Idén már nem jelenik meg a Rage

  • Írta: fojesz
  • 2010. május 4.
  • Csúszás
Link másolása
Az id Software és a Bethesda Franciaországban tartott egy nagyobb, E3 előtti bulit, ahol többek között bemutatásra került a Rage Xbox 360-as változata is.
Az id Software és a Bethesda Franciaországban tartott egy nagyobb, E3 előtti bulit, ahol többek között bemutatásra került a Rage Xbox 360-as változata is.



Itt faggatták újságíró kollégáink a srácokat, és így derült ki az a szomorú hír, hogy a Rage idén sem fog megjelenni, leghamarabb 2011-ben várhatjuk a boltokba kerülést. Az indok egyszerűen hangzott: a fejlesztéssel még az alfa-verziót sem érték el, pedig állítólag már nincsenek messze tőle - Tim Willits, az id kreatív igazgatója azt mondta, ha most jelenne meg a játék, borzasztó lenne. Mindenesetre aggodalomra semmi ok, a Bethesdától minden támogatást megkapnak továbbra is.

Természetesen szóba jött az Xbox 360-as változat is, hiszen a rendezvényen láthatták a jelenlévők először mozgásban a konzolos változatot. A játék állítólag jól fut a konzolokon is, igaz, Carmacknak még kell foltozgatnia a motort, de egyébként nincsen baj vele. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint az Xbox 360-as változat két DVD-n fog megjelenni, de nem úgy - mint azt augusztusban hallottuk -, hogy az egyiken a multi-, a másikon pedig a singleplayer mód kap majd helyet, hanem csak egyszerűen félbevágják a játékot. Állítólag így sem lesz szükség lemezcserélgetésre, mert a játékos döntheti el, hogy hova akar menni a játékban, így az úticélt tartalmazó DVD-t teszi majd be játék előtt, a multi pedig úgyis egyetlen lemezen kap helyet. A PS3-as változat értelemszerűen egy darab Blu-Rayen fog terpeszkedni.
19.
19.
ACDC 4ever
hogy bír egy ember csinálni graf motort?
18.
18.
Tokodboy
A hírben szereplő x360-as verzáról valahol lehet látni valamit? Video pl?
17.
17.
Optimus Prime
#16: Nekem mindkét játék/motor bejön. Mindkettőnek vannak erősségei. A Doom 3 eszméletlenül jó lett a fény-árnyék hatás, a tűz vagy a háttérhangok, és elég élethű arc mimikát is összehoztak. Ám túl sok az ismétlődő arc, a nagyobb szörnyek engem gyurmára emlékeztetnek, az art design pedig nem túl kiemelkedő és az egész sztori túl teátrális.

A Half-Life 2 emberi arc mimikája és életszerűsége ellenben szinte tökéletes, ahogy a víz renderelése vagy fény és egyéb különleges effektek. A rideg világ és a karakterek pedig életszerűbé teszik a sztorit.
16.
16.
iNKARNATE
#11: Nekem pl. sosem tetszett, túl műanyag. Szerintem a HL2 motor menőbb volt anno :) nem beszélve arról, hogy a játék is sokkal jobb volt.
15.
15.
Killerbee
Alfa verziót sem érték volna el... Kb akkor gondoltam hogy alfanál járnak mikor 2007 v 2008-ban jött róla az első videó.
14.
14.
Mortician
#10: Hogy jön ide a Red Faction? Az Volition nem id.
13.
13.
Optimus Prime
Egyszóval leírható mit érzek: düh. :)



Hehe, de inkább húzzák, mint egy béta játékkal szúrják ki a szemünket.
12.
12.
Gaben X
fuck you én tudtam hogy idén sem lesz semmi ebből a rageből szerintem nekiállok lottozni.
11.
11.
hedzsooo
Szerintem eleg pl. a DOOM3-at megnezni az id-tol, max.-grafikan, elsimivel, + mindennel maxon. Maig is kellemes az osszhatasa, pedig nem mai gyerek. Nem kell oket felteni, ertik a dolgukat.
10.
10.
dzsiádzsó
#6:

Az hogy ki téved még korai, én csak feltételezem ;) és nem leírom csak túl magasra tették a lécet, mint RED FACTIONNAL ami még egy kocsit nem bír el és összeomlik a box és társai behypolás után igen vicces volt, én hasonló sorsot jövendölök ennek is
9.
9.
Yagami Light
Csak csinálják meg szépen és kész. Addig még bőven jönnek ki jó játékok, úgyhogy nem kell unatkozni.
8.
8.
megalonagyix
7# kösz a képeket, brutálisak.
6.
6.
Pukhi-zik
#1: óriásit tévedsz ! Őket azért nem kéne leírni..
5.
5.
Killerbee
#4: Én pedig idén nyári megjelenésről tudtam..
4.
4.
megalonagyix
Egyébként se mondta senki hogy idén jön...
3.
3.
megalonagyix
2.
2.
Bins
hát carmack azért nem szokott szar meg félkész játékokat ki adni:) én továbbra is bízom benne.
1.
1.
dzsiádzsó
Sajnálom ezt a játékot túl hypolták mekkora atyaúristenkirly lesz, nehéz ennek megfelelni, valószínűsítem kb olyan kiábrándító lesz mint a Red Faction
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...