A Sony Online Entertainment bejelentette, hogy hamarosan kiegészül a nagysikerű Everquest mindkét epizódja, az első novemberben, a második jövő év elején.

1999-ben jelent meg az első Everquest, s az akkor még gyerekcipőben járó MMORPG műfaj neves képviselőjévé vált. Néhány kiegészítő után megérkezett a második epizód is, amely szintén hasonló sikereket ért el, mint elődje. A minap a SOE bejelentette, hogy novemberben az Underfoot alcímet viselő kiegészítő érkezik az első részhez, amelyben új területeket fedezhetünk fel. E mellett a második rész is kap egy expanziót, annak a Sentinels Fate nevet adták, s már lehetősége lesz a játékosoknak a 90-es szintig fejlődni. Ennek megjelenése jövő év elején várható.

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.