Peter Molyneux szerint a brit kormánynak sokkal jobban kellene támogatnia az ország játékfelesztő cégeit, akik jelenleg hatalmas adóterheket viselnek.
Peter Molyneux szerint érthetetlen, hogy a brit kormány miért nem ismeri el a játékfejlesztést, mint kreatív ipari tevékenységeket úgy, mint ahogy sok más iparágat elismer. A helyzet odáig fajult, hogy a Kanada átvette a világ harmadik legnagyobb játékiparral rendelkező ország címét az Egyesült Királyságtól.
Molyneux és az angol stúdiók már évek óta játszák a huzavonát a kormánnyal, akiktől komoly adókedvezményeket szeretnének kapni, míg a politikusok cserébe arra várnak bizonyítékot, hogy egy esetleg adócsökkentés miképpen segíteni elő az ország kulturális gazdagodását. Egy nem olyan régen készült tanulmány kimutatta, Britannia játékfejlesztő stúdió egyre több licensz alapú játékot készítenek, mert nem mernek kockáztatni. Molyneux szerint az adók enyhítésével ez is megváltozna, s a stúdiók mernének kreatívabbak lenni.
Kíváncsi vagyok,hogy sikerűl e neki.
Persze, ez az en velemenyem, nem vok kozgazos, bocs, ha nagy lamasagot irtam ! ;)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.