Lelőtték Molyneux Milo projektjét?

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 23.
  • Pletyka
Link másolása
Peter Molyneux és a Lionhead Milo projektje hihetetlenül ambiciózus próbálkozásnak tűnt, noha nem tudjuk pontosan, hogy játéknak vagy csak techdemónak szánták a készítők. Elképzelhető, hogy ez már nem is fog kiderülni: a pletykák szerint a projektet tegnap leállították.

A Eurogamer ismeretlen forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a Lionhead a tegnapi nap folyamán a Project Milo leállítása mellett döntött, ennek következtében ráadásul 19 munkatársat is szélnek eresztett. A továbbiakban két csapat fog a Fable-sorozaton dolgozni a cégnél; a lap értesülései szerint az egyik a Milo-t fejlesztő brigád lesz, akik jelenleg egy Fable-témájú Kinect-játékon szorgoskodnak - itt hasznosítják majd egyébként a Milo vívmányait is.

Egyelőre sem a Microsoft, sem pedig a Lionhead nem nyilatkozott érdemben a hírek kapcsán: a Eurogamer eddig csak a redmondi óriást tudta szóra bírni, és az is a pletykáknál megszokott elutasító választ adta az újságírók kérdésére.

A Project Milo az egyik első kinectes újdonság volt, a mozgásérzékelős kamera bejelentésekor mutatták be. Az első videó meglehetősen meggyőzően sikerült: Kate odalépett a TV elé, majd beszélgetni kezdett a virtuális kisfiúval, Miloval. A srácok együtt játszottak, rajzoltak és múlatták az időt, mindezt úgy, hogy a Kinect (akkor még Project Natal) közvetített közöttük. Bár a Frontier Developments ezt tagadta, a Kinectimals című játék meglehetősen hasonló élményt ígér, csak kisállatokkal.

Kíváncsiak vagyunk, mi igaz a hírből, főleg a Fable-témájú Kinect-játék érdekelne bennünket! Ha emlékszünk még, nemrég Molyneux azt nyilatkozta, hogy a Fable III-ból talán végleg kimaradnak a Kinect-fícsörök, mert nem tudták maradéktalanul megvalósítani azt, amit eredetileg eltervezett - vajon most összejön neki?

19.
19.
tjames
#17: pl amiket #18 is írt.
De mondhattam volna úgy is hogy hardkórABB játékok, mint a kinektes avatargammák.
18.
18.
barack1
17.
17.
XDannyL
#11: Mit értesz HC (Hard Core) játékfelhozatal alatt?
16.
16.
XDannyL
#4: XD
Csak a hír összefogalójának az utsó mondatát kellett volna elolvasni ("a pletykák szerint a projektet tegnap leállították") xD

Am én sajnálom. Egész jó kis játék lehetet volna belőle...
15.
15.
chris360
#13: elöbbi neked ment :D
14.
14.
chris360
hardcore :) remélem jól írtam :D
13.
13.
HATRED
12.
12.
HATRED
#11: az 1. mondatod gyönyörű :D mi az a HC?
11.
11.
tjames
#10: Ez tévedés. Az MS nem hagyhatja, hogy a HC userek a PS-t válasszák a Move-os HC játékfelhozatal miatt. Igenis KELL hogy felvegyék a kesztyűt, mert fordult a kocka. Míg fejlesztésileg a Natal sokkal a fagyi előtt járt, addig megjelenésük után a Move-fagyi a játéktámogatottságával átvette a vezetést. A nagy innovatívsága mellett kissé elmaradt a MS a Kinekt játék-támogatásával. Van mit behozniuk, úgyhogy igenis erőltetniük kell a játékok integetés-támogatását.
10.
10.
leviske
Mondjuk ennek amúgy sem volt értelme. Azért már az rettentően gáz, ha az embernek egy konzollal kell haverkodnia...

Egyébként ez a Fable témájú Kinect játék félelmetesen hangzik. A Kinect tipikusan a Wii szintje, nem kéne komolyabb franchise-okat beáldozni rá szerintem. :|
9.
9.
tundra
Ez a Molyneux állandóan hazudozik össze-vissza, elmehetne politikusnak.
8.
8.
Blint19
Szerintem meg hasznos program lenne, nekem például kifejezetten segítene az angol tanulásban! :)
6.
6.
tjames
Annyit kéne tenniük, hogy nem játékként erőltetni, hanem karácsonykor teszem azt ingyen letölthetővé tenni (vagy max párszáz MSgubáért) azoknak akik kinektet vettek. Abból nem lenne hőbörgés, viszont el lehetne ökörködni vele.
Önálló játékként elhiszem hogy nem akarják kiadni....
4.
4.
JcGross
Ez mikori hír már, kérem? Vagy fél éves?
3.
3.
Exinor
Jobb is, hogy lelötték, a gyerekeknek igazi barátok kellenek, nem virtuálisak, de techdemonak tényleg jó volt, bár ki kellene próbálni a Kinectet, mit is tud igazából. (eddig a wiit meg a ps move-t próbáltam mind a kettő meggyőzött, a Wii a játékfelhozatallal, a Move a precizitásával)
2.
2.
Pukhi-zik
Egyebkent nem olyan nagy baj, ha lelőtték. Ha megfelelően beleépítik egy következő, ennél jobb projectbe az ebből kinyert tapasztalataikat.
1.
1.
kevinbutler
Hát ezeknek nem látom sok értelmét, esetleg 5 éves gyerekek elszórakozhatnak vele
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...