Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy Star Wars-kánon többé nem létezik – már ha létezett valaha egyáltalán. No, nem mintha a Disney-hatalomátvétel előtt hibák és ellentmondások nélküli lett volna a filmeken túl létező Kibővített Univerzum, de a Disney egyik célja épp az volt annak eltörlésével, hogy egy egységesebb világot alkosson meg. Ha ez tényleg tervben is volt, akkor az mára egyértelműen elbukott.
A Star Wars-filmek és -sorozatok önmagukban léteznek. Kiváló példa a két rendező óvodás cicaharcává lett sequel-trilógia, ahol minden epizódhoz úgy próbálták hozzáhajtogatni a korábbi történéseket, hogy az aktuális rész koherens hátterének tűnjenek (ami meg nem tetszett, azt inkább el is felejtették). De megfigyelhető ez a filmeken kívül is. A The Bad Batch újraírta Kanan Jarrus állítólag kanonikus képregényben bemutatott háttértörténetét, de még Dave Filoniék is újraszabták Ahsoka vizuális megjelenését a The Mandalorianre mindenféle történetbéli magyarázat nélkül. Karakterek (mint Bo-Katan Kryze vagy Cad Bane) egyszerűen csak újra felbukkannak valahol, tekintet nélkül azok korábbi szerepeire vagy kanonikus korára.
Ami nem feltétlenül lenne probléma, de magával hozza azt, hogy az alkotások többé nem egy nagy egész részeinek érződnek, helyette magukban, zárványként léteznek. Ugyanez egyébként megfigyelhető a stúdiótestvér Marvelnél is, ahol a filmek és sorozatok egyre kevésbé tartják be egymás szabályait: önmagukban nézhetőek, de egymással már nem vagy kevésbé kapcsolódnak, holott ez volt az MCU nagy marketingfogása tíz éven át.
Ha pedig az univerzum alkotásai nem tartoznak szorosan össze, beáll az a szituáció, mint a Solo: Egy Star Wars-történetnél is, hogy a készítők képesek a legérdektelenebb kérdéseket feltenni azért, hogy valamiféle indokot adjanak a film létére. Tényleg érdekelt valakit, hogy Han honnan szerezte a szerencsekockáit? Az előzmények nem magyaráznak, hanem feltalálnak problémákat, amiket a saját játékidejük alatt megoldhatnak – magukon viszont nem mutatnak túl. A Solo langyos fogadtatása végül kukába is kényszerítette a további előzményfilmeket, hogy azok Disney+-sorozatok formájában öltsenek új formát.
A streamingszolgáltatón talált otthont az Obi-Wan Kenobira koncentráló történet is – amit egyébként egyszer teljesen újra kellett írni, mert a fejesek úgy találták, hogy túlságosan hasonlít a The Mandalorian cselekményére. Habár valószínűleg teljes egészében sosem tudjuk meg, milyen is volt az eredeti sztori pontosan, ezek szerint annyira mégsem sikerült elrugaszkodni tőle: Obi-Wan kalandjának a gerincét mégiscsak az adja, hogy megment egy gyereket, majd őt kísérgeti, miközben spirituális megújuláson is keresztülmegy, és újraértékeli, amit addig vallott. A Mandó és Grogu, illetve a The Bad Batch Hunterje és Omegája után ez a harmadik alkalom, hogy elsütik ezt a kváziapa-gyermek formulát.
Obi-Wan annyival nehezebb helyzetben van, mint Han Solo volt, hogy míg a csempész történetét csak egyik irányból határolta az eredeti trilógia, addig a jedimestert A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény is keretek közé szorítja. Amit tudunk róla, azt az előzménytrilógia már megmagyarázta – ismerjük például, hogy milyen volt az utolsó találkozása Darth Vaderrel, amikor még ő volt a mester, Vader pedig a tanítvány.
A Köztársaság bukásával Obi-Wan a Tatuinra költözik, hogy remeteként felügyelje Luke biztonságát – azt nézni, hogy a homokban meditál húsz éven keresztül, nyilván nem lett volna a legizgalmasabb, ezért Deborah Chow és a Lucasfilm csapata kénytelen volt új sztorik után nézni. Olyanok után, amiket a lehető leghihetőbben, a legkevesebb szálat megzavarva lehet beilleszteni az ismert események közé. És habár értem a szorult helyzetet, nem hiszem, hogy az egyetlen megoldás az lett volna, hogy a foglyul ejtett, tízéves Leia hercegnő után szalajtsák a vén Bent.
Rövid alapozás után ugyanis ezzel indul be a történet: kalózok rabolják el Leiát az Alderaanról, Bail Organa pedig régi harcostársát kéri fel a mentőakcióra. Hamar kiderül azonban, hogy ez nem egyszerű gyerekrablás volt, a zsinórokat ugyanis egy inkvizítor, Reva (avagy a Harmadik Nővér, de a Lázadókban lefektetett szokások ellenére szinte senki sem nevezi így) rángatja, aki megszállottan el akarja kapni Obi-Want. Ezzel természetesen megvannak a saját tervei, amiken keresztül Darth Vader is becsatlakozik az eseményekbe.
Azt mindenképp Deborah Chow számlájára lehet írni, hogy volt egy határozott elképzelése arról, mit akar elmesélni az Obi-Wan Kenobiban – nem szorul rá például arra, hogy két epizódot egy teljesen másik sorozat cselekményére szánjon, mint történt az a The Book of Boba Fettben. Ezt az elképzelést azonban nem sikerült tökéletesen átültetni a gyakorlatba.
Míg a kezdőepizódok lendületes startot biztosítanak, a sorozat közepére ez a lendület alaposan alábbhagy. A negyedik részt, amiben Leiát még egyszer elrabolják, és még egyszer meg kell menteni, gyakorlatilag el is lehetne hagyni, egyetlen karakterhez vagy történetszálhoz sem tesz hozzá érdemben semmit. Az egészet aztán megfejelik egy olyan fináléval, amire egyáltalán nem volt méltó ez a sorozat – gyönyörű, jól koreografált, hatásos, azaz minden, ami a széria nem.
Annak ellenére, hogy Obi-Want hamar kirángatják a Tatuinról, a bolygókat, amiket bejár, nem sikerül érdekesen tálalni. Még egy olyan izgalmas helyszín, mint a cyberpunkos Daiyu is kiaknázatlan marad, hát akkor hogyan lennének a különböző sztyeppés-sziklás, barna-szürke planéták emlékezetes?
Nemcsak a vizualitás fásult, sajnos az egész sorozat nem üt meg markáns hangnemet. Ha másban nem, abban azért a leggyengébb Star Wars-tartalmak is jók, hogy néhány jópofa vagy aranyos mellékszereplőt felvonultassanak. Ám hiába találkozunk lázadókhoz állt birodalmival vagy kókler jediutánzattal is az Obi-Wan Kenobiban, még ők sem szórakoztatóak. A készítők az akciókat sok esetben rosszul kezelik, ahogy az időt és a teret is: több epizódban is előfordul, hogy a szereplők a logikát nélkülözve teleportálnak oda, ahol a forgatókönyv következő oldala szerint lenniük kell.
Ewan McGregort remek viszontlátni a szerepben, az epizódok javában azonban alulrendezettnek érződik a játéka. Obi-Want még mindig kínozza a múltja, ennek megjelenése azonban legtöbbször kimerül McGregor szomorú tekintetében. És mivel egy hibáitól szenvedő, jediségében megbicsaklott mester gyógyulásáról szól a sorozat, az előzményfilmek és A klónok háborúja szarkasztikus, a rosszban is humort találó Obi-Wanját is nélkülöznünk kell a legtöbbször.
Az esetlen karaktervezetés példája az is, hogy a főszereplő egyik legerősebb érzelmi szálával sem sikerül érdemben mit kezdeni. A sorozat emocionális gerince lehetne az, ahogy Obi-Wan előbb rájön, hogy nem végzett Anakinnal (helyette csak még jobban kiszolgáltatta a Sötét Oldalnak), majd valamiképp mégis megbékél a tetteivel, ám nem szánnak kellő időt az ezen való elmélkedésre.
Vivien Lyra Blair többnyire megfelelő (és némi színt jelentő) társa Kenobinak a fiatal Leiaként, ám olyan felnőttes, érettséget utánozni akaró mondatokat adnak a szájába, hogy csak épp természetesnek nem érződik a karaktere. Velük szemben Moses Ingram Revája sem áll túl biztos lábakon – a végletekig kegyetlen inkvizítor a felbukkanásai javában az agresszióján kívül mást nem tud felmutatni. Az írók a sorozat végére bedobnak hozzá egy történeti csavart, amit azonban nem sikerül kiaknázni, arra pedig végképp alkalmatlan, hogy együttérzővé tegye vele szemben a nézőt – minimális spoiler, de az utolsó rész vége alapján az elvárás ez lett volna.
Az előzménytrilógiából természetesen nemcsak Ewan McGregor, de Hayden Christensen is visszatér, Darth Vader felbukkanása azonban éppoly hatástalan marad, mint majdnem minden más, amit a sorozat nyújt. Ha már a két ikonikus szereplő egy történetben szerepel, várható, hogy egymással találkoznak is – és ezzel kapcsolatban nyilvánul meg az, mennyire sarokba tudják szorítani magukat a készítők a kánon hajlítgatásával.
A kánonhoz való hozzáállás többször is problémát okoz a sorozatban. Például hamar bekövetkezik egy karakterhalál, aminek kapcsán a Vanity Fairben magyarázkodtak a készítők, hogy nem is rúgják fel a kánont (így lelőve az ezzel járó, nem túl váratlan „csavart”), de épp emiatt Obi-Wan és Vader összecsapásának ütemezése is kiszámíthatóvá válik.
Hiszen ha ők egyszer harcba keverednek egymással, de abból Darth Vader kerül ki győztesen, akkor muszáj egy második csatának is megesnie, amiben ismét a helyére kerül a mester és a tanítvány szerepköre. Azaz, amint azt korábban is említettem, feltalálnak egy problémát, amit aztán az adott zárványban fel is kell oldaniuk. Ebből nem következik, hogy maga a probléma ne lehetne érdekes, de az Obi-Wan Kenobi is ahhoz a sorhoz csatlakozik, amelyik nem bizonyíték arra, hogyan kell ezt értékesen csinálni.
Szintén egyre általánosabb jelenség a Disney+-on, hogy mintha a vezetőség ezekre a presztízsjellegű alkotásokra is sajnálná a pénzt, és ez itt is szembeötlő. Ez részben biztosan magyarázza az unalmas helyszínválasztásokat vagy a Főinkvizítor gyenge sminkmunkáját, de a CGI is alaposan megsínyli. Obi-Want és Anakint például egy flashback-jelenetben is láthatjuk, ahol Christensen visszafiatalításával nem igazán bajlódtak, és így az ifjú padawan nem fest a legimmerzívebben.
Ilyen előzmények után igazi meglepetés az utolsó epizód, amelynek konkrét cselekményét nem árulom el, de muszáj megemlékeznem arról, milyen jól sikerült. Obi-Wan karaktere ekkorra átesik az előírt fejlődésen, és bekövetkezik az előre sejthető ütközete Vaderrel is. Ebben a harcban szinte minden a helyén van: Deborah Chow zseniálisan játszik a fényekkel, John Williams dallamai itt működnek együtt leginkább a szereplőkkel, és végre McGregor is megmutatja, hogy több van Obi-Wanban a szomorú tekintetnél. A párhuzamos szálakkal együtt is egy jól ütemezett, végig lendületes epizóddal zárnak, ami még az újabb érdektelen helyszínek és szemöldökvonogatásra okot adó cselekménydöntések ellenére is egy szuperül összerakott háromnegyed óra.
Az Obi-Wan Kenobi mögött tehát tapintható elképzelés volt, ám a hat epizód ehhez mégis túl soknak bizonyul – ezért is sejtem azt, hogy csak az eredetileg filmnek szánt cselekményt duzzaszthatták fel. Az azonban becsülendő, hogy az erőtlen megvalósítás ellenére is ragaszkodtak ahhoz, hogy a megálmodott történet vigye a szériát, és nem hagyatkoznak olcsó easter eggekre és átlátszó fan service-re. Az utolsó két epizód bizonyíték arra, hogy Chow tud jól bánni a karakterekkel, és jelentőségteljes módon köréjük szőni a sztorit, ám az egész széria mégsem ér fel a benne rejtőző potenciálhoz.
Gamekapocs értékelés: 5.0
Rendező: Deborah Chow
Szereplők: Ewan McGregor, Moses Ingram, Vivien Lyra Blair, Hayden Christensen
Zene: John Williams, Natalie Holt
Évadok száma: 1
Epizódok száma: 6
a 6 vagy 7rész jeleneteiből össze 1 epizódot össze lehet rakni, ami azt a látszatot kelthetné hogy ez minőség.
és nem hittem el hogy az egész erről szól.Azt hittem csak az első epizód fog.
Fájt.
100x is a a remake trilógia.Az utolsó jedit is szerettem.
Nem szeretem, hogy ha valaki nem tartja nagyra az új “alkotásokat” akkor egyből az az érv, hogy “de hát a régi is szar néha szóval mit izélsz, ezt kell szeretni”. NEM. Először is, senki sem mondta, hogy a régiek hibátlanok, mert korántsem azok, ezt aláírom…
Az én véleményem az, hogy a hibák gyakoribbak és nagyobbak kreatív szempontból és mindennek tetejébe még nehezebben is lehet őket megbocsátani, ennek pedig egyetlen egy dolog az oka és az nem más mint az, hogy ezekből az alkotásokból hiányzik az odaadás, a szeretet és a lélek. A régi Star Wars nem azért volt jó, mert minden karakter jól meg lett írva, hanem azért, mert minden kepkockajarol ez az odaadas es szeretet köszönt vissza.
Ezek a mai iparosmunkak pedig hemzsegnek a problémákról es közben steril, ötlettelen es unalmas maszlagok, mert nincs lelkük. Ez pedig egy kétélű dolog, hiszen ha nincs az az odaadas akkor több lesz a hiba és a minőség is romlik. Ennek a sorozatnak a hibái össze sem hasonlíthatóak a régi SW filmek hibáival… közel sem emlithetoek egy lapon. Nekem ez a bajom.
Itt viszont én ezt egy percig nem érzem, sőt mint említettem szerintem még elnéző is a cikk írója.
(1) Számomra nem szórakoztató az, ha teljesen szétrombolják a kánont, (2) egy újabb eredeti hős karaktert mutattak be hitét vesztett, bizonytalan, gyáva, önsajnálatban fulladozó lúzerként, (3) úgy hoznak be új karaktereket, hogy azok nincsenek jól megírva (hiszen egy karakter maximum olyan okos lehet csak, mint az írója ugyebár) és mivel a régi karakterek mellett nem tudnának érvényesülni, ezért csak úgy tudták okossá és keménnyé tenni az újakat, hogy közben a régieket teljesen lebutították, (4) konkrétan tele van a sztori teljesen logikátlan jelenetekkel, arról nem is beszélve, hogy maga a sorozat cselekménye is teljesen fölösleges és értelmetlen, így erőltetett is lesz és (5) mindennek tetejébe pedig a rendezés is katasztrofalis lett, gondolok itt a CGI-re, a színészi alakításokra, az üldözéses jelenetekre, a harcjelenetekre és a 2 órányi shaky-camra és az elbaszott kamerallasokra és borzalmas vagasra is, amik sokszor egy tanulói vizsgafilm minősége alatt vannak. Na és ekkor meg nem is beszéltem a Disney polkorrekt propagandájáról amiben úszik az egész sorozat.
Itt meg is állok, mert a nap végéig tudnám sorolni az orbitális hibákat ezzel a “produktummal” vagy “tartalommal” kapcsolatban. Lehet majd lesz belőle egy blog. Viszont ahogy látom sokan felszálltak a nosztalgia vonatra és bekajálták a memberberries-t mondván, hogy “de Kenobi és Vader…”. Mindeközben viszont az emberek elfelejtik, hogy a filmkészítésnek alappillérei vannak és ha egy karakter vagy egy jelenet nem tesz hozza semmit sem a sztorihoz, akkor az fölösleges tölteléke csak a történetnek és ki kell venni és/vagy helyettesíteni kell mással. A Kenobinál pedig elejétől a végéig ezt érzem, de ha megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy szükségtelen az egész sztori akkor is a lehető legrosszabb módot választották arra, hogy egy ilyen gyenge keretű és kérdéses létjogosultságú történetet érdekessé tegyenek.
Az írás, a rendezés, a kameramunka, a színészi játék és a vágás is mind-mind borzalmas. Sajnálom, hogy Hayden-nek ez a visszatérése az univerzumba, mert szerintem jó Anakin volt.
Csak egy apró megjegyzés a cikkhez: Ha már mindent a rendes nevén írunk le értelemszerűen, akkor a Tatooine se Tatuin ;) Egyébként a leírtakkal nagyrészt egyetértek, de én ennél meg sokkal szigorúbban ítélem meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.