első rész folytatását, ők rögtön kettőt terveztek. Mindkét forgatókönyvet megírták, és mindkét filmet leforgatták egymás után (ezért van csak egy év szünet a második és a harmadik rész között). Ellentétben Christopher Lloyd (azaz a Doki) ötletével, hogy az ókori Rómába menjenek vissza az időben, a készítők mindössze „csak” a vadnyugatig nyúltak vissza – a stúdió igencsak ellenezte a római gondolatot, mert annak megvalósítása túl költséges lett volna.

A történet továbbra is maradt a régi, nem változtattak rajta nagyon. Emiatt sokan ódzkodtak ettől a résztől, nem szerették volna látni, ahogy a megkedvelt karaktereik elbuknak a mozivásznon. De nem ez történt! A nézők ugyanúgy szerették ezt is, és bár az első két film piaci sikerét nem érte el, tisztes 90 millió dolláros bevételt hozott össze csak Amerikában, világviszonylatban pedig a 244 milliót is elérte – a büdzsé 40 millió dollárra rúgott.

Mind Zemeckis, mind pedig Gale nagyon szerette a Clint Eastwood-filmeket, és magát a színészt is, így - mivel a vadnyugaton voltak - nem volt kérdés, hogy megemlítik a nagy öreget. Meg is kérdezték tőle, hogy egy visszatérő poén kedvéért felhasználhatják-e a nevét, amire Eastwood örömmel mondott igent. Ez szolgáltatta az egyik legszórakoztatóbb névviccet, amit valaha filmben lehetett hallani. Továbbá itt nem áll meg az Eastwood-utalások sora, hiszen nem elég, hogy a 85-ös Fakó lovas díszleteiben vették fel az egész filmet, de még két (korai) moziplakátját is odabiggyesztették a szemfüles nézők kedvéért. Ugyanakkor nemcsak Clint az egyetlen, akivel konzultáltak a film előtt, hanem magát az egykori amerikai elnököt, Ronald Reagent is felkérték, hogy szerepeljen a moziban. A magyarázat az, hogy Reagen imádta a sorozatot, sőt az első részből idézett is egy mondatot az egyik elnöki beszéde alatt: „Ahová mi megyünk, nincs szükségünk utakra”. Viszont Ronald visszautasította, hogy eljátssza a polgármester szerepét…

A forgatás néhol nem ment olyan könnyen Michael J. Fox számára, mert a híres akasztásos jelenetben a kötél olyan szorosra húzódott a nyaka körül, hogy valóban nem kapott levegőt. Elsőre mindenki azt hitte, hogy csak jobban beleéli magát a szerepébe, később vették észre, hogy tényleg levegő után kapkod. Megfulladni nem fulladt meg, de elájult. Maradandó sérülést nem szerzett, igaz, nem túl jó kedvvel gondol vissza erre a jelenetre.

Akiről eddig kevés szó esett, az a Doki, vagyis Christopher Lloyd, aki minden kétséget kizáróan a legszórakoztatóbb karaktere az egész trilógiának. Túlzásai, nagy gesztikulálásai, vagy egyszerűen csak a fura mosolya miatt rajongók ezrei szeretik őt mind a mai napig. A sorozat harmadik darabja azért is figyelemre méltó az ő szemszögéből, mert Lloyd nem volt már fiatal, amikor ezt a részt forgatták (egészen pontosan 52 évesen dolgozott rajta), viszont ebben a filmben található a karrierje első csókjelenete! 1990-ig a 20 éves pályafutása során még nem kapott ilyen jelenetet, viszont a Vissza a jövőbe III-ban végre valahára megcsókolja a női főszereplőt, Mary Steenburgent.

Crispin Glovernek már nem is írtak semmilyen szerepet a harmadik részre azok után, amit a második kapcsán leművelt. Ellenben egy felettébb furcsa, de egyben nagyon is megmosolyogtató cameo akad a filmben: amikor történt egy kis hiba a zenével, Zemeckis nem tudott fölvenni egy jelenetet, ahová pedig nélkülözhetetlen lett volna a muzsika. A stáb szerencséjére pont aznap járt arra a ZZ Top két embere, és J. Fox kérésére zenéltek is ebben a jelenetben egyet, így nem kellett megvárni, amíg rendbe jön a technika. Ezt a jelenetet valóban ott rögtönözte a ZZ Top, mindenféle segítség nélkül, maga a két öreg zenélt akkor.

És még bőven lehetne folytatni ezt az összeállítást a Vissza a jövőbe-trilógiáról – ezek csak a szubjektív válogatásom eredményei. Ez a három film okkal lett kikiáltva sok tekintetben a legjobbnak (például egy Oscar- és egy BAFTA-díjat is kapott a tucatnyi többi mellett), és a Vissza a jövőbe olyan sikernek örvendhet, amit még maguk az alkotók sem gondoltak volna.

Kisebb-nagyobb, a film által ihletett cuccok kerültek ki a piacra az évek során (például a limitált kiadású Pepsi Perfect), kétévados rajzfilmsorozat készült hozzá, de még a játékvilágba is beköltözött a Telltale Games jóvoltából egy ötepizódos kalandjáték formájában. Egy szó, mint száz, mi nagyon örülünk, hogy a trilógia megélte a harmincadik évét, és reméljük is, hogy még jó sokáig a köztudatban is marad…

Az évforduló miatt az első rész októbertől újra mozikba került, és még a másodikat is vetítik egy-két helyen.