Az Electronic Arts és az NFL (National Football League) 2004-ben írta alá azt a megállapodást, melynek keretében csak a kiadó használhatta a ligában működő csapatok neveit, logóit és színeit, emellett az EA évi 30-40 millió dollárt (a pontos szám nem ismert) fizet az NFL Players Associationnek is, hogy betehesse a játékaiba a játékosok nevét és kinézetét.
Az NFL-lel kötött szerződést legutóbb 2008-ban újították meg, ez az eredeti elképzelések szerint 2012-ig tartott volna, azonban a mostani hírek szerint a liga kitolta 2013-ig a megállapodást, ráadásul jelentősen csökkentette a fizetendő jogdíjak árát, amiért a következő szezon a játékosok esetleges sztrájkja miatt bizonytalanná vált. Ebben az esetben ugyanis hiába adna ki új játékot az EA, szinte biztosan rosszabb üzleti eredményre számíthat, mint korábban.
Az NFLPA-vel kötött megállapodás változásáról már nem szólt a fáma. A sztrájkügyben várhatóan március elején határoznak az illetékesek.
Egyébként a 2K cuccok előtt le a kalappal!
nevetséges,hogy felvásárolt jogokkal tudott csak szakmai sikereket elérni
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.