The Book of Boba Fett sorozatkritika

Kritikánk nyomokban spoilert tartalmaz!

A galaxis legnagyobb fejvadásza, azaz Boba Fett igazi popkultúrális legenda. A karakter köré, aki A Birodalom visszavágban alig néhány mondattal tette hozzá a magáét a Star Wars frencsájzhoz, és aki A Jedi visszatér elején meghalt - legalábbis elméletileg, gyakorlatilag persze nem - egycsapásra hatalmas rajongótábor szerveződött. Bár az eredeti trilógiában játszott szerepe ennyiben ki is merült, a kilencvenes évektől kezdődően jókora szeletet hasított ki magának George Lucas agyszüleményének hatalmas tortájából. Könyvek, képregények és videojátékok jelentek meg a közreműködésével vagy épp a főszereplésével, amelyekből nem csak az derült ki, hogy sikeresen kimászott a biztos szenvedést és halált jelentő Sarlacc gyomrából, de felépítették és tovább is gondolták a figuráját, vagyis véghez vitték azt, ami a mozifilmekből kimaradt. Az évek során sokan, sok helyen feltették a kérdést, hogy mégis miért örvend ekkora népszerűségnek egy olyan karakter, aki a filmekben csupán rövid epizódszerepeket játszott, és ott sem arról volt híres, hogy szószátyár lenne, ennek ellenére mégis elnyűhetetlen tagja a frencsájznak, akinek képeit rengeteg rajongó tette ki a falra vagy épp tetováltatta magára – és még maga Lucas is kanyarított neki egy eredettörténetet az előzmény trilógiában. Nem nehéz megfejteni a rejtélyt: egyszerűen csak piszkosul menő.

A szakmájában abszolút vérprofi, mindig felülkerekedik a zsákmányán és a vetélytársain, mindig utolsóként marad állva, csak akkor beszél, ha nagyon muszáj - akkor is örökzöld, emlékezetes beszólásokat puffogtat -, és még magának a hatalmas nagyúrnak, Darth Vadernek is szüksége van rá, ha el akar intézni valami komolyat. Az, hogy a karakter mozgóképre kívánkozik, egyértelmű. Miután a Disney megvette a Star Wars jogait, erre lehetőség is nyílt, de csak nem akart összejönni a produkció. A John Trank rendezésével tervezett Boba Fett-film végül bebukott - köszönhetően annak, hogy Trank karrierje a Fantasztikus Négyessel gyakorlatilag véget ért -, azonban mikor a Disney más vizekre evezett és tető alá hozta a fejvadászokat, a galaxis alvilágát, valamint a mandalóri kultúrát középpontba helyező The Mandalorian című tévésorozatot, újra felcsillant a remény, hogy Fett még visszatérhet. Aztán a második évadban annak rendje és módja szerint tiszteletét is tette, és amikor a szezon fináléjának stáblistás jelenetében lelőtte Bib Fortunát, és jelentőségteljesen elfoglalta Jabba trónját, megüzente, hogy most ő következik – és rajongók egész hada bokszolt a levegőbe, hogy végre!

Persze a fanoknak és jómagamnak is egy rakás elképzelése volt, már jóval a The Mandalorian előtt is, hogy milyennek kellene lennie egy önálló Boba Fett-produktumnak, hogy miről kellene szólnia, milyen irányba kellene elindulnia, majd a sorozat befejezése után bele is éltük magunkat, hogy milyen jó lesz az egész. Természetesen abba nem gondoltunk bele, hogy ezzel a gyakorlatban mennyi probléma lesz, és még csak véletlenül sem feltételeztük azt, hogy nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását.

A The Book of Boba Fett a kompromisszumok sorozata. Nem teljes kudarc, egyáltalán nem borzalmas, de el kell engedni bizonyos dolgokat ahhoz, hogy élvezhesd. El kell engedni, hogy ez a Boba Fett már nem az a Boba Fett, akit az eredeti trilógiából megismerhettünk, el kell engedni, hogy az érzékenyítés jegyében egy sor más, a régi filmekben még félelmetes és könyörtelen szereplőről derül ki, hogy valójában érző lény és nem is annyira gonosz és elvetemült, mint ahogy azt eddig láttuk, továbbá el kell engedni, hogy a széria felsorakoztat néhány olyan karaktert, akik pont egy Boba Fett-sorozatba kellenek a legkevésbé. Van, amiket könnyű elfogadni, van, amiket nehéz. Az írók természetesen megpróbálják a lehető legjobban kibekkelni a dolgot.

Egyértelmű válaszokat kapunk arra, hogy Boba miért hagy fel a fejvadászattal és miért akar inkább a Tatuin teljhatalmú ura lenni. Ez sajnos magával hozza azt a szomorú következtetést is, hogy ez a figura már nagyon messze van attól a dörzsölt, rideg sugárvető forgatótól, akit A Birodalom visszavágban Darth Vader külön figyelmeztetett, hogy élve van szükség a foglyokra. De az is kiderül, hogy a sorozat koncepciója miért lett A Keresztapa Star Wars-béli megfelelője, A fejvadász háborúk című nagy sikerű regénytrilógia hangulatvilágát idéző csillagközi űrwestern helyett, míg más elemek megfejtését félig-meddig ránk bízzák. És ez még tényleg a könnyebbik rész, a legtöbb vérbeli Star Wars-rajongó pozitívan fogja fogadni, főleg mert logikusan helyezik el őket a kánonban - a buckalakók fogságába eső, majd a tiszteletüket kivívó Fett például elképesztően jó húzás és a rancor meglovaglása is vagány.

Aztán ott vannak azok a tulajdonságok, amelyek már jóval nehezebben mennek át a rostán, és azok, amelyek egyfajta burkolt beismerésnek is felfoghatóak. A hideg, kimért fejvadászból Robin Hood-szerű törvényenkívülivé avanzsáló Bobát állandóan kiigazító Fennec, a nyugdíjas tempóban lezavart dinamikátlan akciójelenetek - az évadzáróban látható harc egyenesen katasztrofális és rettenetesen lehúzza a szezon összképét -, valamint az, hogy a hatodik rész valami gusztustalanul nagy fan service – na nem az a féle, mint amit a legutóbb a The Mandalorianben láthattunk, inkább az a felesleges, értelmetlen nézőcsalogató féle. Mintha a készítők a The Book of Boba Fett első részeinek gyenge kritikáit látva átgondolták volna, hogy vajon mi lehetne a megfelelő stratégia a közönség megnyugtatására, majd végül a megoldást kiötölve az asztalra csaptak, elővették a The Mandalorian harmadik szezonjából már leforgatott jeleneteket, és „nesztek, itt van, ennek már tuti örülni fogtok” alapon betették őket ebbe a sorozatba, hogy mentsék, ami menthető.

Ennek pedig nem csak az lett a következménye, hogy megkaptuk Mandót, hanem néhány olyan karaktert is, akiknél csak a veszpás csapat lóg ki jobban a cselekményből. És itt jön képbe az, amire a rajongók már régóta rájöttek, és saját döntéseiket látva a Disney, illetve a Lucasfilm is realizált mostanra, vagyis, hogy nem igazán tudják, mit is akarnak kezdeni ezzel a frencsájzzal. A folytatástrilógia, ha anyagilag nem is - bár a nyolcadik-kilencedik felvonás pénzügyileg azért bőven alulmúlta az elvárásokat -, de színvonal-ügyileg megbukott, legfőképp azért, mert nem volt mögötte egy egységes koncepció, egyetlen egy, határozott elképzelésekkel megáldott rendező és író, aki logikusan, tudatosan végigvitte volna a narratívát az elejétől a végéig, a Han Solo-film kudarca után pedig már a nem számozott részekkel sem mertek tovább próbálkozni.

Mit lehet ilyenkor tenni? Azt csak nem vallhatják be ország-világ előtt, hogy „gyerekek, elcsesztük” - főleg miután Kathleen Kennedy és J.J. Abrams is elmondta korábban, hogy egy rakás dolgot út közben találtak ki a filmekhez -, így fogták magukat és elkezdtek visszanyúlni az eredeti anyagokhoz, a régi trilógiához, a klasszikus karakterekhez, a könyvekhez, a képregényekhez, amiket anno olyan nagy elánnal dobtak a kukába, hogy ők majd nagy mellénnyel újraformálják a kánont. Láthatóan az összes puskaporukat bevetik, minden létező fronton, ahol csak lehetséges: az animációs ágazatban ott A klónok háborúja hetedik évada és a Bad Batch - mindkettő remek, szó se róla -, az élőszereplős tévésorozatoknak pedig a The Mandalorian. Utóbbiban meg is alkottak egy ütős főhőst, Din Djarint, akit felruháztak azokkal a jellemvonásokkal, amelyekkel Boba Fettet kellett volna - de mivel a széria minden előzetes várakozást felülmúlt és a második szezonban Fettet is visszahozták, úgy voltak vele, hogy egye fene, kapja meg ő is a saját sorozatát. Viszont egy poént nehezen lehet kétszer elsütni, így az ő karkaterét is át kellett fazonírozni.

Persze az ördög sosem alszik, így a fény, ami a The Mandaloriannek hála jelent meg az alagút végén, egyre jobban sötétedik. A mély verem, amiből a Disney és a Lucasfilm próbál kikecmeregni, egyre csak növekszik, többek közt azon meggyőződésükből kifolyólag, hogy a Star Wars fanokat mindig, minden esetben simogatni kell - nem kézzel, hanem felhőkarcoló méretű drótkefével. Merthogy kell egy Boba Fett, kell egy Luke Skywalker, kell egy Ahsoka Tano - fan service mindenek felett, még akkor is, ha az abszolút indokolatlan és erőltetett. Kell egy Jedi-vonal, kell egy akadémia, még annak ellenére is, hogy a folytatás trilógiából már mindenki tudja, hogy mi lesz a vége az egésznek. Féleértés ne essék, valószínűleg kevés olyan rajongó van, akinek ne dobbanna meg a szíve a kapcsolódó jelenetek láttán, de ebbe az örömbe jókora keserű szájíz is vegyül. És voltaképp ezzel lövi lábon magát folyamatosan a stúdió, kitörölni meg úgysem fogják a kánonból a filmeket, mert ezzel komplett idiótát csinálnának magukból. Helyette görcsösen foltozgatnak, ha törik, ha szakad.

Eme elkeseredettség miatt futnak le az alkotók folyamatosan kényszerköröket - mielőtt még kivívom ezzel a toxikus rajongók haragját: a The Mandalorian második évadjának végén piszkosul jól működött a fan service és indokolt volt. Itt nem az - , és emiatt történt meg, hogy a sorozat hiába szól a galaxis legrettegettebb fejvadászáról, a fináléra már eljutunk odáig, hogy csak érintőlegesen szerepel a saját szériájában. Ettől függetlenül a The Book of Boba Fett tele van jó pillanatokkal, összességében szórakoztató, igencsak nézeti magát, és a beleerőltetett vendégszereplőkön kívül a többi ikonikus visszatérő karakter megjelenése tényleg kellemes pillanatokat okoz. Ahogy korábban említettem, semmiképp sem teljes kudarc, de főleg azért nem, mert ezelőtt már volt néhány film, animációs sorozat és képregény, amelyek tematikai alapjaira lehetett építeni. No meg egy rossz emlékű folytatás trilógia, ahonnan csak felfelé vezethet az út, legyen szó bármilyen Star Wars-filmről vagy sorozatról. 

Gamekapocs értékelés: 7.0

Készítő: Jon Favreau
Rendező: Robert Rodriguez, Steph Green, Kevin Tancharoen, Bryce Dallas Howard, Dave Filoni Zene: Ludwig Göransson, Joseph Shirley
Szereplők: Temuera Morrison, Ming-Na Wen, Frank Trigg, Collin Hymes, David Pasquesi, Matt Berry, Carey Jones, Robert Rodriguez, Jennifer Beals
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 7