A Gartner adatai szerint a harmadik negyedévben növekedett a PC-piac, sőt talán vissza is kapaszkodott a válság előtti szintre - számolt be róla a HWSW.

A Gartner úgy becsli, hogy a harmadik negyedévben 80,9 millió PC-t értékesítettek világszerte, ami 0,5 százalékkal - tehát a hibahatáron belül maradva - felülmúlja a tavalyi 80,5 milliós darabszámot. A Gartner eredményei még nem véglegesek, ugyanakkor sokkal jobbak az előzetes várakozásoknál, melyek 5 százalékosnál is nagyobb csökkenéssel kalkuláltak. Az iSuppli ennél jóval kevesebb PC, mindössze 73,8 millió eladásával számol, ami 6,7 százalékos visszaesés volna a tavalyi szinthez képest, a Gartner ezen a téren azonban elfogadottabb, a vállalati és befektetői döntésekre sokkal nagyobb kihatással bír.
Számoktól függetlenül azonban abban úgy tűnik, mindenki egyetért, hogy az elmúlt hónapokhoz képest ismét remek formában van a PC-piac, nem véletlen, hogy az Intel rekordmennyiségű processzort és chipsetet tudott eladni, miközben a készletszintek is csökkentek az iparágban - a kereslet 18 százalékkal ugrott meg a Gartner, és közel 10 százalékkal az iSuppli szerint. Abban is összhang mutatkozik a szereplők és megfigyelők közt, hogy a jó számokat a fogyasztók vásárlásai produkálják.

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.