Mozgásban a Dead Space második része

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 28.
  • Videó
Link másolása
A PAX-re kilátogatók láthatták először mozgásban a Dead Space új részét - a rövid demót természetesen sikerült megörökíteni, így ti is szemügyre vehetitek.
A Penny Arcade Expóra kilátogatók láthatták először mozgásban a Dead Space új részét - a rövid demót természetesen sikerült megörökíteni, így ti is szemügyre vehetitek.



Persze mi is tudjuk, hogy a felvétel borzasztó minőségű és ennek tetejébe még rövid is, viszont jobb, mint a semmi, nem? A videóban megcsodálhatjuk Isaac Clarke új ruciját, amit valószínűleg a Vasembertől kapott kölcsön még így a közelgő mozipremier előtt. A csizmákba szerelt hajtóművekkel Clarke nagyobb távolságokat is le tud küzdeni a levegőben repülve, itt éppen két vonatvagon között suhan át.

A Dead Space 2 várhatóan csak a jövő év elején kerül boltokba: a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as változatok mellett még a kézikonzolos átiratok vehetők biztosra, a PC-s játék megjelenése egyelőre bizonytalan. További jó hír, hogy nincs kizárva a Wii-exkluzív Dead Space: Extraction PS3-as és X360-as átirata sem! Az új mozgásérzékelős technológiák révén adott lenne a lehetőség, hogy a készítők szépítsenek egy picit a spinoff üzleti eredményein, s bár a Visceralnál nem erősítettek meg semmit, annyit azért elkotyogtak, hogy érdemes lesz figyelni a híreket ez ügyben.
34.
34.
Ca$h
Megőrülök úgy várom már... ://///
33.
33.
szõrös fánk
de azér kiaggyák mjad PCre is,ugye?:$
32.
32.
wigyory
JOOOÓÓ! Kicsit tényleg rövidecskére mérték -de várós!
31.
31.
Neverwinter
Remélem lesz PC-re is, mert az első rész nagyon faja volt.
30.
30.
Gaben X
fosom ki szemeiteket jó lesz game
29.
29.
Scoo
Rövid kis videó, kár lenne bármit is levonni belőle, de mintha tényleg pörgősebb lenne a játék. A készítők azt nyilatkozták, hogy kicsivel kevesebb horror, több akció lesz, nem? Mindenesetre nagyon várós a game.
28.
28.
Mortician
#27: Nekem is csak alkalmanként volt probléma. Csak a plazmavágót meg az impulzuskarabélyt használtam. Másra nem is volt szükség. Általában olyan helyeken csappant meg a készlet, ahol vagy sokan jöttek vagy a kis csökevények támadtak.
27.
27.
#26: én végigvittem, csak a végén volt gond a lőszer.

addig semmi probléma nem volt, de ott már meghaltam párszor. :)

az a trükkje hogy egy vagy két fegyverrel kell csak max nyomulni. nekem a gépfegyver és az ivfegyver jött be. van aki a plazmavágóra meg a hullámfegyverre esküszik. kinek mi.

remélem a második rész is tuti lesz, várom nagyon.
26.
26.
Mortician
#21: Impossible módon is végigvitted? Ott már félig-meddig helytálló volt a lőszerhiány probléma... :D
25.
25.
hedzsooo
#3: Nem 10 percet jatszottam vele. Altalaban barmilyen jatek iranyitasat megszokom hamar. Pl. nemreg az uj AVP-ben, az alien-ek iranyitasa volt pici kihivas szamomra, de most mar rettentoen elvezem. :)



A Dead Space- nek az iranyitasa viszont megse jott be nekem, ennyi. 1ebkent jo jatek.
23.
23.
drat576
Ránéztem a hírre, gondoltam magamban jujdejó és akkor kapok észbe hogy a PC-t kilőtték :|
22.
22.
Tokodboy
Jah nem a gamekapocsos tesztelőkre gondoltam.
21.
21.
Tokodboy
Nme tudom hol lehetett egyáltalán elakadni benne. Egyáltalán nem kell gondolkodni, színte semmi puzzle megoldás nincs benne. Sztem az egyetlen rész ami nehéz, amikor a meteorokat kell szétlőni.

Sokan hozták fel problémának a tesztelők, hogy kevés benne a lőszer. Mikor elkezdtem vele jáccani akkor igencak elgondolkodtam, h ennyire bénák voltak e Ők? Nekem annyi lőszerem volt, h miattuk nem tudtam már semmit sem felvenni, pedig nem takarékoskodtam vele.

Szerintem az eddig megjelent legjobb Horror cucc volt az első rész:D
20.
20.
tjames
#13: Ez mondjuk tényleg téged minősít, ahogy az előttem szólók mondják, nem a játékot.

Én 4.5x vittem ki..... IMÁDTAM!

19.
19.
pjoco
Elakadtál! Ott a Youtube minden játéknak fenn van a végigjátszása!
18.
18.
Jocilus
Hát nekem ez nagyon bejön. :)
17.
17.
K2 The Highest
13: AZért rossz egy játék, mert van benne kihívás?
16.
16.
tomi07
Király game már várom!!! Ha megcsinálnák a Dead Space: Extraction konzolra az is jó lenneeee!!!!!!
15.
15.
bledzer
13. Miért nem használtál walktrought-t? ígéretes. akárcsak az első dedspéssz:)
14.
14.
Mortician
#13: Úgy minősíted a játékot, hogy még túl se jutottál az elején? Értelmes...
13.
13.
adriano28
hát remélem jobb lesz mint az 1 mert az 1 nél én már az elején elakattam :S:S:D:D basszus
12.
12.
Beau
Hát ez nem lesz rossz.
11.
11.
tjames
JUJJ de fogom én ezt is szeretni.

DS buzi lettem az első résszel! :)
10.
10.
mnmn1
#5: ha pofázol legalább helyesen írj!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...