A SimBin új szimulátoron dolgozik az iOpener Enableddel, amely alkalmat nyújt a játékosoknak, hogy valós időben összemérhessék erejüket profi versenyzőkkel.
A SimBin új autóverseny szimulátoron dolgozik az iOpener Enabled közreműködésével, amely alkalmat nyújt a játékosoknak, hogy valós időben összemérhessék erejüket profi versenyzőkkel.
Erre az iOpener által szabadalmaztatott új technológia ad lehetőséget. A Simbin vezérigazgatója szerint, ez a technológia lesz a verseny szimuláció fejlődésének egy fontos mérföldköve, és nagy ugrást jelent majd az autó fizikájának és a verseny realisztikusságának visszaadásában. "Mi lenne jobb annál, mint a legjobbak ellen versenyezni? Amellett hogy élőben játszanak, lehetőségük lesz arra hogy tárolt körrekordok alapján versenyezzenek" - mondta Henrik Roos.
Olyan multiplayer opciókon is gondolkoznak, melyben több játékos, különböző játékokban mérheti össze tudását. Elmondásuk szerint ez még csak a kezdet, még keresik a lehetőségeket, hogy még realisztikusabb játékot fejlesszenek, és még több együttműködés legyen a motorsportiparral, az iOpener technológiáján keresztül.
Az elkövetkezendő néhány hónapban mindkét csapat erre a fejlesztésre fog koncentrálni. Ezután megindul a béta tesztelés (eddigi hírek alapján várhatóan szeptember végén, október elején), ahol 5000 játékost kérnek fel a játék hibáinak felderítésére. Ők lesznek az elsők, akik élőben, a számítógépük mögül versenyezhetnek a világ legjobbjai ellen, miközben igazi GT autókat vezetve, eredeti pályákon koptatják az aszfaltcsíkot. Eddig 2 autó került bemutatásra, az egyik a Moritz Racing, Mantis névre keresztelt 5 literes V8-asa, a másik pedig a KRK Racing team Dodge Viperje amelyben egy 8.2 literes V10-es szív dobog.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.