Technikai értelemben már nem veszteséges a PlayStation 3: Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios elnöke erősítette meg, hogy minden eladott gép után keresnek egy picit.
Technikai értelemben már nem veszteséges a PlayStation 3: Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios elnöke erősítette meg, hogy minden eladott gép után keresnek egy picit.

Több mint három évvel a gép boltokba kerülése után, nem veszteséges a PlayStation 3 hardvere. Legutóbb a konzol grafikus lapkája esett át némi ráncfelvarráson, aminek köszönhetően idén először minden eladott gép után üti némi pénz a Sony markát. Persze nem túl sok, de nem is ez a lényeg.
Mindezek ellenére a Sony nem szeretne kapkodni, egyelőre nem terveznek további árcsökkentést. Yoshida szerint első ízben "az üres polcokat szeretnék feltölteni", és csak akkor rövidítik meg az árcédulát, ha úgy érzik, erre van igény. A következő hónapokban viszont komoly játékfelhozatallal büszkélkedhet a PS3, ráadásul az új technológiák, mint a 3D és a mozgásérzékelés is most látszanak beérni, így mostanában nem lesz szükség árcsökkentésre.

Most lehet hülyeséget mondok, de amikor árcsökkentés van akkor mindig 50 $ (50e) vagy 100$ (100e) szokott lenni.
Ez így pont hülyeség, mert ehhez nem az adathordozónak kell nagynak lennie, hanem a RAMnak, ami pont feleakkora a PS-nél. A Blu-raytől max hosszabb lesz egy játék, vagy változatosabb (több karakter, textúra stb, de ezeket úgy se tudja mind egyszerre futtatni, ezért nem lesz tőle szebb).
itt a link.
Ember kapál már észhez! Én láttam mind két konzolt full grafikán és mérföldekkel szebb a Blu-ray! Jézus!
Ha egy kicsit utána járnál a dolgoknak akkor látnád hogy ég és föld a különbség!
Ezért nincs konzolom. (persze nem)
ezt a mondatot magyarázd meg nekem:)
Ha lenne pénzem, valószínű a legolcsóbb megoldást választanám, mivel eltekintve az exkluzívoktól mindkét konzol ugyanannyit tud játék szempontjából. A Blu-Ray-t meg biztos nem PS3-mon nézném, mert valószínű a monitoromra kötném rá, minthogy a TV-re.
Aki képben van a jelenlegi gamer világban az tisztán látja hogy a ps3 a GranTurismo 5-tel fogja elérni az első helyet; illetve amint ki jön az SWTOR a konzol eladások nagymértékben vissza fognak esni!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.