Bemutatkozik az első kinectes szexjáték

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 17.
  • Bejelentés
Link másolása
Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a nyílt forráskódú kinectes drivereknek köszönhetően némileg fülledt próbálkozások születhessenek PC-re, így Hölgyeim és Uraim, szeretnénk bemutatni a mozgásérzékelős technológia első szexjátékát, melyet a 3D Sexvilla alkotói hoznak el nekünk!

Az embernek titkoltan vagy sem, szüksége van a pornóra, és ez a műfaj nagyon hálás az új technológiai vívmányok iránt. A Kinect megjelenése után nem sokkal már el is készültek PC-re az első nyílt forráskódú driverek, így már idő kérdése volt, hogy az első perverz próbálkozások napvilágot lássanak.

Talán nem véletlen, hogy a ThriXXX fejlesztőcsapata vállalkozott rá elsőként, hogy a Kinect segítségével megkapó örömökhöz jutassa a befolyásolható célközönséget. A stúdió már tapasztaltnak számít a műfajon belül, hiszen az mancsuk közül került ki a 3D Sexvilla sorozat. Ugye senkinek sem kell bemutatnom?

Az egyelőre még cím nélkül leledző, kinectes hormonkorbácsoló alkotás jövőre érkezik Windows 7-re; a játékmenet egyszerű, a kezünket kell használnunk, de nem az ágyékunknál, hanem a szenzor előtt hadonászva. Vélhetőleg kiválaszthatjuk a nekünk tetsző hölgyeményt és némi meggondolt, gyengéd kézimunkával kell őt forró örömökhöz juttatni, így közvetve magunkat is. A demót prezentáló videóban csak a mancsunkat használjuk, de nem lennénk meglepve, hogy később más szervünket is bevethetjük a cél érdekében. Vagy már túlzottan is elharapódzott a fantáziánk?

Bár néhány technológiai guru azt állította nemrégiben, hogy a Kinect erősen "végtagfüggő", ezért nem biztos, hogy a mérsékelt testi adottságokkal rendelkező delikvensek nemi szervét érzékelni tudja.

27.
27.
Tacskoexe
#3: Pont ez jutott nekem is eszembe! XD
26.
26.
bitbandita
#23: Pontosan... és ezen egy kicsit sem lepődök meg
25.
25.
Skyrocker1
Most már csak egy fa§zverős Move-os játék hiányzik amivel lelehet ne lőni a kinect-t:D:D:D:D:D:D:D Jah és minden jog fenntartva:D:D:D:D:D:D:D
24.
24.
bledzer
szánalmas ... :)) bár Fat Joe nak Kentuckyból biztos jól fog jönni...
23.
23.
Mortis
Istenem. Ez nagyon kemény. Mi jön még? "Mindenes" robotnő?
22.
22.
wildláma
csodálom hogy a csávó jobb keze nem az asztal alatt volt :D:D:D:D
21.
21.
Joc1
marhaság... dislike.... stb.
18.
18.
adriano28
fehh eltom képzelni hogy multiba a sok gyomorult kína tolja egymást xD
volt egy film 2009-vagy 10 ben jelent meg asszem a címe a gamer volt és abba is volt ien "sex" jelenet ami 3d be tolták xD
16.
16.
PcSanyko
#10: Ez is jó fajta hibaüzenet!xD Nekem biztos felismeri xD
11.
11.
p.balou
10: Bázeg! XD Arcfelismerés helyett f.szfelismerés.
10.
10.
hakydakillah
Hát ez az a hardcore Kinect cím, amire vártunk :-) Remélem az ember farkát is felismeri majd, vagy már látom a sok hiba üzenetet:

Error!Your penis is too small! Kinect can´t recognize it! :-)
8.
8.
NECROSMOKE
Ezt inkább az Adams Family folytatásához tudnám hasonlitani.Vagyis pontosabban THING(a kéz) karierista lesz XD LOL
6.
6.
daenath
Nah ez triplaX marhasag, inkabb az asszonyt veszem elo nemi hancurra mint a kinectet, beteges :P
5.
5.
NereusLaceee
:D ezzel lehet pénzt csinálni!
Mondjuk ötleteim nekem is lennének, de továbbra is betegesnek tartom.
Ki-, ha nem Zoenn figyelne fel mindig ezekre a kis nyalánkságokra :D
3.
3.
NinjaNorb
hogy japánban menyi kinect fog elkelni:'D
2.
2.
SSJmeszes
Bazzeg!:D :D Már látom, hogy ez lesz a jövő.:D
Úgy lesz mint a Pusztító c. filmben!:P:D Vicc az egész.
1.
1.
JoHnNiEE
hát, gratulálok ha valakinek erre van szüksége....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...