NGP - a Sony megtanulta a leckét

  • Írta: fojesz
  • 2011. február 15.
  • Érdekesség
Link másolása
Tanult a PlayStation 3 hibájából a Sony, az NGP-be már nem zsúfoltak bele minden földi jót, nehogy vastagon fogjon a filctoll a kütyü végleges árcéduláján. Persze valószínűsíthető, hogy a PSP utódja még így is a legdrágább kézikonzol lesz a piacon, de a Sony azt ígérte: ne aggódjunk, ki lehet majd fizetni.

A PlayStation 3-at látva először mindenki ámult és bámult, hiszen a Sony újgenerációs gépe addig sosem látott teljesítménnyel büszkélkedhetett. Volt viszont egy buktatója is: az ára. Bár a japánok így is a hardver tényleges értékén alul adták a konzolt, az mégis rengeteg pénzbe fájt, ami miatt joggal pártolt el tőlük a játékostábor egy része.

Shuhei Yoshida, a SCEI egyik igazgatója megígérte: tanultak a PlayStation 3 tervezésekor elkövetett hibákból, és az NGP-vel már nem esnek bele ugyanabba a csapdába. Yoshida - bár pontos árat még mindig nem mondhatott - szerint az új kütyü elfogadható áron kerül boltokba, ezúttal ugyanis már a tervezés előtt kikötötték, hogy mennyibe fájhat maximum a kézikonzol.

"Voltak olyan elemek, amik nagyon királynak tűntek, de félre kellett tennünk őket, hogy tartsuk magunkat a kitűzött árhoz" - mondta, majd hozzátette: "Nincs lehetőség arra, hogy mindent belerakjunk az eszközbe, a matekkal pedig később foglalkozzunk. Mindig az ár és a vásárló járt az eszünkben."

Persze az NGP valószínűleg még így is a legdrágább kézikonzol lesz. A PSP-t 250 dolláros áron vezették be (most 170 zöldhasúba kerül, ami várhatóan csökkenni fog az NGP megjelenésével), csakúgy mint a Nintendo 3DS-t fogják márciusban. Elemzők szerint 300 dollár lesz a minimum, de akár 350 dollárig is elkúszhat az NGP árcédulája.

42.
42.
Naridar
Íme az én véleményem:

Az Xbox360-ról: A konzol 4-féle alaplappal jelent eddig meg: időrendben ezek a Xenon, a Zephyr, a Falcon és a Jasper. A Xenon és a Zephyr alaplapok meghibásodási aránya nagyon magas (kb. 30-40%), a Falconoknál már próbáltak valamit csinálni a 3led ellen, a Jaspernél pedig már nagyjából rendben van a dolog. A fejlesztés során az MS nem számolt a hibával, és a vélekedéssel ellentétben nekik ez NEM éri meg: a kiterjesztett garancia miatt javítani többe kerül (mivel ha 3led, akkor alaplap/GPU-csere), mintha egyszer rendesen megcsinálták volna. A hűtés felhúzása 12V-ra egyáltalán nem rossz, a késleltetett hűtésleállítás pedig olyan, mintha 2-3 percig dashboard-on járatná a 360-at az ember, ami egyébként is tanácsos (mert ha a forró levegő a leálló hűtés miatt megreked, az könnyen megolvaszthatja a dolgokat).

Ennyit a 360-ról

A PS3-ról: A Sony megjelenéskor tényleg túl sok dolgot pakolt bele, az eladások kezdetben rosszak voltak, a gyártónak vesztesége volt a konzolon annak ellenére, hogy milyen drága volt, viszont a veszteség a játékeladásokon valamennyire visszajött (PS3-on semmilyen kalózkodás nem volt pár hónappal ezelőttig). Viszont a drága alkatrészek előnye, hogy nem hibásodnak meg olyan gyakran (PS3 hibaaránya tagadhatatlanul alacsonyabb, mint a 360-é).

Nem vagyok se MS, se Sony fan, szerintem a két konzol kb. egyforma, a játékfejlsztők okozzák a különbséget (pl. a Bayonetta vagy az Assassins' Creed Xboxon jobb, a Final Fantasy XIII PS3-on, az exkluzív címek pedig általában jobb grafikájúak mindkét konzolon, mint a multiplatformak). Xboxot régebb óta flashelnek, viszont jtag nélkül (amit új gépekkel nem lehet megcsinálni) lemez kell. PS3-nál USB-s merevlemez is jó.

Hú, jó hosszú lett. Végül pedig az NGP-ről:

Egyáltalán nem tűnik rossznak, én inkább 3DS-párti vagyok ugyan, de látom, miért venne valaki NGP-t: multimédiára jelenleg jobbat nem tudok. De a 350 dollár... hát az kb. 90-100.000 lesz (3DS 250$ és 64000 egy kisebb konzolüzletben, 75000 az 576-ban).
38.
38.
Lachgas
#36: "#35: Veny, ezeket mind letudnád írni egy kommentbe... nos én nem fogom bannolgatni őket mert nem off, csak törlés mód híján szerkesztgetni sem fogom..."

Most mit kell villogtatnod magad?

31.
31.
McDuff
hát még így sok felesleges szart raktak bele,lehetne még faragni belőle simán.csak hát nem akarnak...
29.
29.
NECROSMOKE
1 kicsit borsós lesz de nem annyira veszélyes.Azért 300 dolcsinak jobban örülnék :D
27.
27.
vesszoman
24#
Végre egy normális ember.
Bőven megéri és megérte az árát a ps3.
És a blu rayról annyit hogy régen amikor megvettem a ps3-amat 90ért (ha jól tom fat 60-nak hívták amin megy a ps1,2 játék is) akkoriban még sokkal drágább volt a blue ray lejátszó és szinte már azért is érdemes volt megvenni. És ahogy a cikkben is áll "Bár a japánok így is a hardver tényleges értékén alul adták a konzolt", a japánok teljesen korrekt áron árulták szerintem.
26.
26.
Apostol360
bakker tök jó lenne egy ilyen ngp :(....csak most ink pc-t veszek :=
25.
25.
Miseew
#23: órajel szorozva mag egyenlő "eredő órajel":D és ugy kell összehasonlítani.:) szóval... 4magos 1ghz-s proci egyenlő 1 magos 4 ghz-s procival... naggyából.
23.
23.
Apostol360
#22: én úgy tudom h minnél több a mag annál több órajel száll el a magok közötti kommunikációra ,de persze lehet rosszul tudom...meg nem az számít h hány mag van hanem h hány ghz-es egy ....
22.
22.
air 2
attila4545 Hidd el manapság már kell játék alá a 4mag,hogy a videókarit megnyomja!Persze minnél nagyobb órajellel.A 6magot még kicsit túlzónak tartom,de biztos vannak,lesznek olyan alkalmazások amik meghálálják a többlet magokat.
18.
18.
princeps27
#17: blue ray en nem kell annyit tömöríteni, ezért a kiadók jobban szeretik, mi meg nem mert drága
17.
17.
Apostol360
#15: összekötöd a gépet + a konzolt és már kise kell írni a full hd dolgokat :) ez ugyan így megy ps3on is gondolom.Am a blue anyiba jó h nem kell több lemezre kiírni a gameket (v is csak én írom :D ) szal nem kell több lemezbe megvedd :D:D
16.
16.
Apostol360
na mind1 ne menjünk bele aki akar vesz boxba 10 ropiért tibe watert :)
15.
15.
air 2
venybaby!Mindíg jöttök azzal hogy a PS3-ban blue ray meghajtó van.Na most egy átlagos mezei user,leszedi a 720p-1080p-s mkv filét és megnézi a gépén,vagy valami multimédia lejátszón.Minek vegyek blue ray lemezt 5000-7000ezeré?Sztem az optikai lemezeknek nem sok jövőjük van.Persze maradnak még mert gamét, filmet ki kell adni valamin.Meg ha elérhetőbb árban lesznek az írók és a lemezek.
14.
14.
Apostol360
#12: nem minden esetbe :( ismerősöm pont a 3led miatt váltott erre 1,5 év után piros háttér a sony 35be csinálta meg francia honba és rá 3 hónapra meg a gép nem látta a netet...
12.
12.
a3a
#8: azok legalább bírják 3 évig:D:D
11.
11.
a3a
#3: Nemhiszem, hogy az XMB hiánya sokat vett volna az árán, kb annyit mint amennyi egy xp-s és oprendszer nélküli pc között van (talán valamivel kevesebbet)
10.
10.
Apostol360
#3: hehe ja ps1 :D berakod a gamet,látja a memó karit indul a játék :D
9.
9.
a3a
#4: Akkor minek van wii, move meg kinect? Nyilván ki fogják használni a fejlesztők, ha más nem a minis széria biztosan.
8.
8.
Apostol360
igazából egy nagy pesti szemvízbe igen csak sok 3 év körüli ps3 fordul meg ...de mind1
4.
4.
FriendlyTarget
#2: a PSPn így is volt egy csomó olyan játék amiben nm kerültek kiosztásra gombok. most ha 3szor annyi gomb van rajta akkor ez olyan lesz mint ami a cikkben van. csak drágább lesz tőle mert milyen jó és akkor lesz szerintem kb 2-3 játék ami "trackpad kompatibilis" pl a videóban az uncharted. amúgy nem néz ki rosszul csak felmerül a kérdés hogy minek van ez most ott?
3.
3.
shatterhand
Őszintén?
A falat kapartam mikor megláttam a ps3 menüjét: EZ MEG MIAFA..??
A konzol arról szólt régen, hogy beteszem a lemezt/kazettát és indult a játék. Most meg mindenféle médiakütyüt beleraknak ami lehet hasznos is, de elsősorban játék miatt vettem. Vagy adjanak ki lebutított pusztán ps3 játékgépet és akk azt vettem volna ólcsobban.
2.
2.
Kreto
Mondjuk én a hátsó érintőfelületet nem igazán tettem volna bele. Nekem az már egy kicsit sok de remélem azért a játékokban nagy hasznát lehet majd venni :D
1.
1.
HeSiKe
Tuti beszerzek majd egyet. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...