A Wall Street Journal értesülései szerint a Microsoft saját eszközt fejleszt a Nintendo által népszerűvé tett mozgásérzékelő technológia sikerének meglovagolására.

A különbség annyi, hogy a Microsoft kamerájához nem szükségeltetik semmilyen egyéb segédeszköz, egy teniszjátékban például akár kézzel vagy egy serpenyővel is visszaüthetjük a labdát. A redmondi óriás nem kívánta kommentálni a híreket, ám korábban is tett utalásokat egy hasonló eszközzel kapcsolatban, illetve vélhetően az sem áll távol tőle, hogy az Xbox 360 felé fordítsa azokat a játékosjelölteket, akik eddig idegenkedtek a bonyolult kontrollerektől. A Microsoft jelenleg is dolgozik az állítólag minden eddigi hasonló próbálkozásnál pontosabb kamerán, így valószínűleg az idei E3-on mutatkozhat majd be, s a jövő elején kerülhet boltokba az eszköz először önnáló kiegészítőként, majd a konzol tartozékaként. Ahogy a hír tárgyában megjelöltük, mindez csupán pletyka, tehát kéretik fenntartásokkal kezelni az információkat, mindenesetre nem lenne rossz egy ilyen kiegészítő otthonra, ugye?

Úgyhogy tutira valami fejlettebb kamerát készitenek
A Sony már csinált ilyet (EyeToy) csak annyi különbséggel, hogy abban 2D-sen mozogtak a cuccok, de már megcsinálták!
Úgy értettem a wii-féle hogy mozgatós, érted.
PS-re Wii féle joy?Kíváncsi leszek.Csak legyen kontatibilis a SW:TFU-val.xD
Ott azt írták hogy jön a boxos eyetoy kamera, illetve ps3ra 1 wii fajta joy
Végigvittem az 1est, és zsir volt :-)
En is pont ugyan ezt akartam irni, csak annyi különbséggel ,hogy én vizilabdázok, és hát valjuk be, napi két kimeritő edzés után nem szeretek rohangálni a szobában miközben játszok.
Az viszont szopás nekik hogy a Nintendo megint beelőzte őket, és már a tavalyi E3-on bejelentették a MotionPlus-t, most meg már meg is jelenik.
A másik kettő csak most fog bejelenteni valamit, és mire kiadják, mire elterjedhetne, addígra a Motion+ már rég alaptartozék lesz a Wii-n.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.