Csalódást okozott a Tomb Raider: Underworld

  • Írta: fojesz
  • 2009. január 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Csalódást okozott a Tomb Raider: Underworld - mármint az Eidosnak, s persze szigorúan üzleti szempontból. Lara Croft új kalandjai ugyanis alulmúlták a várakozásokat.
Csalódást okozott a Tomb Raider: Underworld - mármint az Eidosnak, s persze szigorúan üzleti szempontból. Lara Croft új kalandjai ugyanis alulmúlták a várakozásokat.



Novemberi megjelenése óta másfél millió példány kelt a Tomb Raider: Underworldből, amit egyes címek még irigyelnének is hősnőnktől, ám az Eidos szerint ez - és lássuk be, igazuk van - egy minden platformra megjelenő játéktól gyenge teljesítmény: ők sem erre számítottak. A rossz hír igazi lavinát indított el: a kiadó éves bevételét addig 180 és 200 millió font közé lőtte be, míg ezt módosította 160-180 millióra, ami a részvények értékének 25 százalékos csökkenését vonta maga után. A hírek szerint az Underworldöt is jegyző Crystal Dinamics-nél harminc embert bocsátottak el aznap, állítólag a munkaerő jobb, takarékosabb kihasználása végett.
26.
26.
air 2
17.19.Teljesen igazatok van.
24.
24.
szerintem azért nem volt siker, mert előtte sok xart csináltak; ergo sok rajongót elvesztettek.

!azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az anniversary tulajdonképpen az ELSŐ tombi, a legeslegelső remake-je.

A legend a második igazi része, a folytatása a történetnek,

az underworld pedig a befejezése mindennek.

Ami ezek között volt és sztem jó volt az a 2,3,4 - DE ezek mind csak mellékszálak. A többit kár is volt megcsinálni.

Summarum, nem hiszem, hogy egyhamar lesz új tombi
23.
23.
Ca$h
Nekem nagyon tetszett a játék, nemtom mit kell itt folyamatosan fikázni... :(
22.
22.
felegyi
Szerintem az Eidos inkább a Legacy of Kain új részének fejlesztésével foglalkozzon! Nem kell minden évben kiadni egy új Tomb Raidert...
20.
20.
Shadowman
Én megmondom őszintén nem lepődök meg ezen a híren!!Anno a régiek voltak az igazik,az első 3!!Utánna már nagyon nem volt jó a tomb sorozat sztem!!!De!!Az anniversary nagyon ott volt a szeren!!Ez az egy nagyon jó volt a mostaniak közül!!!Ezt a részt meg inkább haggyuk!!!Gyenguszka!!De nagyon nagyon!!!!
19.
19.
ironwill
Szerintem nem volt rossz, de..

1. én is hiányoltam a croft manor-os részt.. függetlenül a felrobbantásától, még lehetett volna benne kalandozni, csak kicsit veszélyesebb lett volna.. vagy pont az oltásáról szólt volna a feladat aztán a kincs keresésről..

2. a sok egy forma kincset és a cserép törést már nagyon untam (akkor is, ha teljesen különböző volt a kincset tartalmazó a többitől és könnyű volt kitalálni melyikben van)

3. és persze a főellenság csaták is kimaradtak.. pedig mekkora volt a legend-ben..



Ez a mostani rész nem a kincsvadászatról szólt, hanem lara édesanyjának a visszahozásáról a túlvilágból.. és ha már ott voltunk, akkor helyre tettük a gonoszokat is.. :)



Összességében nem volt rossz, de nem hozta a megszokott "tombra" stílust.
18.
18.
coderman
Én végig vittem, hát elismerem voltak jó pillanatok. Például a motorozást most egész jóra megcsinálták. De azért a Legendbe jobban átjött az a hamisítatlan tombraider kaland-feeling :) Az annyversaryről nem is beszélve, azt rengetegszer előveszem.
17.
17.
ATi0021
Nekem nagyon tetszett az Underworld. Összességét nézve szerintem nem volt rossz. Bár még mindig könnyebb, mint a Legend előtti részek, így is hozta a TR feelinget. A grafika nagyon szép, jól optimalizált. Ugyanakkor tetszettek a változatos helyszínek, átvezetők, és az egyes helyszíneken megszólaló zene is tökéletesen el volt találva. Persze az aki még a végigjátszásra se vette a fáradságot és így szidja, ezt sajnos nem tudhatja.



Ok azt elismerem vannak gyengeségei is. Ilyen a Sonar Map is, mely jó hogy van csak sajnos felesleges. Legalábbis én a használata nélkül is minden gond nélkül végigvittem a játékot. Akkor hiányzik az előző részben meglevő külön bejárható Croft Manor. (még akkor is ha az elején látjuk elégni) Ugyanakkor szerintem az AL lehetne okosabb is és volt néhány bug is.
16.
16.
Optimus Prime
Nekem csak a demóhoz volt szerencsém, de érezhetően nem adta vissza azt a hangulatot, mint a Legend. Persze az lehetetlen is volna, a Legend egyszeri és megismételhetetlen siker volt. A grafika, demó alapján pedig nem sokat lett upgradelve - nem tetrisen, full grafikán.



#15: azért anno a '90-es években a TR nagy siker volt. Emlékszem, mert sokat hallottam róla, de nekem PC, PS híján sose volt szerencsém hozzá. Előbb-utóbb mindennek eljön a holtpontja, a TR-nek talán most, és egy időre jegelni kéne a sorozatgyártását.
15.
15.
suti_88
véleményem szerint a tomb raider mint játékstílus sosem volt és sosem lesz népszerű...épp ezért az eidos ne is várjon cod-okat meg egyebeket megközelítő eladásokat...bár még a lengyel witcher is elverte őket, hiszen ők csap pc-n több mint egymilliót adtak el..és jön a konzolos...bár a witcher egy nagyon jó és széleskörben kedvelt játék...de egy újabb tom raider rókabőr..mert hiába szép a graf...hiába vannak benne remek kombók...ez műár a fene se tudja hányadik verzió...már uncsi...miért nem jön helyette indy játék...sokkal érdekesebb lenne...
14.
14.
coderman
De kár, pedig jó kis részeket csinált a crystal dynamicsosok. Bár az underworld nekem sem tettszett.
13.
13.
laca009
jah a legjobb az ott volt az annyversarynál és a legends csak az volt a legendsel a gondom hogy 1 nap alatt nyomtam végig ...PS2-ön vagyis még az irányítás is tartot vissza a célomtol most mit müveltem volna vele pc-n :D de az underworldal nem játszottam de annak is eljön az ideje:)
11.
11.
TargetCJ
Nem tudom látta-e valaki FreddyD Marine Heavy Gunner - Vietnam játék bemutatását ebben van egy rész aminél megmutaja, hogy hogy érzett a játékkal kapcsoltaban kezdetben állat volt aztán unalmasnak, monotonnak és eltúlzottan hosszúnak éreztemés én is így voltam én már Xibala (vagy mi az isten) után a végét vártam majd le is töröltem. (Itt megnézhetitek a jelenetet aki nem ismerei4:45-től http://www.indavideo.hu/video/Rossz_PC_jatekok_sorozat_Marine_Heavy_Gunner_-_Vietnam?action=video_site&video_title=Rossz_PC_jatekok_sorozat_Marine_Heavy_Gunner_-_Vietnam%3Ftoken%3D123ef0ff48877687d6826e1d7af7b393)
10.
10.
Dcrysis02
Állítólag sokan panaszkodtak hogy kevés a játékban a főellenfél-csata.SPOILER-a végén Natlával sem küzdessz meg csak ózsdi módon(tuti látjuk még)egy átvezető videóban hal meg.
9.
9.
huszti
ha lengébb öltözékben léenne miss lara crysis grafikával vinnék mint a cukrot.
8.
8.
LiMiT
6: Nem gameboy advance-el toltam és nem tetris felbontásban. És tanulj meg írni!! Én a Legendet 3x toltam végig annyira bejött!! Ahoz képest nem sokkal jobb. Szal csönd! -.-
7.
7.
K.G.
Szerintem jó játék, jól elvoltam vele. Mondjuk csak egyszerjátszós a cucc.

Egyébként van egy eladó példányom, 360-ra. Érdekel valakit?
6.
6.
meridarider
mer nemvagytok TRfunok ennek a játéknak semmi baja és Limit nem mert ha nemvettedvolna éeszre kicsit komolyabb az engine de lehet nem gémboy advacal tolnád tertris felbontásba látnád a különbséget
5.
5.
d15a5t3r
Én mondjuk kíváncsi vagyok rá, tuti hogy be fogom szerezni, csak várok 1 kicsit hogy lejjebb menjen az ára. Csak single player játékmódért kicsit drága jelenleg.
4.
4.
felegyi
Nem csodálom, még mindig itt pihen a gépen... 2 pályát vittem át, de többet nem fogok!
2.
2.
LiMiT
Hát igen, szerintem se lett nagy durranás... Legend új pályákkal, fegyverekkel és ellenségekkel...SZERINTEM!
1.
1.
Optimus Prime
Hát, ez is egy megoldás...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...