Mario, Link, Kirby és a többiek: talán a Nintendo büszkélkedhet a legtöbb népszerű játékhőssel, újabban azonban nem sűrűn mutatnak be új karaktereket.

A Nintendo napokban megrendezett részvényesi találkozóján a japán Sankei Newspaper faggatta arról Shigeru Miyamotót, hogy a játékgyáros milyen irányban kíván továbblépni a fejlesztések terén a jövőben. Miyamato szűkszavúan, de elismerte, hogy bár az E3-on minden fontosabb sorozatukhoz bemutattak egy-egy új részt, hamarosan új játékhősökre is szükségük lesz. Konkrétumokat nem vázolt fel a mester, de elmondása szerint akár már jövőre léphetnek valamit ez ügyben.
A találkozó másik érdekes (bár kissé naiv) kérdését az egyik részvényes tette fel: ha már annyi cég - mint például az Apple - rukkol elő érdekesebbnél-érdekesebb eszközökkel, mi lenne, ha a Nintendo-programok azokra is megjelennének? Erre már Satoru Iwata, a Nintendo vezérigazgatója válaszolt: "A Nintendo játékai és gépei ugyanazt jelentik, míg más cégek az eszközeik fejlesztése során nem veszik figyelembe a Nintendo értékeit és hagyományait. Egyáltalán nem gondolkodunk ezen." Diplomatikus válasz.

tudod mit jelent az új szó?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.