E3 2008: A Sony csalódott az X360-as FFXIII miatt

  • Írta: fojesz
  • 2008. július 18.
  • Hír
Link másolása
PlayStation 3-exkluzívként jelentették be a Final Fantasy XIII-at, de a hétfői Microsoft konferencián kiderült: lesz X360-as változat is. A Sony csalódott.
PlayStation 3-exkluzívként jelentették be a Final Fantasy XIII-at, de a hétfői Microsoft konferencián kiderült: lesz X360-as változat is. A Sony csalódott.

Ugrás a galériához

A Final Fantasy VII PS1-es debütálása óta a sorozat elsődleges otthona a PlayStation volt a multiplatform Final Fantasy XI kivételével. PS3-exkluzívnak indult a Final Fantasy XIII is, de hétfőn megerősítették, hogy X360-ra is elkészül a játék, ráadásul egy perccel sem kell többet várni rá, mint a PS3-as változatra. Jack Tretton, a Sony amerikai elnök elárulta, hogy rendkívül csalódott, de nem lepte meg a bejelentés. Elmondása szerint a third party fejlesztőknek manapság muszáj multiplatform játékokat fejleszteniük, nekik pedig egyre nehezebb exkluzívként megtartani a sorozatokat a saját gépükön. A Microsoft egyébként csak félig tudta kedvét szegni konkurensének, hiszen Japánban továbbra is kizárólag PS3-ra fog megjelenni a várva-várt játék, így a konzolháború keleti helyzetén semmit sem változtat majd az új bejelentés.
73.
73.
Juarez92
88: JA amúgy te jól kivagy.XDXD
72.
72.
Juarez92
Nekem ez egészről annyi a véleményem hogy a SONY nem igazán tartja amit , ígért de annak is el fog jönni az ideje:D.

Másrészről nem a box érdeme, hogy lesz FF, hanem a játék fejlesztők hibája. (Pénzéhsége:(] Amúgy meg a boxosok nem tom észre vették hogy a PS mindig előrébb van egy lépéssel.
71.
71.
predator0
88: Gratulálok... ekkora baromságot már régen nem olvastam... :D
70.
70.
Fight!
89...

ebbe inkább ne menjünk bele...
69.
69.
tommy93
lol...Csaló MS...Remélem ez a X360-as változat warezbe fog fulladni ugy ahogy van...
68.
68.
Naridar
Na, végre megmozdult az FF körül a levegő. Remélem jön valami másra is (mondjuk Wii-n kardozni oltári lenne). Küldtem egy levelet a Square Enix-nek, hogy legyen igazán multiplatform. Vagy ha nemet mondanak, kerítek egy csapat FF rajongót és átírjuk PC-re. Nem olyan nagy kunszt, csak egy decompiler kell hozzá (a fő fájl elf-ben van, ami egy általános Linux formátum). Amit a Square száz emberrel pár nap alatt átkódol (merthogy valszeg most írják át X360-ra), néhány tucat rajongónak két-három hónap alatt meglehet. Ha meg más formátumokat használ a játék, az 1-2 DLL-el megoldható. Ki tart velem?
67.
67.
huszti
a sárga lejárt...ezért mondtam a zöldet =D
66.
66.
ACDC 4ever
A sárga kazis az fasza volt. egy olyanon volt vagy 30 40 játék

xD XD
65.
65.
Shagy
nah ennyit a warezról :D a sárga kazis nintendo az eredeti nintendonak volt a piaci változata amire ugyan azok a gémek jöttek ki ... csak mondjuk vagy 10 évvel később :) szal akinek volt az is warezolt :D
64.
64.
Fight!
81:

Az nem sárga kazis??? XD
63.
63.
huszti
80: hát a faszt.. a zöld kazis nintendo! az dö beszt.
62.
62.
ACDC 4ever
amúgy ti nem tudjátok de a comodor 64 a legfaszább. xD
61.
61.
Lachgas
http://www.cynamite.de/ps3/news/more/sony_final_fantasy_xiii_ist_kein_verlust_fuer_uns/11322/sony_final_fantasy_xiii_ist_kein_verlust_fuer_uns.html


itt az áll h Sonys Vice President of Product Development, Scott Rohde, és a PR Manager Ron Eagle-el beszélgetett a 1UP és a SONY-t 1általán nemzavarja h X-re is kijön meg már azt hallották a készitöktöl ( a két ipse ) h a PS-re jobb lessz a játék ( biztos beraknak még valami exklusiv cuccokat a játékba ).

a másik meg még az h nagy odafigyelést szánnak a TOKYO GAME SHOW-ra mert vannak játékok amiket MÈG nem is mutattak be mert még nem elég érettek ahoz a gamek h bemutassák öket azza talán ott befogják a gameket mutatni ( már biztos dolgoznak az FFXIV-en :D:D:P )
60.
60.
Fight!
59.
59.
MaRC1
nekem még nincs ps-em, de majd ha megjelenik a 2 FFXIII, akkor fogok egyet beszerezni:)



amúgy box előnye a warez sztem, és nem is tartom szényennek aki így szerzi a játékait...



ui megtudná vki mondani hogy tudnám megnézni a box360 exkluziv gamekat?:) van-e valahol lista stb? mert ha megéri, vennék talán egy boxot!



köszi!
58.
58.
Aramisz93
Amugy az igaz, hogy igy nem fogják kevesebben megvenni Ps-re, mert Japánban csak Psre adják, És akinek ps-e van arra fogja megvenni.
57.
57.
Aramisz93
Úgy látom itt sokan nem értik a dolgot. Egy dolgot leszögezek, szeretm a Sony-t. De ezt most elszúrta. És mondjátok hogy huhmajd jön a GT5 meg GoW 3 meg Resistance hűha...Nem veszitek észre hogy ez mind jövő idő? Már másféléve ezt mondogatják, hogy huh majd ha jön a GT5 mindent aláz a Sony. És mikor jelenik meg? Jövőre. Vagy még azután. Killzone 2 mikor jön? Következő évben. GoW 3-ról még csak egyetlenegy videót voltak képesek kiadni. És még sorolhatnám.
55.
55.
ACDC 4ever
tudjátok mit? szarok az egészre

53.
53.
Asher
65: Nem lesz vele probléma, hogy multiplatform cím. Ugyanis minr korábbi kommentemben írtam, csak azután portolják Boxra, miután kiadták japánba PS3-ra. Nem fognak semmit feleadni azért hogy pl. csak 2 DVD legyen boxra. Mindenki megnyugodhat.



http://www.ps3fanboy.com/2008/07/18/shocking-announcement-at-dks
3713-from-square-enix/
52.
52.
G Logan
Jo én nem a grafika meg a játék élmény re gondoltam mert az hoza a szinvonalatt a gond a tudás meg a hosszával van pl a dbz elödjében sokkal nagyobb játszhatotér sokkal nagyob tudás, a gta szintén és ha most normálisan bele gondolunk ez csak a hely hiány mert ugye ha multi rol beszélünk akkor nagyábol stimelnije kell a kettönek és hiába van a ps3 BD ha a box miat csak a dvd korlátaig mehetnek. pl nézétek meg a naruto ulitimate ninja sztormot ps excusive és a boxi narutonál minimum 3 x jobb mindenben. na én ezért nem szeretem a mulitkat
51.
51.
Fight!
65:

Még is hagytak rajta 1,4 GB helyet. Van igazság amit mondasz, de szerintem nem volt fos, habár kinek mi az...

De igazad van.
50.
50.
G Logan
A gta 4 meg még egykét játék elég rövidd lett és ez a dvd hely hìánya miat van szoval ha a multipaltformotcsinálnak belöle ez is fos lessz tàlán a dbz is adig volt jo mig csak ps re volt most hogy kiadták xboxrra egy rakás fos és mind azért mert a mert multi lett na meg persze a dvd korláta, mostani játékok közöt csak a mgs4 ami hozta a színvonalát a többit nagyon elcseszték hála a multinak.
49.
49.
Shagy
na ide figyelj te szarfaszú Darkking genyó . Az hogy én megvettem egy 100 000 es gépet egy év alatt kb addig tartott ameddig gyűjtöttem rá az egy dolog.2 egy szóval nem mondtam hogy másolom a játékokat , csak azt mondtam hogy ilyesfajta másolás védelem is.De abszolút nincs szükség a blue ray - re még mindig pl Gta4.Mi megvesszük egy dual lemezen te megveszed egy blue ray - en és mégis neked telepít a géped ? Na ez hogy van ? Az isteni ps3 egy normális online résszel se jelentkezik a microsoft egy sokkal több lehetőséggel teli internetes részt csinált a gépének!Lehet hogy a ps é ingyenes de nem lehet annyira élvezni mint a live ot !Megint csak unokatesómat tom példázni mert mint mondottam neki ps van!!!!És nem megyek neki minden szarért hogy pffú neked ps van meg ő se vissza azért mert értelmes ember és tudja hogy a konzol játszani van nem vitázni és elismeri ha vmi nem jó benne mint ahogy én is hogy az xbox se tökéletes de kész ez van ezt akartam .De még mindig kiváncsi vagyok hogy abban a rohadt kommandós játékban mi az a kurva nagy dolog amiért képesek vagytok gyilkolni amikor az is csak mész ,lősz oszt kezit csókolom.. játék ...!Annak idején sima Ps - re a Syphon Filter élvezhetőbb volt mint kúszni egy fél óráig . utána meg lelőnek....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...