Még egy évet várunk kell a Rage-re

  • Írta: zoenn
  • 2010. augusztus 15.
  • Megjelenés
Link másolása
Az id Software elfelejtette megindokolni, hogy miért is kell még egy esztendőt várnunk a nyitott-világú poszt-apokaliptikus FPS-ükre, holott az eredeti tervek szerint még idén meg kellett volna jelennie. Nem várt problémába ütköztek volna talán? 2011. szeptembere még nagyon soká van.

John Carmack konferenciája kicsit félresiklott, egetrengető bejelentések hiányoztak a QuakeConról, egyetlen szenzáció a Rage iPhone/iPad válozatának bemutatkozása volt, ahol a játék simán futott a mobil hardverén is. A tavalyi ígéretekkel ellentétben egy árva szó sem esett a Doom 4-ről, sőt, a Rage megjelenési dátumát is elcsúsztatták - szemrebbenés nélkül - még egy évvel, indoklás nélkül.

A mutánshentben nem leszel kizárólagos nyílt összetűzésekbe kényszerítve, sokkal taktikusabban és elegánsabban is megoldhatod a kényes szituációkat: távirányítású autókkal robbanthatod fel a kijelölt célpontokat, avagy mobil lőtornyokat is pakolhatsz magad köré. A történetmesélés nélkülöz mindenféle unalmas átvezető-jeleneteket, helyette a játékon belül bonyolódik a sztori párbeszédeken keresztül. A hosszú mászkálásokat néha ötletes minijátékok törhetik meg.

A Rage egészen pontosan 2011. szeptember 15-én jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra, PS3-ra és iPhone/IPadra. Okulva a korábbi tapasztalatokból, még ezt a napot se vegyétek kőbe vésett dátumnak.

16.
16.
Killerbee
#15: 2007-ben már videó volt róla, úgy hogy jóval előtte kezdték ezt már fejleszteni.
15.
15.
megalonagyix
ugyan már emberek.. 2007-ben kezdték el fejleszteni, de egy árva szó se hangzott arról hogy 2010-ben adják ki! Szóval nem értem mire fel a felháborodás... persze egy olyan zéró kategóriás auto játékot mint a GT5, azt lehet 6 évig fejleszteni, mert oda ugyebár nem kell történet, ellenség, meg úgy általában semmi kreativítás -.-
14.
14.
LtK
hát ez így pofátlanság szerintem.... én is nagyon vártam hogy a doom4ről láthassak valamit. És tényleg Borderlands koppintás kicsit.A Singularity szerintem jó kis játék, nem nézett ki valami szépen mégis jó volt, sok mai játékkal ellentétben...
13.
13.
bf76
Csak nehogy a Duke Nukem: Forever sorsára jusson...
11.
11.
adikas21
Szerintem jó lesz,inkább az a baj hogy nehéz kivárni,de addig gondolom csak ujítsák majd az év követelményeihez,amugy szerintem a Singularity nagyon jó lett.Egyedüli nagy bajom az volt vele azthittem valami jó kis izgi játék lesz,mikor ott lepattogot a labda elején stb,de utána még este is minden félelem nélkül nyomattamXD.
10.
10.
Chavez
#1: Egyet értek veled. Szerintem is Borderlands feelingje meg Brinkes beütése van, de azért várjuk ezerrel:)
9.
9.
Macifasz
Ugyan az lesz a sorsa, ami a Singularitynek. Zseniálisnak meg forradalminak harangozták be, aztán folyamatosan eltolták a megjelenést (asszem ott is volt 1 év), és nem is lett nagy szám a végeredmény. Kövezzetek meg érte, de nekem az új Wolfi is jobban bejött, mint a Singularity. És ebben a Rage-ban se lesz semmi új, semmi egyedi, mire megjelenik. Max egy faszályos hangulattal és atmoszférával tudnak majd alkotni, de ezzel a két elemmel se akkorát, mint amekkorát a készítők várnak. Aztán majd panaszkodnak, hogy szidják őket s kritikusok és a gamerek is (ahogy az új AVP készítői tették).
Crysis 2, Deus Ex: Human Revolution. Csak két olyan cím, amik mind játéktechnikailag, mint hangulatilag (oké, Crysis2 nem biztos) überelni látszanak ezt a címet.
Szóval bátor lépés, az biztos.
8.
8.
xICEMANx
Kár hogy egy évet halasztanak...
7.
7.
mark24842
Ez a játék teljesen olyan lesz mint a borderlands,de azért ki kell próbálni:D
6.
6.
magajozsef
Na ez is anyi ideig elhuzodni mint anno a Stalker
5.
5.
adikas21
2 Ja én is ahogy megpillantotam a Borderlands ugrott be,de szerintem jó lesz,csak kár a halasztás.
4.
4.
tjames
Még egy év????
Pffff olyan lesz ez mint az Alan Wake. Mikor bejelentették még überbrutálul nézett ki, mire megjelent, szimplán "csak" szép volt....de nem állleejtős (3L és 2E???szépszó!)
3.
3.
alex512
Azért az egy éves csúszás nagyon durván hangzik, főleg h az E3-on már nagyon nyomták a játékot. Lehet h pont azért csúsznak mert egy kicsit alakítani akarnak a játék világán, játékmeneten, mert egyenlőre tényleg elég sok a hasonlóság Borderlands-el. Bár sztem ez elkerülhetetlen, hiszen hasonló műfajt, világot választottak, de ez nem is baj.
2.
2.
ATi0021
Szép és jó ez a Rage, de valahogy engem a Doom 4 jobban érdekel. Nagyon csalódott vagyok, hogy nem kaptunk róla semmit infót. Szóval még biztos éveket kell várni rá. :(
1.
1.
TheEndriify
Ez a játék majdnem hogy olyan mint a Borderlands.A grafika kicsit eltérő.Bízzunk benne hogy nem lesz ugyan az.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...